Ez a "hogyan él meg" elég súlyos kérdés. Hiszen a hetvenes évek közepén, amikor a film készült, a számítógépekben még fehér köpenyes technikusok járkáltak fontoskodón, s néha a fény felé tartottak egy lyukkártyát. A filmtörténet néhány korszakos közönségsikerét például George Lucas azért nem teszi DVD-re, mert az egykor leforgatott anyagot nem tudná utólag méltóvá tenni a DVD lehetőségeihez, és így az eredmény magához az egykori sikerhez válna méltatlanná. De a Monty Python-os urak a tőlük elvárható komolytalansággal, öntörvényűséggel, eleganciával ugorják meg ezt a negyed évszázados távot, olyan új minőséget hozva létre, amely a DVD-t nem puszta médiumnak, hanem valóságos önálló műformának mutatja. A részletes ismertetés poéngyilkossággal lenne egyenlő, tehát most csak annyit, hogy a Terry Gilliam által (vagy az ő rajzai alapján valaki más által) készített animált menükön a film elindítása nélkül is simán végigszórakozhatunk egy rövidebb estét.
Adva volt tehát egy olyan kontextus, ahol már az is elég lett volna, ha nem hibáznak, de ezt ők még
jócskán túl is teljesítették
Tartja-e a színvonalat a magyar változat? Legfeltűnőbb, hogy a borító négy oldalán négy helyen olvasható Galla Miklós neve, ami magában is elég bizarr: Gallával akarják eladni a Monty Pythont? A jeles showman a magyar feliratozás szerzőjeként szerepel, amely végre "Python-hű", szemben, nyilván, a kutyaütő egykori szinkronnal, amelyet ugyan "klasszikusnak" neveznek, viszont szerzőjét és közreműködőit fel sem tüntették. (Csak úgy fül után: Mécs Károly, Tordy Géza, Kern, Tahi-Tóth, Gálvölgyi, Usztics, ilyenek.) Szerintem ez szerzői jogi szempontból is kínos, de a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a lemezről hiányzik a kongeniális magyar főcím a muffokkal. Meg hát, ne feledjük, a magyar címet is ki kellett találnia valakinek.
A legérdekesebb a magyar szinkront és a magyar feliratot egyszerre bekapcsolni. Szótári értelemben Galla tényleg "helyesbít" egy-két ponton, de egyetlen olyan poént sem találtam, amely az ő munkálkodása folytán világosulna meg a magyar néző számára. Azonkívül nem is következetes. A tökösfecskéket például megtartja, noha nyilvánvalóan nem tök, hanem kókusz szerepel a filmben és az angol szövegben. Rossznyava-lyavárból - híven az eredetihez - Anthrax lesz, a főnéni azonban marad Essneki (az eredetiben Zoot, ami lehetne pl. "Zutty" vagy "Zamek"). Ikertestvére az eredetiben Dingo, a szinkron szerint Mindentbele, Gallánál Dingó. Nyerünk ezzel valamit? A magyar néző számára, szemben az angollal, az anthrax vagy a dingo műveltségszavak, az aktív szókincs peremén (ha egyáltalán). Az nem fordítás, hogy az itt csúfnévként, ragadványnévként szereplő "Dingo" szót átpakoljuk egyik kontextusból a másikba. Az a fordítás, hogyha a magyar kontextusban megtaláljuk a szót, amely nagyjából képes úgy funkcionálni, mint az eredetiben. Legyen Pitbull vagy Kullancs, tudomisén, esetleg Mindentbele.
Vagy ott a trágyát gyűjtögető anarcho-szindikalista közösség. A hölgy (Terry Jones) ezt mondja: "I´ve found lovely filth." Szó szerint: Finom mocskot találtam. Gallánál ezt is mondja pontosan, csak ez magyarul egyáltalán nem vicces, mivel a lovely és a finom, valamint a filth és a mocsok szóalakok által jelzett fogalmaknak igencsak különböző a kiterjedése és stílusértéke. A szinkron szövegét készítő fordító ezért (vélhetőleg szándékosan) félrefordított: "Láttam egy cuki rongyot" - mondja a talpig rongyokba burkolt nő (Gálvölgyi hangján), vagyis a "rongy" szó elvont-rétegnyelvi és konkrét-köznyelvi jelentése közötti feszültség válik humorforrássá. Viccért viccet kapunk, így a lexikai hűtlenség árán megvalósul a "performatív" hűség.
De hát soha ne legyen nagyobb bajunk, mint hogy valami kétszer van lefordítva:
gazdagodik a recepció
És innen indítható a kérdés, hogy miért nincs nekünk saját ilyenünk. Mert a műsoraiban még Galla is az amerikai stand-up comedian hagyományokra épít inkább, igaz, saját pozícióit is miszlikbe reflektálva (milyen vicces, hogy nem vagyok vicces stb.). A Monty Python őrült beszédében azonban van rendszer: a kynikus hagyomány rendszere, amely Diogenésztől a dadaistákon át ível hozzájuk. A radikális szubverzió rendszere. Első, itt tárgyalt nagyfilmjükben elintézték a történelmi múltat és a nemzeti identitást, a másodikban (Brian élete) a tételes vallást, a harmadikban (Az élet értelme) ami még maradt. Aztán feloszlottak, mint a Beatles. Ugye világos, miért nem lehetnének ezek magyar filmek. (Az első film éppen low-tech megoldásaival emelkedik a többi fölé: magából a filmiparból is hülyét csinál.)
De legyünk korrektek: ilyen nem csak nekünk, a franciáknak, németeknek, olaszoknak sincs. Az angol humor, akár az angol gyep, amit háromszáz éve nyírnak és öntöznek, attól olyan. Egy több száz éves felvilágosult demokrácia (ahol ráadásul több száz éve nem taposták le a gyepet katonák) hozzászokott a semmit és senkit (osztályt, hivatalt, társadalmi típust) nem tisztelő szubverzióhoz, sőt igényli: nélküle elunná magát, eltespedne, rosszul kezdene működni. Ahogy a gyereknek se árt, ha megeszi a földre esett sütit: erősödik az immun-rendszere. A Python így lényegéből adódóan nem lehet politikailag korrekt, viszont vihoghat a politikai korrektségen.
Mármost a hazai hivatásos main-stream humor is megjelenít osztályokat, típusokat, néha még hivatalokat is. A vállalkozó az mindig maffiózó, a romának mindig sok gyereke van, a nyugdíjasnak mindig kiesik a protézise és a paraszt mindig paraszt. Vagyis a kortárs magyar kabaré, bohózat (talán Hofi néhány nagy pillanatától eltekintve) sosem lep meg; kifejezetten a sztereotípiák megerősítésére játszik: a befogadó röhög, de nem azért, mert magára ismer, hanem mert ráismer saját, másokkal kapcsolatban dédelgetett hiedelmeire. ´ röhög, és nem őrajta más, vagyis ő rendben van, példás férj és családapa, kitűnő munkaerő, a társadalom hasznos tagja, csak így tovább.
Nem olyan nagy ügy, csak ki kell várni azt a pár száz évet. Addig meg röhöghetünk azon, hogy milyen hülyék ezek az angolok.
Kappanyos András
Warner Home Video
