Zene
Film - Micimackeaux - Pierre Salvadori: Mosás, vágás, ámítás
A horrorfilmkészítésben egész szakág épült a nők kiszolgáltatott helyzetét kihasználó, megfelelő mennyiségű szúró- vagy vágóeszközzel felszerelt gonosztevőkre, egyúttal a nők legrosszabb rémálmainak megelevenítésére. Ilyen szituációval nyit a Mosás, vágás, ámítás is: női fodrászt látunk, kezében ollóval, aki nem hajlandó csak olyan keveset vágni a hajból, amennyit a páciens szeretne. A vadember ezúttal Audrey Tautou,
Film - Szarvaslebőgés - Joe Wright: Hanna - Gyilkos természet
A játékfilm - legegyszerűbb megközelítésben - képekben előadott közlemény, mely közlemény az esetek döntő többségében valami történet ostyájába van csomagolva. Van ennél szimplább eset is, amikor a történet maga a közlemény - nem afféle közbeiktatott vivőanyag, hanem a tuti lényeg, amit magánbeszélgetéseinkben úgy szokás útjára indítani, hogy "ilyet még nem hallottál".
Film - Ringlispíl történelmi háttérrel - Danis Tanovic: Cirkusz Kolumbia
A bosnyák rendező a 2001-es Senkiföldje világsikere után két nemzetközi koprodukcióval (A pokol, Az igazság nyomában) állt elő, de most új filmjének hősével együtt visszatér szülőföldjére. A Cirkusz Kolumbia minden ízében jugoszláv film. Helyszíne Bosznia-Hercegovina, ideje 1991, az utolsó év, amikor még megvolna az ország (a szocialista szövetségi köztársaság hivatalosan 1992-ben szűnt meg létezni); jugoszlávok a szereplők, Yugók az autók, de a legjugóbb maga a film.
Tévésorozat - Önkényes véradás - Borgiák
Emlékeznek Piero della Francesca portréjára Federico da Montefeltro hercegről, az Urbinói Hercegség megalapítójáról? (Vagy a felesége, Battista Sforza portréjára, lévén szó diptichonról?) Nem kell rögtön az Uffiziig szaladni, hogy felidézzék, hiszen a festő talán leghíresebb képéről van szó, sőt, a quattrocento legismertebb portréjáról. A herceg rendkívül jellegzetes orra miatt különben sem lehet összetéveszteni semminő egyéb portréval: horgas orrú pasas, vörös ruházatban, profilból. Nos, még el sem kezdődik a hacacáré,
Musical - Szupcsinger - Bolba Tamás-Galambos Attila-Szente Vajk: Csoportterápia
Belsősök nyertek - e sorok írója szégyenszemre mindössze ennyit tudott a Madách Színház 2009-ben kiírt, tavaly pedig annak rendje és módja szerint, az eredményhirdetéssel már le is zárult musicalpályázatáról. Mi tagadás, ez az információmorzsa, valamint a zsánerrel ("új magyar musical") szemben táplált szűkkeblű, ám aligha teljesen megalapozatlan előítélet nem ígért éppen átütő élményt a Csoportterápia című "mjuzikelkámedi" bemutatójának estéjére. És mégis: Bolba Tamás, Galambos Attila és Szente Vajk közös munkája az évad legszórakoztatóbb, ötletekben sziporkázóan gazdag zenés színházi produkciójának bizonyult.
