Művészi értelemben sosem álltak közel egymáshoz (igaz, távol sem); Ligeti grandiózus magyar nyelvű tanulmánykötetének névmutatójában hiába keressük Lutosławski nevét, és Wolfgang Burde 1993-as nagy Ligeti-monográfiájában is mindössze egyszer tűnik fel, valami teljesen mellékes összefüggésben. Zeneszerzői módszereik is eléggé eltérőek, lebutított módon szólva: míg Ligeti teljesen ellenőrzi és a legapróbb részletekig kidolgozza a partitúrát ("engedjék már meg, hogy kiélhessem a kényszerneurózisomat!", kiáltott fel egyszer önironikusan), addig Lutosławski sok jelentős művében voltaképpen nincs is partitúra. Az úgynevezett aleatorikus, azaz a véletlenre alapozó módszer hatalmas szabadságot hagy az előadóknak azzal, hogy csak a zene korlátait-kereteit jelöli ki, a többit kreativitásukra, vérmérsékletükre, éppen aktuális hangulatukra stb. bízza. Persze nem egy zenetudós vélt összefüggést találni Ligeti "mikropolifóniája" és Lutosławski "aleatorikus ellenpontja" között; és bár e kapcsolat valóban fennállhat, a lényeget alighanem a Várnai Péter egyik Lutosławski-tanulmányában idézett Ligeti-hasonlat fogja meg a legszellemesebben: ha valakinek a fejére esik egy cserép, akkor teljesen mindegy, hogy az a puszta véletlen vagy bonyolult tudományos számítások eredménye.
Ha e cserép nem más, mint a mű hatása a közönségre, akkor nyilván senkit sem érdekel, hogy a hatás hogyan jött létre, a lényeg, hogy megtörténjék. A két koncerten a Budapest Music Center csodálatos akusztikájú termében e képzeletbeli cserép többször is a fejünkre esett, noha nem minden esetben - persze ki gondolhatja ép ész-szel, hogy egy hangverseny minden pillanatában tökéletesre sikerülhet? Az első koncertet, melynek főszereplője a Gémesi Géza vezetésével fellépő Rondino kamarazenekar volt, inkább a felejthető kategóriába sorolnám. A legnagyobb élményt itt két olyan darab előadása hozta, amelyen az előadó már nem lehetett jelen: a nemrég elhunyt csodálatos cimbalomművésznő, Vékony Ildikó lemezről meghallgatott előadásában egy Kurtág-"szálka" (Un brin du bruyere a Witold) és Jeney Zoltán már a múlt héten is katartikusnak ható hommage-műve (Búcsú Ligeti Györgytől) hangzott el. A koncert elején egy-egy, még a népies eszme jegyében álló darabbal idézték fel a pályakezdők kiforratlan zenei világát, de már itt is feltűnt a kamarazenekar vonósainak nem eszményien tiszta intonációja. Ehhez járult némi ritmikus renyheség az érett Lutosławski egyik első remekében (Muzyka żáłobna - Gyászzene Bartók Béla emlékére), de itt is világosan hallható volt a zenészek elkötelezettsége, hite a megszólaltatott hangjegyekben. Mindez azonban csak a langyos hangulat megteremtéséhez volt elég.
Annál remekebbre sikerült a másik koncert október 7-én. Itt a Rozmán Lajos vezette Quaartsiluni Ensemble volt az egyik főszereplő. Rozmán Lajos minden mozdulatával, meghökkentően pontos beütéseivel, szenvedélyesen fegyelmezett testbeszédével azt közvetítette, hogy Marián Lejava Ligeti előtt tisztelgő Another Seven Bagatelles című, fúvósokra írt kamarazenéjének eljátszása és befogadása egyenesen létkérdés. Ha ilyen meggyőző a csábítás, könnyen megadjuk magukat neki - gondtalanul élveztük az ötletes muzsikát. Első számként Borbély László játszotta Ligeti zongorára írt etűdjeinek harmadik füzetét. Az első két sorozathoz képest ez talán már a fáradtabb, kevésbé szellemdús darabokat tartalmazza, és kissé ilyen volt az előadás is, fáradt, pontosabban talán túl szögletes, noha persze fejet hajtok Borbély László virtuóz játéka előtt.
Sokan már stockholmi premierje után az 1945 utáni korszak egyik legjelentősebb művének nevezték Lutosl/awski 1964-ben komponált Vonósnégyesét, és joggal. Az aleatorikus módszer egyik díszpéldánya, mely kollektív improvizációnak is nevezhető voltaképpen; az előadására alakult alkalmi kvartett (Varga Oscar, Tornyai Péter, Ludmány Dénes, Kántor Balázs) nagyszerűen tett eleget a társalkotói szerepet kínáló szerzői felhívásnak, szenvedélyesen, sok tűzzel, mérhetetlen elhivatottsággal és odaadással teremtettek izzó légkört. A cserép ismét a fejünkre esett.
Budapest Music Center, október 5., illetve 7.
