Koncert

Edith Piaf és a kungfu

Zaz

Zene

Annak, aki még soha nem hallott Zazról, úgy írnánk le a franciák kedvencét, mint Edith Piaf és Janis Joplin modern kori keverékét. Az igazi neve: Isabelle Geffroy, majd’ 40 éves, de ma is kislányos bájával és vadócságával hódít, ráadásul úgy, hogy egyszerre elegáns francia hölgy és tomboló hippi, kocsmai sanzonénekes és a színpadot szétugráló rocksztár. Mindehhez társul hol reszelős, hol lágyan megszólaló hangja, tökéletesen idomulva a stílusok váltakozásához.

Annak, aki még soha nem hallott Zazról, úgy írnánk le a franciák kedvencét, mint Edith Piaf és Janis Joplin modern kori keverékét. Az igazi neve: Isabelle Geffroy, majd’ 40 éves, de ma is kislányos bájával és vadócságával hódít, ráadásul úgy, hogy egyszerre elegáns francia hölgy és tomboló hippi, kocsmai sanzonénekes és a színpadot szétugráló rocksztár. Mindehhez társul hol reszelős, hol lágyan megszólaló hangja, tökéletesen idomulva a stílusok váltakozásához.

Noha lassan húsz éve aktív, a sikert és a hírnevet a 2010-ben megjelenő első önálló albuma hozta el számára, a korong nemes egyszerűséggel a Zaz címet viselte. Előtte különböző együttesekkel és varietécsoportokkal járta a fesztiválokat, majd körülvette magát jobbnál jobb zenészekkel, és megírta a Je veux című számot (ez a mai napig a legsikeresebb dala). Innentől nem volt megállás. Igaz, hogy a stílusokat mindig szerette keverni, és dalai között megfér a pop, a rock, a soul, a legnagyobb slágerei talán a jazzhez állnak a legközelebb. Folyamatosan turnézik, Tokiótól Torontóig, Los Angelestől Szentpétervárig egyre nagyobb közönség előtt lép fel, ám most is fontos számára az utcazenélés, így ha szerencsénk van, manapság is elkaphatjuk, hogy a Montmartre valamelyik szűk kis utcácskájában énekel nagybőgős vagy gitáros zenésztársával.

Budapestre a csehországi Colours of Ostrava fesztiválról érkezett, és ahogy három éve, most is kirobbanó formában kezdett bele a másfél órás koncertbe. Nyughatatlan személyiségének köszönhetően egy percig sem ült le a hangulat, így aki egy kiszámítható, valamelyest homogén koncertet várt, annak csalódnia kellett. Az énekesnő nemcsak a régi slágereit – Je veux, Le passants, À perte de rue – keverte a legutóbbi Effet Miroir című albumán hallható dalokkal, de a jazzt is a rockkal. Kétségtelen, hogy e sokszínűség jót tett a produkciónak, bár az is igaz, hogy egy-egy keményebb, pörgősebb szám után kissé nehezen simultunk bele a hirtelen jött lassú és érzelmes sanzonokba.

Zaz energiája irigylésre méltó: nem elég, hogy végigugrálta, -rohangálta, s legfőképpen hibátlanul végigénekelte a koncertet, még hosszú francia monológokkal és néhány hirtelen megtanult magyar mondattal is megpróbálta szórakoztatni a közönségét. Emellett szociális érzékenységének is jelét adta: Zazimut névre hallgató szervezetével minden országban, ahol koncertet ad, felkeres és együttműködésre hív egy olyan civil szervezetet, amely a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokért dolgozik. Magyarországon az Oltalom Karitatív Egyesületre esett a választása. De hatalmas tévedés lenne e jótékony aktust valamiféle reklámnak gondolni. Zazban éppen azt lehet szeretni, hogy nincs benne semmi mesterkéltség, minden gesztusa összetett személyiségét tükrözi. Jellemző az is, hogy tizenévesen az éneklés mellett kungfuzni tanult, ami nemcsak
ro­ckosabb számaiban előadott rúgómozdulatain látszik meg, hanem azt is igazolja, hogy egymástól igen távoli dolgokat tud úgy összekötni, hogy az természetesnek hasson.

Budapest Park, július 21

Neked ajánljuk