Kiállítás - Kenyér és colstok - Böröcz András: Túl az Óperencián
1980 novemberében a Bercsényi klubban rendezte meg az Erdély Miklós által "vezetett" INDIGO csoport az Akvarell című kiállítását, melyen Böröcz András egy damillal fellógatott tárgyat, egy akvarellpapírból hajtogatott festményruhadarabot, egy fecskenadrágot állított ki.
dvd - A ZÁTONY
Spielberg klasszikusa óta csúnyán rájár a rúd a cápákra: állíthatnak az állatvédők, halbiológusok és természetfilmesek akármit, a fürdőruhások többsége tántoríthatatlanul Amon Göth reinkarnációját látja mindegyik háromszög alakú hátúszó alatt. Az ausztrál Andrew Traucki második filmje szintén a Queensland-Florida-Animal Planet tengelyre mért erőteljes csapásként értelmezhető.
könyv - Timothée de Fombelle: Vango - ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTt
Párizs, 1934 április: a Notre Dame harangozója lágytojás főzéséhez készül. Ugyanekkor lent a téren: negyvenen várják, hogy pappá szenteljék őket.
film - SZERELEM KÖLCSÖNBE
Valamilyen félreértés folytán elterjedt, hogy az emberiség gazdagabbik fele - tengeren innen és túl - nyárra még a szokottnál is jobban elhülyül, egyébre gondolni sem tud, csak hogy mit kezdjen tömérdek szabadidejével, hová menjen nyaralni, s milyen mulatsággal próbálja elütni az időt, nehogy valamiképp eszébe jusson egyetlen gondolat is. E tevékenységében bizton számíthat a hollywoodi filmipar romkom elnevezésű termékcsaládjára, amelynek legigénytelenebb darabjait éppen nyárra tartogatja a termékforgalmazó.
lemez - Andreas Scholl: O Solitude
Halálakor minden kortársa úgy emlegette Henry Purcellt, mint a legnagyobb angol zeneszerzőt. Purcell 1695-ben majdnem pontosan a zene védőszentjének, Szent Cecíliának a napján halt meg.
könyv - Charles FitzRoy: Reneszánsz Firenze napi öt forintból
Ha egy véletlen folytán időviharba kerülnénk, és valahol Toscanában térnénk magunkhoz úgy 1490 táján, jó, ha nálunk van a kötet, mely akár a Galaxis útikalauz szlogenjét is büszkén viselhetné borítóján: "Ne ess pánikba!"
Ugyanis a Mediciek uralta Firenzében nem árt, ha kiismerjük magunkat a politikai és vallási viszonyok, a kereskedelem és a divatok terén, illetve mindenképp kerüljük el a Ponte Vecchio közepén tátongó lyukat, melybe a hentesek borítják a belsőségeket. Megtudhatjuk továbbá, hogy hol szállhatunk meg, kivel, mi módon érdemes jóban lenni, ha nem akarunk konfrontálódni a helyi erőkkel, vagy azt, hogy ha gyarló gyönyörökre vágyunk, látogassunk misére, ahol a kurtizánok kelletik magukat, s hogy jobban járunk, ha nem fizetünk a kuruzslóknak, hogy epekövünket mézből és koshereszőrből készült kenőccsel gyógyítsa.
Ha a fent vázolt futurisztikus esemény mégsem következne be, FitzRoy könyvét akkor is érdemes beszerezni, hiszen az útikönyvek stílusában megírt kultúrkalauz olyan közel hozza a XV.
dvd - DONIZETTI DON PASQUALE
című vígoperája a leleplezés jegyében fogant, nem árt neki a Metropolitan élő(ből rögzített) moziközvetítéseinek új módija: a kukkolás. A kertben elbújt Ernesto szerenádjának első strófáját nemcsak halljuk Matthew Polenzanitól, látjuk is a beosztott kórustagok karéjában a díszlet mögött tanyázó tenoristát, amint vigyázó tekintetét a pódiumon vezénylő karvezetőre függeszti, aki viszont a "nagy karmestert", James Levine-t figyeli a monitoron.
képregény - GAIMAN-MCKEAN: FARKASOK A FALBAN
Ha egy kislány azzal talál meg minket, hogy a házfalból szűrődő "mocorgó, osonó, ricsegő-recsegő hangokat" kitörni készülő farkasoknak tulajdonítja, még nem szükséges legott a vadászpuska olajozásába fogni. Lucy azonban nem hétköznapi kislány.