Mindannak a hű feldolgozása, hogy mi minden is történt a régi Angliában, mára egy kimondott filmes szakággá nőtte ki magát - a merítés finoman szólva is bő: Jane Austen korától a 20. század hetvenes éveiig ér. Hihetnénk, hogy mi sem természetesebb ennél, hiszen a táj és módi kameráért kiált, s valóban, az irányba vágó opusok szinte kivétel nélkül vizuális nagyravágyásukkal tüntetnek; korhűség és hangulatfestő erő a két legfontosabb jelszó, díszlet- és jelmeztervezők, dizájnerek és más társművészek paradicsoma a ködös mozialbion. Ugyanakkor meg is kéne tölteni valamivel a gondosan eszkábált kereteket, mely valami arra lenne hivatva, hogy mozgóképpé formálja a nevezett művészek standfotókon oly jól mutató konstrukcióit. S legtöbbször ez hibádzik, még az oly feltűnően gyakori irodalmi adaptációk esetében is.
Ezúttal is jelentős erők szövetkeztek valami hasonlóra - családi és szakmai alapon egyaránt. A nagy Ridley Scott lányának első filmjéhez van szerencsénk, a papa és a nagybácsi (a csúcskategóriás baklövéseiről szintén elég híres Tony Scott) producerként egyengette a nyilván nem egészen reménytelen (eddig rövid- és reklámfilmekkel jelentkező, 32 éves) rendező bemutatkozását. Az irodalmi alapanyag egy dél-afrikai írónő, Sheila Kohler - magyarul még nem publikált - műve, ám még ennél is nagyobb vonzerőt jelenthetnek azon nemzetközi sztárjelöltek, akik alig is kinőve a csitrikorból, máris komoly nemzetközi lehetőségek és ismertség birtokosainak mondhatók (Eva Green - Casino Royale; Juno Temple - A másik Boleyn lány; Imogen Poots - A kilencedik légió, vagy éppenséggel az eddig nálunk csak másodlagos filmekben domborító, de innen kiragyogó Maria Valverde).
S mint a szereposztásból már sejthető, Kohler lektűrje és Jordan Scott filmje a szó szó szerinti értelmében vett lányregény: egy szigorú és előkelő bentlakásos leányiskolában járunk valamikor a két háború között, amikor már gyülekeznek a jövendő újabb viharfellegei, mert a bakfisok nem elhanyagolható hányadát csak annyi időre adják be a szülők, "míg elsimulnak a dolgok", aztán nemhogy kivennék őket, de látogatóba se nagyon jönnek.
Mi jut erről eszébe minden magyar embernek? És nyilván a lemez forgalmazójának is. Még szép, hogy az Abigél, minden idők talán legsikeresebb magyar televíziós szériája. S a hasonlóság még tovább is tart: Georgina kiközösítése is szinte száz százalékig stimmel, bár az angol süldőlányok közé érkező spanyol hercegkisasszonynak más a bűne, nem az, hogy nem akaródzik neki férjhez menni a terráriumhoz. Neki a társai által bálványozott tanerő hirtelen támadt vonzalma, kivételezése miatt kell fizetnie. Drágábban, mert ezen a téren Kohler jóval messzebb elmegy, mint Szabó Magda, és Scott is, mint Zsurzs Éva... Ne szépítsük, már a történet ezen pontján, tehát viszonylag az elején felismerhetővé válik A Legyek Ura hatása, megvadulnak a lányok. Ám Scottnak ennyi sem elég, az ő esetében nyugodtan mondhatjuk, belead apait, anyait, s az egészet jól megpakolja szexszel és hazugságokkal, minek köszönhetően a Merülések nem szimpla féltékenységi dráma, hanem tipikus nagyralátó első film, sok tücsökkel és még több bogárral. De elsősorban gondosan kiválogatott stábbal, mely munkájának eredményeként annyira helyén vannak a nadrágkosztümök, a frizurák és az iskola összes folyosója, terme és berendezési tárgya, továbbá a tipikusan brit friss levegő, hogy csak győzze az ember megcsodálni. Nos, a film talán legnagyobb baja éppen az, hogy időt is ad erre a rácsodálkozásra, ahelyett például, hogy kibontaná szereplői motivációit. Ha nem azért csinálnának úgy a játékosok, ahogy csinálnak, mert így szokás az efféle történetekben, hanem mert jó okuk van rá, vagy éppen azért, mert nincsen, s azért teszik, mert csak.
Scott legfőbb erénye egyelőre a vitathatatlan formakészség, ezzel együtt tisztes jövőt jósolunk neki...
Forgalmazza az Intersonic
