Lemez

Dobrinka Tabakova: String Paths

  • - csont -
  • 2013. szeptember 22.

Zene

Amikor 1968 után összeomlottak a társadalom és vele a művészet radikális megváltoztatására irányuló remények, az avantgárd zeneszerzés (és a "free jazz" ugyancsak) minden korábbinál nagyobb válságba jutott: elveszítette mindenben csalódott közönsége nagy részét és a saját hitét is.

Mi sem természetesebb, hogy a legokosabb, azaz Ligeti György volt az első, aki levonta a konzekvenciákat, amennyiben kijelentette, hogy "csúnya zenét írtunk". De hol a kiút?

Az 1980-ban a bulgáriai Plovdivban született, Londonban tanult Dobrinka Tabakova számára mintha hallásból sem lennének ismerősek e problémák. ' magától értetődően ír szép zenét, persze kérdés, miben áll ez. Édesen búsongó dúr-moll menetek, a harmonizálásban talán a kisszeptim súrlódás jelenti a legélesebb disszonanciát; idézetek, stílusimitációk Bartóktól, Sosztakovicstól, Janácektől Schnittkén, Sofia Gubaidulinán át egészen vissza Rameau-ig; semmire sem kötelező polifónia, kánonok, pofás fugatók; virtuozitás, azaz hálás feladatok a hangszeres előadóknak; természetfestés, "hangulat"; hangzatos címek: Frozen Rover Flows, Such Different Paths; egészében és hangulatában mintha egy komolyzenei Pink Floyd-lemezt hallanánk. Sírni kell. Nem más ez, mint posztmodern giccs, természetesen derekas technikai tudással kikeverve, melynek csúcskompozíciója már a címével is szimptomatikusat mondó Suite in Old Style, Maxim Rysanov és a Litván Kamarazenekar pompás előadásában.

ECM, 2013

Zene:

 

 

 

 

Előadás: 


Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)