Lemez

Coal Chamber: Rivals

  • Kovács Bálint
  • 2015. szeptember 6.

Zene

Ha van a 21. századi könnyűzenében olyasmi, amit még igazán meglepőnek és váratlannak lehet nevezni, akkor egy 12 éve feloszlott nu metal együttes újraélesztése biztosan ilyen. Nem is csak azért, mert a műfaj mostanra lényegében teljesen eltűnt a süllyesztőben, hanem mert úgy tűnt, minden érintett belátta, hogy ez így is van jól. Ráadásul a koncert közbeni összeverekedés és a felszerelés szétzúzása után hidegre tett Coal Chamber esete még különösebb, hiszen a frontember Dez Fafara azóta kiadott egy csomó olyan lemezt a DevilDriverrel, amiknek egy-egy száma többet ér a teljes CC-életműnél.

A Rivals ugyan nem ad egyértelmű választ a kérdésre, hogy erre meg mi szükség volt, de ez nem tűnik akkora problémának, hiszen összehasonlíthatatlanul jobb a CC bármelyik korábbi lemezénél. Nem igaz rá például, ami azokra igen: hogy nagy dózisban roppant idegesítő lenne. A CC dacosan dekonstruált és punkosan öntörvényű világának értelmetlenségét csak az Empty Handed elejének bugyuta és agyontépdesett riffjei idézik fel: a nu metalra legfeljebb az utal (szerencsére csak halványan), hogy sok a kiállásokkal megszaggatott rész meg a köpködős ének. Az egész ­akkor már inkább a DevilDriver ­groove metaljához áll közelebb, ám annál ötlettelenebb és sokkal kevésbé hangulatos. És épp ez az, ami miatt az újraalakulás jelentőségét nehéz többre értékelni a nagy baráti kibékülések alighanem mélyen emberi pillanatainál, mert a Rivals hiába előrelépés a múlthoz képest, ha visszalépés a jelenből.

Az öblösen mély, nem túl bonyolult, de fogós riffek ismételgetésére épülő verzékre, az ezek variációiból kibontott, fülbemászó refrénekre és Fafara karcosan kötekedő vokáljára épülő dalok mindegyikében akadnak emlékezetes részek, végig sodró a lendület, és az egész a maga viszonylag egyszerű világán belül még változatos is. Profi és szerethető lemez ez – akkor meg kit érdekel a zenetörténeti jelentőség?

Napalm Records, 2015



Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.