Dáridő (Ali Hassan Kuban)

  • 1997. június 19.

Zene

Ali Hassan Kuban (1929, Núbia) zenekara rétegzenét játszik, konkrétabban: lakodalmast. Egyiptomban szélesebb ez a réteg, ott százezres nagyságrendben mennek a kazetták a piacon, éppen úgy, mint nálunk a Lagzi Lajcsi, a Betli duó vagy a Cirmos-Kormos. Ennél a pontnál azonban kimerül a párhuzam. Arról van szó tudniillik, hogy Lagzi Lajcsival vagy a Betli duóval ellentétben Ali bácsié kimondottan progresszív muzsika, mint ahogy progresszív lakodalmast játszik mondjuk a bolgár Ivo Papasov vagy az amerikai Klezmatics. Vagyis árnyaltan, árnyaltabban kéretik undorodni a lakodalmas muzsikáktól, ennyi a tanulság.

Ali Hassan Kuban 1989-ben, mintegy harmincöt éves zenei tapasztalattal lépett fel először Európában; azok közé tartozik ő is, akik a world music mozgalomnak köszönhetik ismertségüket. (A world music mégis a mai napig rétegzenének számít, különösen nálunk, ezért írtam fentebb, hogy.) A több száz kazettához képest mindössze három lemeze jelent meg (From Nubia To Kairo, Walk Like A Nubian, Nubian Magic), mindhárom Európában, de ez elég volt, hogy három évvel ezelőtt Kanadába és Japánba is eljusson. Ugyanabban az évben járt Magyarországon is, ott pogózott az egész Mikszáth tér, én meg hetekig Alit sokszorosíthattam.

Ali Hassan Kuban lakodalmasa különben is komoly dolog. Az asszimilációra ítélt núbiaiak népzenéje alighanem neki köszönheti, ha örökkévalósul. Õrzi a nyelvet, őrzi a dallamokat, s ha gyorsít is rajtuk, őrzi a tradicionális kaf ritmusokat. Ali Hassan Kubant nem csak a Núbiai népzene keresztapjaként, de Núbia James Brownjaként is szokás emlegetni. Stílusára (és nevére) az afro-cuban és a funky is hatott, ezek nyomán turbózta fel a tempót s illesztett az akusztikus hangszerek közé elektromos gitárokat, szintetizátort, szaxofont.

Ali Hassan Kubanból mára jelentékeny intézmény nőtt ki Kairóban. Festők, írók, táncosok tanyáznak az általa alapított Núbiai Kulturális Központban, és hatvan muzsikus áll lakodalmas rendelkezésére készen. Közülük nyolccal ásó, kapa, nagyharang, június 24-én a PeCsában.

F. D. J.

Ali Hassan Kuban vendégeként az Ando Drom ízelít frissiben megjelent harmadik albumából.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.