A Szentlélek edénye – kortársai így emlegették a Sankt Gallen-i bencés szerzetest, Notkert, aki beszédhibája és fogsorának erősen hézagos jellege miatt a „Dadogó” vagy „Hebegő” ragadványnevet is viselte. A 912-ben elhunyt szent ember tevékeny és bölcs férfiú volt, és sok egyéb áldásos cselekedete mellett összeállította a Himnuszok könyvét is, melyben szekvenciák sorát gyűjtötte egybe, ám mi tagadás, mindez nemigen lenne elegendő ahhoz, hogy e felekezetileg közömbös rovat hasábjain fennen emlegessük személyét. Csakhogy Eötvös Péter és Esterházy Péter idén nyáron Salzburgban ősbemutatott közös művének főalakját róla mintázták, s a Halleluja – Oratorium balbulum most Budapestre is elérkezik (Nemzeti Hangversenyterem, november 24., fél nyolc). Méghozzá a salzburgi produkció előadóival: a Bécsi Filharmonikusokkal, a Magyar Rádió Énekkarával, az ottani énekes és prózai szólistákkal, köztük a remek tenor Topi Lehtipuuval, valamint az ott dirigáló Daniel Harding helyett magának Eötvös Péternek a vezényletével. Idén márciusban Esterházy Péter egyik utolsó írása volt az ősbemutató elé írt prológus: „A da-da-da-dadogás egyrészt akusztikailag érdekes, másrészt akinek nehezére esik, annak fontos a szó. És minden lélegzetvételével felmutatja ezt a fontosságot. Ezért a dadogás itt nem korlátolt képesség, hanem lehetőség. Nem zárás, nyitás.”
Az elkövetkező napok egyebekben a bécsi klasszika és a német romantika jegyében telnek majd. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szombati hangversenyén például két és fél Schubert-szimfónia fog Vásáry Tamás pálcája alá kerülni: a 3. D-dúr meg a változó számozású Nagy C-dúr szimfónia ölelésében ugyanis a Befejezetlen h-moll szimfónia is felhangzik majd (Nemzeti Hangversenyterem, november 26., fél nyolc). Schubert által kottapapírra rótt vonósötös zárja Fenyő László és a Philharmonia Quartett Berlin kamaraestjét is, ahol a programot Beethoven utolsó nagyobb kompozíciója, az 1826 októberéből való F-dúr vonósnégyes nyitja majd (Zeneakadémia, november 29., fél nyolc). „Muss es sein? – Es muss sein” – idézgetjük a kvartett utolsó tételéhez írt beethoveni mondatokat, ám a mi kötelességünk ezúttal is a késedelmet nem ismerő továbbhaladás, méghozzá Komlósi Ildikó, Frankl Péter és Bársony Péter közös Schumann–Brahms-koncertje felé, ahol a nagyszerű mezzoszopránnak Brahms Brácsadalainak előadásában jut majd szerep (Zeneakadémia, november 30., fél nyolc).
Érkezik még azután Budapestre két amerikai zongorista: az Egyesült Államokból Richard Goode szólóestre (Zeneakadémia, november 26., fél nyolc), Kanadából pedig Louis Lortie egy zenekari koncertre (Nemzeti Hangversenyterem, november 25., fél nyolc). Lortie a Concerto Budapest együttesével játszik majd együtt, felidézve egy korábbi nagy amerikai muzsikus európai átruccanását. George Gershwin volt ez a jenki, aki Párizsban tanulni vágyott Maurice Raveltől, ám a francia mester rákérdezett a fiatal pályatárs jövedelmére, s hallva az imponálóan magas összeget, ezt mondta: akkor inkább nekem kellene tanulnom magától (képünkön Ravel a zongoránál és Gershwin a jobb szélen). A koncerten most kettejük művei sorjáznak majd, melyek közt a La Valse és az Egy amerikai Párizsban is ott szerepel majd.
