Lemez - Távol a fénytől - A The Flaming Lips apróságai

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. június 23.

Zene

Három hónap alatt három kislemezt adott ki a Flaming Lips - három szertelen, rövid és barátságtalan korongot. Ha a kilencvenes évek végének neopszichedelikus felhabzásában szerettük meg ezt az elragadóan hibbant oklahomai bandát, s ha a főként a kései Beach Boys ihlette, puha, szimfonikus psych-pop nótáikat zártuk a szívünkbe, meglehetősen megrettenve fülelhetjük e zajos vadulást.

Hiszen mindennek alapján erősen úgy látszik, hogy a tavalyelőtti Embryonic felszabadultan komor zajongása korántsem csupán múló szeszélyt vagy egyszeri kalandot jelentett Wayne Coyne-ék számára - sokkal inkább valódi irányváltást jelez az életművön belül. Az újkori Lips láthatólag nagy lendülettel sutba vágta a korábban körbeudvarolt lemezek napsugaras hangulatait, s inkább a kritikai megbecsülést meghozó The Soft Bulletin előtti elborultabb anyagok világához fordult, no meg mindeddig feltérképezetlen terrénumok felé. Ami pedig felettébb üdvözlendő, hiszen alighanem ez az elvárásokra fittyet hányó, rendületlenül megújulni igyekvő szemlélet tette a kevéssé direkt Embryonicot is olyannyira lefegyverzővé.

Ám az újabb lemezek mégis jócskán elmaradnak a nagyszabású előd mögött. Már a 2009-ben Henry Rollins és Peaches társaságában rekonstruált Dark Side of the Moon is meglehetősen ötletszegény darabnak tetszett, aztán a Neon Indiannel felvett EP okozott enyhe csalódást - a Gummy Song Skull legszellemesebb megoldását pedig alighanem a csomagolása szolgáltatta, hiszen a felemás nívójú hangzóanyag pendrive-ját egy gumicukor koponya közepéből kellett kiennie-kibányásznia az újra éhes hallgatónak. Mind a fiatal elektromágussal felvett közös lemezen (The Flaming Lips with Neon Indian), mind a rá következő gumicukor-EP-n baljósan dübörgő, offenzív zene szól sokféle, brutális zajjal, visszhanggal és bizarr géphangokkal, túlnyomórészt egy-két motívumra épülő, amorf dalokban tálalva. Az Embryonic világából bomlanak ki ezek a kompromisszummentes, sötét tónusú tételek, ám meglepő ötletek és meghökkentő pillanatok tekintetében jócskán elmaradnak az amott szereplőktől.

Nincs ez másként a legújabb korong esetében sem. A Lips ezúttal a kísérleti elektronika terepén tevékeny Guillermo Scott Herrent, azaz Prefuse 73-t választotta művésztársnak, ám miként Neon Indian kézjegyeit sem volna könnyű észrevenni a vele készült lemezen, Herren is meglepően háttérbe szorul. Glitches hiphopritmusoknak híre-hamva sincs, ám a Lipsre jellemző krautrockos zakatolás is a múlté. Csupán a nyitószám, az elragadóan őrjöngő The Super Moon Made Me Want To Pee hasznosítja a monoton döngölést, ezenkívül jószerével az ambient vagy a drone vonzáskörzetébe utalható tételek zengenek a lemezen. Sziszegő-bugyborékoló szintik, gerjedő-zúgó erősítők és Coyne torzított, távoli hangja - jobbára ezekből építkezik ez a négy darab tétel, amelyek korántsem érdektelenek (s kivált a Heavy Star Moving düledező, másnapos gyászdala megkapó, melyet egy hajókürtszerű gitármoraj ékesít), de azért igazán érdekfeszítőnek vagy emlékezetesnek sem mondhatók. Ráadásul szemlátomást jócskán erőteljesebben tudnának működni egy nagyobb szerkezetben, mint röpke negyedórában, egymás között.

Warner, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.