Lemez

Daniel Lozakovich: Bach

  • - csk -
  • 2018. július 28.

Zene

Aki a lemezborítóra pillantva úgy találja, a 17 éves svéd hegedűs szeme vágása kissé keleties, nem téved: Daniel Lozakovich, bár 2001-ben Stockholmban látta meg a napvilágot, orosz–kazah szülők gyermeke. Tizenöt évesen más fiúk fociznak, ő nyolcévi hegedülés, számos versenygyőzelem és koncert után ekkor írt alá szerződést a világ egyik legnagyobb komolyzenei lemezcégével. Első CD-jén nemcsak hangszeresen, de intellektuálisan is magasra helyezve a mércét, csupa Bachot játszik: az E-dúr hegedűverseny (BWV 1042), az a-moll hegedűverseny (BWV 1041) – partnere a Bajor Rádiózenekar Kamarazenekara –, és végül minden idők legnagyobb szólóhegedűs alkotása, a d-moll partita (BWV 1004) szólal meg vonója alatt.

Annak idején Vas István „veszélyesen kész” költőnek nevezte a fiatal Várady Szabolcsot. Ez jut eszünkbe Lozakovich minden részletre kiterjedően kidolgozott, karakter- és stílusértelmezésében elmélyült, kiegyensúlyozott, mindenfajta túlzástól mentes játékát hallva. Ez nem egy 17 éves, hanem egy bölcs, letisztult ötvenes muzsikálása. Mi lesz ebből? Ez most a kezdete valaminek, vagy a vége? Hol itt a kamaszkor lázadása, hol a hab, amelynek idővel el kell majd forrnia? Mélyül még ez a játék, lesz hová fejlődnie? Gyönyörűség hallgatni, de van benne valami nyugtalanító zártság, kerekség, megbonthatatlanság. Akár a paradicsom héjáról a penge, lesiklik róla az értelmezés kísérlete. Pazar hegedűs, súlyos zenei tehetség – de hogy mi lesz belőle? Ahogy a tanmesében a zen mester mondja, „meglátjuk”.

Deutsche Grammophon, 2018

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."