Könyv: Megaciki (Salinger Richárd: Apám beájulna)

szerző
Glózik Gábor
publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amagyar prózairodalom aranykorát éljük, kétség nem férhet hozzá. Havonta robbannak újabb és újabb üstökösök a könyveladási listák élén, van már nemzeti Bridget Jonesunk, Harry Potterünk, legújabban pedig honi tinilányok hegyezik a zabot 226 oldalon, 77 fejezeten át. A szerző pedig egy tetőtől talpig echte ungarische Salinger.

Amagyar prózairodalom aranykorát éljük, kétség nem férhet hozzá. Havonta robbannak újabb és újabb üstökösök a könyveladási listák élén, van már nemzeti Bridget Jonesunk, Harry Potterünk, legújabban pedig honi tinilányok hegyezik a zabot 226 oldalon, 77 fejezeten át. A szerző pedig egy tetőtől talpig echte ungarische Salinger.

Magára valamit is adó korszakos irodalmi alkotás új formanyelvet teremt, nem lehet hát ez másképp az Apám beájulna esetében sem. Ha "trendi tiniregényt" írunk, a műfajban is az "elsőt", mely az "új nemzedék extrém értékrendjét" tükrözi, nem használhatjuk mindehhez fásult, huszon-harmincéves korosztályunk avítt, öregapósan szottyadt szókészletét. Erre a felismerésre jutott a magyar Salinger is, s saját bevallása szerint legott új nyelvet alkotott. "A könyvben vegyítettem az élő szlenget azokkal a szövegekkel, szófűzésekkel, amiket én találtam ki vagy torzítottam el. Az ultrakellemetlen, a megaciki meg az ilyen fokozások például teljesen sajátok" - avat be műhelytitkaiba egy országos napilap hasábjain, majd megvallja, sokat gondolkodott, a címben a be-

vagy leájulna

lenne a jobb. A kulturális és kulináris élményszerzés kedvéért csemegézzünk néhány finom falatot e nyelvi leleményveteményes Salinger Richárd által nemesített díszzöldségek közül: a szereplők megamédiasztárnak érzik magukat, full kúlak, kúlmájerek, császár dolgokat élnek át, behánynak, szétzuhannak, atomhülyék, brutál kibuknak, igazán ütős szlogent gyártanak, nagy gázba kerülnek, paráznak, hervasztóak, dizájnolt cuccok közt léteznek, lenullázzák egymást, zsetonhiány feszíti őket, s ettől eléggé szét vannak csúszva. Akárcsak az olvasó, amikor például az alábbi mondatfüzérrel szembesül: "Rossz lenne, ha kiderülne, hogy a papa azon az ágyon reszelgette a legjobb barátnőmet, amin én fogantam. Hiába magyarázok állandóan arról, hogy az nem elég, ha a hapsi jól néz ki, ahhoz mozogni is kell, hogy beváltható legyen kéjre, a papa meg nem fog nekik mozogni egy percet se. Erre mindig az a válasz, hogy majd ők lesznek fölül. Állati viccesen undorító, mert ilyenkor rögtön elképzelem, és megmondom őszintén, cseszett jól nézne ki az apám, ahogy kihasználja a hülye barátnőimet és befekszik alájuk nyaralkálni."

Elképzelhető, hogy Salinger Richárd ráérzett valamilyen lényeges jelenségre, és korunk tinédzserei tényleg úgy beszélnek, mint Jar Jar Binks két nabooi spangli után. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy az egész regényen át alig negyven-ötven, finoman szólva sem eredeti kifejezés variálódik, ráadásul azok is kiszámítható ritmusban, mintha egy nyelvi újítást csak pár napig lenne divat használni, aztán jönne helyette egy másik szemantikai-morfológiai szörnyszülemény. Különösen szembetűnő trehányság ez annak ismeretében, hogy az eseményeket nem folyamatukban ismerjük meg, hanem utólag, egy szuszra rögzíti őket az elbeszélő. Az olyan nyelvteremtés, mely csak igekötők önkényes és sokkoló eredményt szülő felcseréléséből, valamint minél hallójárat-borzolóbb új szóösszetételek kínkeserves erőltetéséből áll, nanoötletes és széthangolóan igénytelen szellemi tevékenység. Egy reklámirodában játszódó jelenet attól még nem lesz életszagú, hogy tébolyultan dobálózunk a "kreatív csoport", "tender", "brénsztorming", "brend imidzs" kifejezésekkel. Egy regény attól még nem lesz generációs tükör, hogy a két főszereplő hasonló korú.

A mai tinédzserlányok az Apám beájulna szerint leginkább hisztivel, sírógörccsel és egymás szüntelen ölelgetésével reagálnak az őket ért ingerekre. Bizonyára találó a karikatúra, csak éppen így volt ez bakfiskoruk ősrobbanása előtt is, amikor még anyáik és dédanyáik voltak tinédzserek. Súlyos csalódás, hogy a "közösen megyünk pisilni, mert aaaannyira jó barátnők vagyunk" jelenség motivációjával kapcsolatban Salinger Richárdnak sem sikerült áttörést hozó eredményeket letennie a tudomány asztalára. Jóval realistább módon festi fel viszont a szexuális orientációjukban még bizonytalan barátnők abbéli eltökéltségét, hogy ha nincs velük pasi, azért, ha van, akkor meg azért csókolóznak helyette inkább egymással.

Gyorsan szögezzük le azonban: Salinger Richárd könyvében látensebben van jelen az erotikus feszültség, mint a kötelező olvasmányok titkos favoritjaiban, a Bovárynéban vagy az Anna Kareninában. Az, hogy a hangsúlyozottan tizenhét és fél éves Szarka időről időre barátnője fogsora mögött tesz kalandtúrát, a tinédzserlányokat már különösebben nem érinti meg, viszont a még épphogy kiskorúság ténye számos idősebb perverzet von be a potenciális vásárlók körébe. Így nő össze, ami összetartozik: a trendiség és a marketing.

Fontos hangsúlyozni, hogy Salinger Richárd

nem rossz író

Erre számos jel mutat: ahogyan tételmondatnak szánt bölcsességeit a blődségbe ágyazza ("Ha az élet hív, menni kell."), ahogyan észrevétlenül megragadja egy közhelyes pillanat meghittségét (a két főszereplő lány távol az otthontól, hajnali kettőkor a tengerparton, egy kint felejtett napozóágyon összebújva szembesül egy érzésre emlékeztető valamivel, amit nem ért), és legfőképpen az, hogy amint igazán komoly krízishelyzet alakul ki, az elbeszélés nyelve rögtön diszkrétebb, visszafogottabb lesz, már-már későbbi intim katarzist sejtető. Sajnálatos, hogy aztán néhány oldallal később a stílus mindannyiszor visszanyeri azt a különös, egyedi ízt, amit leginkább az idegesítő jelzővel lehetne meghatározni.

Glózik Gábor

Ulpius-Ház, 226 oldal, 1580 Ft

szerző
Glózik Gábor
publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...