Lemez

Death From Above 1979: The Physical World

  • - szszcs -
  • 2014. november 9.

Zene

A nullás évek elejének-közepének egylemezes kultzenekarai (igen illusztris társaság ez, ha emlékszünk még: Life Without Buildings, Unicorns, UNPOC, Postal Service) közül az egyik legjelentősebb a torontói Death From Above 1979, amely egy sikeres EP és a 2004-ben – azaz épp tíz éve, te jó ég – megjelent, bizonyos körökben máig mély áhítattal övezett You’re a Woman, I’m a Machine után nem sokkal feloszlott.

Ezt követően a basszusgitáros Jesse F. Keeler az egy időben egészen jól futó, habár nem túl érdekes francia elektrós, ­house-os MSTRKRFT-ban, a dobos-énekes Sebastian Grainger pedig szólóban folytatta karrierjét. Azonban még mielőtt a tárgyra térnénk, fontos leszögezni, hogy a fentebb sorolt egylemezes csodák és a DFA79 között van két alapvető különbség: az egyik, hogy mondjuk a Life Without Buildingsről sajnos nem írt cuki popszámot a brazil Cansei de Ser Sexy (Let’s Make Love And Listen To Death From Above), a másik pedig, hogy a DFA79 soha nem volt igazán jó. A korabeli, nagyon lelkes popsajtó valamiért afféle menő dance-punk duóként próbálta eladni a zenekart (ugye még a név is a zsáner kulcskiadójának a nevére rímel), miközben a végeredmény inkább volt kicsit punkos, kicsit bluesos, sőt modern rockos, torzított basszusgitáros-kiabálós, őszinte, kőkemény rock­zene, ami sokkal közelebb állt mondjuk az akkoriban még a periférián mozgó Black Keys lecsupaszított segg­rockjához, mint az LCD Sound­system képviselte irányvonalhoz.

Az új lemezről pedig gyakorlatilag ugyanez mondható el. A nyitó, kellemesen diszkós-punkos, egy tíz évvel ezelőtti Rapture B oldalnak talán beillő Cheap Talk még egy kicsit meg tud lepni, ám ezután lesújtó egyformasággal követik egymást a ter­pesz­állásban megküldött mocskos, varacskos meg isten tudja, milyen otromba basszusriffek, a tökegyforma, rettenetesen fárasztó döngölések, meg a szívből jövő kiabálás. Komolyan, akkor már inkább térjen vissza a Clap Your Hands Say Yeah.

Warner, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.