Aki a lemezborítóra pillantva úgy találja, a 17 éves svéd hegedűs szeme vágása kissé keleties, nem téved: Daniel Lozakovich, bár 2001-ben Stockholmban látta meg a napvilágot, orosz–kazah szülők gyermeke. Tizenöt évesen más fiúk fociznak, ő nyolcévi hegedülés, számos versenygyőzelem és koncert után ekkor írt alá szerződést a világ egyik legnagyobb komolyzenei lemezcégével. Első CD-jén nemcsak hangszeresen, de intellektuálisan is magasra helyezve a mércét, csupa Bachot játszik: az E-dúr hegedűverseny (BWV 1042), az a-moll hegedűverseny (BWV 1041) – partnere a Bajor Rádiózenekar Kamarazenekara –, és végül minden idők legnagyobb szólóhegedűs alkotása, a d-moll partita (BWV 1004) szólal meg vonója alatt.
Annak idején Vas István „veszélyesen kész” költőnek nevezte a fiatal Várady Szabolcsot. Ez jut eszünkbe Lozakovich minden részletre kiterjedően kidolgozott, karakter- és stílusértelmezésében elmélyült, kiegyensúlyozott, mindenfajta túlzástól mentes játékát hallva. Ez nem egy 17 éves, hanem egy bölcs, letisztult ötvenes muzsikálása. Mi lesz ebből? Ez most a kezdete valaminek, vagy a vége? Hol itt a kamaszkor lázadása, hol a hab, amelynek idővel el kell majd forrnia? Mélyül még ez a játék, lesz hová fejlődnie? Gyönyörűség hallgatni, de van benne valami nyugtalanító zártság, kerekség, megbonthatatlanság. Akár a paradicsom héjáról a penge, lesiklik róla az értelmezés kísérlete. Pazar hegedűs, súlyos zenei tehetség – de hogy mi lesz belőle? Ahogy a tanmesében a zen mester mondja, „meglátjuk”.
Deutsche Grammophon, 2018
