DEATH IN VEGAS
Fotó: DEATH IN VEGAS
"Itt hagyott Elvis... Itt hagyott Sid Vicious..." Richard Fearless erősen deprimált hangulatban Dennis Hopper roncsfilmje, az Out Of The Blue kallódó bakfis főhősétől idéz a Death In Vegas viszszatérő lemezének nyitódalában. A nyöszörgő énekhez az alapot a William Orbittól kölcsönzött örökzöld dallam adja (lásd még All Saints: Pure Shores, Madonna: Substitute For Love), és balalajkahangzású gitár meg gagyi szirénázó house-effektek szolgálnak díszítésül. A nehezen összeegyeztethető alkotórészek lassan varázslatos egésszé koncentrálódnak, mígnem a tetőponton a kábító hangfüggönyt szigorúan kalapáló duracelldob szaggatja cafatokra. Ez már a második szám, továbbra is Fearless énekel, de kibújik belőle a kétfejű Iggy-Lou szörny, hogy egy vadul zakatoló garázsrocktételben tombolja ki magát. Harmadikként aztán érkezik a lemez húzószáma, a Your Loft My Acid, amiben Fearless a diszkó hőskorát idézi meg, Katie Stelmanist, az idén a Dominónál debütált elektropoptrió, az Austra énekesnőjét használva médiumként. Igazi kortalan diszkóhimnusz, olyan, mintha Donna Summer I Feel Love-ját Lindstrsm modernizálta volna. Kellő hangerőn bárkit képes meggyőzni arról, hogy az egyetlen szóba jöhető megoldás, ha hátralévő életünk eszményi kísérőzenéjének kiválasztása a feladat. A nyitó ciklus hatását a későbbiekben ugyan nem sikerül felülmúlni, de a Trans-Love... a maga másnapos, kába diszkóhangulatával ezután sem okoz csalódást. A legutóbbi album berlini hangzású szintetizátorvarázsa után Fearless visszatért a kerekre formált dalokhoz. Hét év telt el közben, és ha a Primal Scream vagy az UNKLE elmúlt évtizedben nyújtott teljesítményére gondolok, talán nem is baj, hogy nem erőltette a jelenlétet. A Trans-Love... a blogoszféra trendlovagjainak figyelmére ugyan nemigen tarthat számot, viszont ajándék mindazoknak, akik szívesen emlékeznek olyan klasszikus DIV-lemezekre, mint a The Contino Sessions vagy a Dead Elvis.
Portobello Records, 2011
