Lemez

Death From Above 1979: The Physical World

  • - szszcs -
  • 2014. november 9.

Zene

A nullás évek elejének-közepének egylemezes kultzenekarai (igen illusztris társaság ez, ha emlékszünk még: Life Without Buildings, Unicorns, UNPOC, Postal Service) közül az egyik legjelentősebb a torontói Death From Above 1979, amely egy sikeres EP és a 2004-ben – azaz épp tíz éve, te jó ég – megjelent, bizonyos körökben máig mély áhítattal övezett You’re a Woman, I’m a Machine után nem sokkal feloszlott.

Ezt követően a basszusgitáros Jesse F. Keeler az egy időben egészen jól futó, habár nem túl érdekes francia elektrós, ­house-os MSTRKRFT-ban, a dobos-énekes Sebastian Grainger pedig szólóban folytatta karrierjét. Azonban még mielőtt a tárgyra térnénk, fontos leszögezni, hogy a fentebb sorolt egylemezes csodák és a DFA79 között van két alapvető különbség: az egyik, hogy mondjuk a Life Without Buildingsről sajnos nem írt cuki popszámot a brazil Cansei de Ser Sexy (Let’s Make Love And Listen To Death From Above), a másik pedig, hogy a DFA79 soha nem volt igazán jó. A korabeli, nagyon lelkes popsajtó valamiért afféle menő dance-punk duóként próbálta eladni a zenekart (ugye még a név is a zsáner kulcskiadójának a nevére rímel), miközben a végeredmény inkább volt kicsit punkos, kicsit bluesos, sőt modern rockos, torzított basszusgitáros-kiabálós, őszinte, kőkemény rock­zene, ami sokkal közelebb állt mondjuk az akkoriban még a periférián mozgó Black Keys lecsupaszított segg­rockjához, mint az LCD Sound­system képviselte irányvonalhoz.

Az új lemezről pedig gyakorlatilag ugyanez mondható el. A nyitó, kellemesen diszkós-punkos, egy tíz évvel ezelőtti Rapture B oldalnak talán beillő Cheap Talk még egy kicsit meg tud lepni, ám ezután lesújtó egyformasággal követik egymást a ter­pesz­állásban megküldött mocskos, varacskos meg isten tudja, milyen otromba basszusriffek, a tökegyforma, rettenetesen fárasztó döngölések, meg a szívből jövő kiabálás. Komolyan, akkor már inkább térjen vissza a Clap Your Hands Say Yeah.

Warner, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”