Lemez

Dobrinka Tabakova: String Paths

  • - csont -
  • 2013. szeptember 22.

Zene

Amikor 1968 után összeomlottak a társadalom és vele a művészet radikális megváltoztatására irányuló remények, az avantgárd zeneszerzés (és a "free jazz" ugyancsak) minden korábbinál nagyobb válságba jutott: elveszítette mindenben csalódott közönsége nagy részét és a saját hitét is.

Mi sem természetesebb, hogy a legokosabb, azaz Ligeti György volt az első, aki levonta a konzekvenciákat, amennyiben kijelentette, hogy "csúnya zenét írtunk". De hol a kiút?

Az 1980-ban a bulgáriai Plovdivban született, Londonban tanult Dobrinka Tabakova számára mintha hallásból sem lennének ismerősek e problémák. ' magától értetődően ír szép zenét, persze kérdés, miben áll ez. Édesen búsongó dúr-moll menetek, a harmonizálásban talán a kisszeptim súrlódás jelenti a legélesebb disszonanciát; idézetek, stílusimitációk Bartóktól, Sosztakovicstól, Janácektől Schnittkén, Sofia Gubaidulinán át egészen vissza Rameau-ig; semmire sem kötelező polifónia, kánonok, pofás fugatók; virtuozitás, azaz hálás feladatok a hangszeres előadóknak; természetfestés, "hangulat"; hangzatos címek: Frozen Rover Flows, Such Different Paths; egészében és hangulatában mintha egy komolyzenei Pink Floyd-lemezt hallanánk. Sírni kell. Nem más ez, mint posztmodern giccs, természetesen derekas technikai tudással kikeverve, melynek csúcskompozíciója már a címével is szimptomatikusat mondó Suite in Old Style, Maxim Rysanov és a Litván Kamarazenekar pompás előadásában.

ECM, 2013

Zene:

 

 

 

 

Előadás: 


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.