DVD - Ezüst a Marlowe-szakágban - Hal Ashby: 8 millió halál

Anno elkerülte a mozikat, de aztán - Egy lépés a halál címmel - megfutotta a maga szűk köreit a honi televíziózásban, különös tekintettel a szakirányú (és különösen az alacsony rendfokozatú) kábelcsatornákra. Noha az 1986-os film - az érdemdús maestro utolsó mozimunkája - már nyilván nem hat revelációként, s a kezdetekben sem hordozott különösebb küldetést, de mégis: mindenképp bűnösen alulértékelt dolgozatot sodort elénk a vakszerencse.

Ha nagyon akarjuk keresgélni műtörténeti helyét, a Hosszú búcsú kistestvére - a "kicsi" alatt éppúgy értjük a későbbi születést, tizenhárom év a korkülönbség, mint a lélegzetvétel nagyságát, majdnem igényességet mondtunk, de inkább egy másfajta igényességről van itt szó. Formátumkülönbségről, amiben Altman és Ashby - általában is - gondolkodott, láttatta a világot. Minőségi vagy minősíthetőségbeli különbséget fölösleges keresni, még akkor is, ha nyilvánvalóan ugyanarról a tésztáról van szó: detektívtörténetről, melyben a magányos, számos rossz tulajdonságtól sújtott, öntörvényű hős nálánál - valamivel, illetve látszólag - nagyobb erőkkel veszi fel a küzdelmet. És vereséggel felérő győzelmet arat; ez afféle műfaji sajátosság, amit bizonyára könnyű lenne annyival elintézni, hogy - lévén szó mindkét esetben irodalmi adaptációról - Lawrence Block amúgy is Chandler köpönyegéből bújt elő. Itt le is ragadhatnánk, hogy Chandler meg Hammettéből, de aki Chandler után jött, az mind mégis Chandleréből, noha Hammetté lenne a logikus.

Hal Ashby viszont kétségkívül nem Robert Altmanéból, csak esetleg a bűnt látták egyformának. Az azonos fekvésű, mindig magára utalt - és végső soron mindig vesztes - hős szemszögéből: tökéletesen tébolyodottnak. Altman tébolyodottabbnak látta Chandlernél, Ashby tébolyodottabbnak látta Blocknál is meg mindenkinél - ebben nagy segítségére volt az egészen ifjú Andy Garcia, illetve az adaptátorok, akik közt meg kell említenünk (mintha a fogunkat húznák) Oliver Stone nevét. S e látás(mód) a napnál világosabban bizonyítja, hogy Ashby nem csupán lefényképeztette egy szakemberrel Block művét, de gondolt is felőle valamit, s e szép és nemes gondolatát jószerivel a színészekre bízta. Mondhatnánk, hogy könnyű volt neki, hiszen Jeff Bridges talán második fénykorában járunk éppen, ha elsőnek Az utolsó mozielőadás időszakát tekintjük - ne kérdezzék, hogy a mostani hányadik neki. Rosanna Arquette pedig pont most futott be (a Kétségbeesve keresem Susant és a Lidérces órák c. filmekkel). Mindez inkább csak kortörténeti érdekesség, a film szempontjából annyi számít, hogy Bridges azon a pályán áll helyt, ahol olyanok buktak el addig rútul, mint Humphrey Bogart vagy Robert Mitchum; alkalmasint Elliott Gouldot a Hosszú búcsúból említhetjük egyedül a nyertesek közt - abban a Philip Marlowe-kategóriában, ahol Block sűrűn visszatérő hőse, Matt Scudder is játszik. Ám korántsem véletlenül kezdtük Garciával, ahogy ő a bűn, a bűnözés tébolyát ábrázolja, az egyfelől lenyűgöző játék, másfelől iskolapélda: egy előadói stíl későbbi tananyaga.

Hozzáadva mindehhez Az utolsó szolgálat vagy a Dicsőségre ítélve rendezőjének szolidan tág körben ismeretes hangulatfestő erejét, egy pizzával meg egy doboz sörrel igazán kalandos este ígérkezik.

Forgalmazza a Fantasy Film