Koncert

Collegium Vocale Gent

  • Molnár Szabolcs
  • 2013. május 5.

Zene

Bach Máté-passiója szólt nagypénteken a Művészetek Palotájában. Az együttest régi barátunk, Philippe Herreweghe vezényelte. A zenészek tökéletes stílushűséggel játszottak, de magára a stílushűségre mint interpretációs mozzanatra egyetlen gesztust sem fecséreltek. Előadásuk maradéktalanul közvetítette Bach teológiai és etikai elgondolását a halálról mint a feltámadás előfeltételéről. Jézus halála pedig egyetemes halál és újjászületés, s így mindjárt érthető lett, hogy Herreweghe miért szólaltatja meg oly természetességgel a passiózene itt-ott felbukkanó pasztorális hangját. S ekként azonnal (teológiai) értelmet is nyert a monumentális mű minden szegletét átszellemítő szimmetria, amit Herreweghe nem valamiféle öncélú zeneszerzői truvájnak, hanem a mű lényegi tartalmát közvetítő formai elemnek láttatott. S mint a régi barátok társaságában szokás, mindezt a maga csendes módján hozta a muzsikusok és a közönség tudomására. Eszményi hangú kórusában zömmel férfiak énekeltek, a hat alténekes között egyetlen hölgy volt. A koráldallamokat éneklő szopránok hangját viszont további nyolc énekesnő erősítette. Az áriákat egy-egy kórustag dalolta el, és a két "főszereplő" (az Evangélista és Jézus) is megőrizte civilségét. Lehetne ínyenckedni a hangszeres szólóteljesítmények felett - micsoda oboa-, oboa da caccia- és gambajátékot hallottunk! -, csak hát ezzel is a lényegről terelnénk el figyelmünket: az egész előadás lelkületéről, a muzsikálás tisztaságáról, arról az önmagába feledkezett, őszinte és legkevésbé sem dagályos áhítatról, melyet még a legnagyobb zenészek is oly hosszadalmas kerülő utakon érnek csak el. A passió zárókórusa után az egyetlen adekvát reakció a kirobbanó, ujjongó öröm volt a közönség, akarom mondani: a közösség részéről.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 29.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.