Lemez

Daniel Lozakovich: Bach

  • - csk -
  • 2018. július 28.

Zene

Aki a lemezborítóra pillantva úgy találja, a 17 éves svéd hegedűs szeme vágása kissé keleties, nem téved: Daniel Lozakovich, bár 2001-ben Stockholmban látta meg a napvilágot, orosz–kazah szülők gyermeke. Tizenöt évesen más fiúk fociznak, ő nyolcévi hegedülés, számos versenygyőzelem és koncert után ekkor írt alá szerződést a világ egyik legnagyobb komolyzenei lemezcégével. Első CD-jén nemcsak hangszeresen, de intellektuálisan is magasra helyezve a mércét, csupa Bachot játszik: az E-dúr hegedűverseny (BWV 1042), az a-moll hegedűverseny (BWV 1041) – partnere a Bajor Rádiózenekar Kamarazenekara –, és végül minden idők legnagyobb szólóhegedűs alkotása, a d-moll partita (BWV 1004) szólal meg vonója alatt.

Annak idején Vas István „veszélyesen kész” költőnek nevezte a fiatal Várady Szabolcsot. Ez jut eszünkbe Lozakovich minden részletre kiterjedően kidolgozott, karakter- és stílusértelmezésében elmélyült, kiegyensúlyozott, mindenfajta túlzástól mentes játékát hallva. Ez nem egy 17 éves, hanem egy bölcs, letisztult ötvenes muzsikálása. Mi lesz ebből? Ez most a kezdete valaminek, vagy a vége? Hol itt a kamaszkor lázadása, hol a hab, amelynek idővel el kell majd forrnia? Mélyül még ez a játék, lesz hová fejlődnie? Gyönyörűség hallgatni, de van benne valami nyugtalanító zártság, kerekség, megbonthatatlanság. Akár a paradicsom héjáról a penge, lesiklik róla az értelmezés kísérlete. Pazar hegedűs, súlyos zenei tehetség – de hogy mi lesz belőle? Ahogy a tanmesében a zen mester mondja, „meglátjuk”.

Deutsche Grammophon, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.