Koncert

Dalok a demarkációs övezetből

Andreas Scholl a BMC-ben

  • Csengery Kristóf
  • 2014. május 10.

Zene

Könnyű- és komolyzene között manapság nincs igazi beszélő viszony, s ami mégis van (crossover), jobb lenne, ha nem lenne. Korábbi századokban ez másképp volt: ha A varázsfuvola szerzője írt egy menüett- vagy kontratáncsorozatot, akkor tánczene került ki a keze alól. Vagyis Mozartnak még megadatott, hogy egy személyben legyen Kurtág György és Szikora Róbert. Így volt ez a 19. században is: Brahms nemcsak a Német Requiemet és a szimfóniákat alkotta meg, de a Magyar táncokat és különféle (hol hangszeres, hol vokális) valcersorozatokat is.

Híressé vált emlékkönyvbejegyzése, melyben a Kék Duna-keringő témája alá odaírta: sajnos nem Johannes Brahms műve... Aztán szétváltak az utak. Ma az egyik tábor unalmasnak tartja a másik, a másik silánynak az egyik zenéjét. Van azonban egy köztes terület, ahová mindkét hadsereg katonái bejáratosak - innen bárki szabadon zsákmányolhat, s meg is teszi, mert ami itt található, azt mindenki egyformán értékesnek tartja. Ez a népzene. Jelen van a legtöbb igazán nagy életműben: Bach éppúgy magába olvasztotta, mint Haydn; Schubert és Mahler éppúgy, mint Bartók és Kodály.

A historikus régizenei előadótábor egyik legnagyobb sztárja, a templomi fiúszopránból felnőttként kontratenorrá lett Andreas Scholl (1967) német létére erősen érdeklődik az angol zene iránt: számos lemezt készített már brit szerzők műveiből. Ezek egyike az a népzenei CD, amelyet Wayfaring Stranger (Vándorló idegen) címmel, 2001-ben dobott piacra a Universal. A korongon 17 angolszász (angol, skót, illetve később az Újvilágban is meghonosodott) népdal található Craig Leon hangszerelésében, az Orpheus Kamarazenekar, illetve a bosnyák lantművész, Edin Karamazov közreműködésével. "riási siker lett a lemez (mint minden, ami Scholl nevével jelenik meg), s ezt mi sem illusztrálja jobban, mint hogy az énekes még a CD piacra kerülése után tizenhárom évvel is szívesen lép pódiumra ezzel a válogatással. A Tavaszi Fesztivál utolsó előtti napján, a BMC-ben ebből az antológiából énekelt tizenkét dalt a Somogyi Péter vezette Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok és Edin Karamazov közreműködésével.

Ha azt mondom, hogy felejthetetlen este volt, ridegen tárgyilagos voltam. Maguk a népdalok is megérnek pár szót: a jellegzetes angol-skót-ír idióma, a szubdomináns régió és az érzelmileg fontos pillanatokban megjelenő, emfatikus felső szextlépés fontos szerepével, visszatérő dó-pentaton fordulatokkal - de ez csak a zeneelmélet-tanárok számára érdekes. Fontosabb, hogy mindegyik dal olyan önálló, magasrendű műalkotás, mely megállja a helyét a legnagyobb Schubert-dalok mellett - és ez nem azért, hanem annak ellenére figyelemreméltó, hogy ezek a "népdalok" nem a kelet-európai népdalfogalom szerint azok: legtöbbnek van (elfeledett) szerzője, csak a darab idővel folklorizálódott. A versek a nagy 18-19. századi angol költészet színvonalán megformáltak: gazdag és nemes a nyelv, sok a balladai elem, a titokzatosság, és szinte mindig jelen van a transzcendencia. A legtöbb dal megrendítő és torokszorító - három percben egy sorsdráma.

Ráadásul itt a már említett "közpréda" jelleg. A hallgató újra meg újra felkapja a fejét: no csak, ezt a dalt Pete Seegertől is ismerem, azt Joan Baeztől, a harmadikról Emmylou Harris is készített felvételt, a negyedikről Johnny Cash. No meg persze a legnagyobb klasszikus énekesek Peter Pearstől a Scholl számára is példát mutató, utolérhetetlen kontratenorig, Alfred Dellerig... Scholl kristályfényű hangon és hihetetlenül részletgazdagon, átszellemülten, teljes önátadással és különleges tartást sugározva énekelt, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok kísérőként és tökéletesen ideillő saját számaikban (Vaughan Williams, Purcell, Britten) egyaránt kiválóan teljesítettek - az önálló improvizációkkal is előrukkoló Karamazov pedig lenyűgözően kreatív lantjátékos.

BMC, Budapesti Tavaszi Fesztivál, április 5.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.