Lemez

Melankolikus falzett

The Strokes: Comedown Machine

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2013. május 5.

Zene

Az ezredforduló túlproducerelt, mai füllel nevetségesen elavult megszólalású mainstream rockzenéjének arculatát jobbára harmadik hullámos, nem túl izgalmas (ám annál érzelgősebb) poszt-grunge zenekarok, valamint a gitárzenét fapados elektronikával, illetve hiphoppal fantáziátlanul keverő crossover produkciók határozták meg. Égető szükség volt tehát egy normális rockzenekarra, ami köztudomásúlag az alábbi összetevőkből épül fel: nemtörődöm, rosszul artikulált ének, pontatlan, összevissza zörgés, neurotikus kaparászás, egykedvű, hanyag kúlság, stílusérzék, sárm és persze nem utolsósorban pompás, rögvest fülbemászó két-három perces számok. Az elkötelezett New York-i divatfikból alakult Strokes pedig tökéletesen meg is felelt erre a feladatra.

A zenekar bemutatkozó lemeze, az akkoriban éppen kevéssé divatos, javarészt New York-i kötődésű zenekarok (Velvet Underground, Television, Blondie stb.) vívmányait újrahasznosító, 2001-es Is This It jelentősége jócskán túlmutat magán az együttesen. Ahogy azon a tényen is, hogy, ugye, ez ágyazott meg a gyorsan elvirágzó új rockforradalom jobb-rosszabb zenekarainak. Bár készültek jobb, sikeresebb, független (és nem független) gitárlemezek is azóta, az Is This It alapvető viszonyítási pont maradt az elmúlt évtizedben. A Strokes pedig hiába adott ki kritikailag és piacilag is egészen sikeres, amúgy valóban élvezetes lemezeket az elmúlt tíz-egynéhány évben (plusz a különféle szólóprodukciók), hiába számít ma is népszerű koncertfavoritnak, az Is This It nyomasztó árnyékában az együttes - legalábbis az ún. közmegegyezés szerint - mégis megmaradt afféle beváltatlan ígéretnek.

Azzal nyilván a zenekar is tisztában van, hogy a bemutatkozó album elsöprő frissességét reprodukálni (pláne a rockzenét újra megmenteni!) gyakorlatilag lehetetlen, és a tagok becsületére legyen mondva, nem is nagyon erőlködtek ezen az elmúlt tizenvalahány évben. Sőt, bizonyos szűkös keretek közt azért kísérletezni is mertek, tisztább hangzású, modern rockzenével, újromantika előtti szintetizátorokkal, balladákkal, úgyhogy a Comedown Machine szintikkel alaposan megpakolt új hullámos pop-rock zenéje (gondoljunk itt, mondjuk, a The Cars munkásságára) csak azoknak lehet nagy meglepetés, akik nagyjából a 2003-as Room On Fire óta nem követték az együttes karrierjét. Az izgágán vágtató, gitársikálós Strokes már csak néhány dalban köszön vissza (a punkos húzású 50/50 például a lemez egyik legjobbja). A frontember, Julian Casablancas előadásmódjában rendszerint tetten érhető nemtörődömség néha már enerváltságba csap át, cserébe viszont többet énekel falzetthangon, mint valaha, ami legalább vicces. Az utóbbi két Strokes-lemezre jellemző érzelmi többlet itt is megjelenik, legmarkánsabban talán a címadó dalban, amelynek lassan építkező, csendes melankóliája furcsa módon leginkább a Yo La Tengo világát idézi - egy ilyen párhuzam azért négy-öt éve még elég meredek lett volna. Úgyhogy lehet, hogy a Strokes-fiúk nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött nagy reményeket, de újat mutatni és, ami még fontosabb, klassz, kerek popszámokat írni még mindig tudnak.

RCA, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.