Azt még az Éjszakai õrség ellenzéke is elismeri, hogy az a jelenet a citromsárga Zillel, amiben a szocreáltól elnehezült tehergépkocsi akrobatikusan a levegõbe emelkedik, pördül egyet, beint Hollywoodnak, majd tízpontos talajfogás után tovább száguld a moszkvai éjszakában, minden idõk egyik legjobb ziles akciójelenete, de az idomított haszonjármûvek kategóriájában is simán veri a mezõnyt. Mindez Timur Bekmambetovnak köszönhetõ, aki azóta egy karcsúbb karosszériával (Angelina Jolie) is megcsinálta a mutatványt (Wanted), de nem távolodott el az orosz piacoktól sem. Bolond is lett volna: ha a Zilnek ilyen jól ment, elõ a Volgával. A Fekete Villám, ahogy azt a magyar alcím (Zúg a Volga) is sugallja, egy Volga-film, mûfajában talán a legelsõ. Rögtön sor is kerül a címszereplõ rehabilitálására: a lepusztult járgány - a beleépített szovjet technikának hála - hamar a levegõbe emelkedik, fiatal gazdáját Moszkva szuperhõsévé és a város alatti gyémántokkal álmodó nagyvállalkozó ellenségévé teszi. Van tehát superhero és villain, csaj, tudós és világító vörös csillag, meg poénnak szánt szeszkazán, de mese nincs, csak számítógépes ráhatás. Éljen az orosz CGI, fogadás jobbról, repülõ retrojármûnek tisztelegj, de az azért mesének gyenge, hogy lemásoljuk a Pókembert, annak is a butábbik részeit. Az egészbõl két csillagot ér a repülõ Volga, és egyet a Lomonoszov-egyetem, mert olyan, mint egy Moszkvából kiálló csillagromboló, de szólunk; a Matrjoska-kommandó és a HiperCsajka c. darabokat már most diszkvalifikáljuk a filmek mezõnyébõl.
Forgalmazza a Universal
***
