A sajtófotósnak induló filmrendezőt már jó ideje (2005 óta) foglalkoztatja a Las Maras kérdéskör (így hívják Közép-Amerikában a Los Angeles-i gangek mintájára létrejött utcai bandákat). Anno egész fotósorozattal készült a cantoni biennáléra, de annyira magával ragadta a téma, hogy újabb három évet ölt egy játékfilmnyi hosszúságú (1 óra 45 perc) dokumentumfilmbe. A 16-26 éves fiatalokból álló - tovább nem nagyon húzzák élve -, tetoválásba burkolózó, fegyvert viselő, drogot fogyasztó és a másik gangbe tartozót bármelyik pillanatban kinyírni kész fiatalok története kétségkívül sokkoló. Poveda választ magának/nekünk egy bandát - a Mara 18 (M18), mint bármely másik társulat saját nyelvet, rituálékat használ, azonnal felismerhető tetoválást visel, és kérdezés nélkül gyűlöl minden más marát. Ha megkérdeznénk őket, miért gyilkolásszák egymást már évtizedek óta, maguk sem tudnák a választ, hisz ennek semmiféle ideológiai, vallási háttere vagy magyarázata nincs. Poveda nem kérdezi; nem a gyilkosságokat - nyilván nem kapott meghívót a golyóváltásokra -, "csupán" az utcán heverő, vérbe fagyott tetemeket és a temetési szertartást mutatja. Hiszen pont a szertartás érzékelteti legjobban az egész gyalázat felette álságos voltát; mindenki krokodilkönnyeket hullat és az üvegkoporsót ölelve kántál, de a búcsúbeszéd nem hagy menekülési utat: "Salvador a hazám, a 18 a szívem, az anyámért élek, a bandáért halok." A film az állam tehetetlenségét, felelősségét sem hagyja ki, lévén ez a legtöbb esetben csak annyit tesz, hogy időről időre rendőröket küld ki, s azok nemre, korra tekintet nélkül letartóztatnak mindenkit. Aki fiatal, a javítóintézetben landol; ennek legalább egy előnye van: be tudják fejezni az iskolát, ha elég hosszú időre ítélik őket. Az anyák még örülnek is, addig legalább a golyóktól védve vannak a fiaik. A javítóban jelentős agymosás zajlik, a vallásra és a bennünk rejlő isteni erőre apellálnak a helyi lelkészek és az amerikai hittérítők egyaránt. Nem baj, ha vétkezel, Isten ereje benned van, ha elesel, segít felállni, és ellenszegülni az ördög kísértésének - zengi átszellemülve az amcsi szektás a 16 éves Spidernek. Aztán vágunk, az M18 tagjai épp egy vele egykorú fiú veséjét rugdossák a flaszteren. Ez a normál beavatási szertartás; az újabb snittben már ő is harsogja, hogy az M18 mindenek felett...
A La vida loca olyan, mint egy pitbull harapása.
Forgalmazza az Anjou Lafayette
