Az utóbbi pár évtized, a modern magyar demokrácia, s főként annak felkent hősei többször is szolgáltattak ihletet korunk pop/rockzenészei számára. Az már csak az általános közállapotokat jellemzi, hogy az eredmény többnyire nemhogy a nyomdafestéket nem tűrte, de 18 éven aluliak által hallgatott rádióállomásokon sem hangozhatott el – legalábbis büntetlenül semmiképpen! Az sem véletlen, hogy eme szubverzív alkotások zömmel az underground legmélyén, s kizárólag provokatív céllal születtek – ennek megfelelően gyakorta kiadós trágárságok és nehézlovassági becsületsértések kíséretében tárgyalják honunk közállapotait.
Joggal állíthatjuk meg: az alant felsorakoztatott zeneművek okkal keltenek majd felháborodást minden jóérzésű, ép kritikai érzékkel s fejlett ítélőerővel megáldott embertársunkban. Azért titokban reméljük: nem csak belőlük áll majd eme összeállítás érdeklődő közönsége…
1. Belga: Képviselő boogie
Egy klasszikus, majdhogynem rádióbarát darab 2004-ből – no, ebben semmi trágárság nincsen, csupán a jó évtizeddel ezelőtti (részben persze mai) politikussztárok nevei, mintegy sormintaként – miközben a három pajkos MC pusztán a hanglejtéssel, a tónussal tökéletesen kontextusba helyezi a neveket s viselőiket is. Ehhez jön még a pokolian dinamikus, a néhai (?) Apollo 440-et idéző, maximálisan táncolható rock & roll/jungle alap (Titusz keze munkája…).
A vége pedig egyértelműen feleslegessé teszi a panaszkönyv használatát: „Mi választottuk őket, minket képviselnek.”
2. HétköznaPI CSAlódások: Kössük fel!
Az 1990-ben alakult legendás pécsi nihilista tuskópunkzenekar több szerzeményében is foglalkozott Csurka István minden tekintetben nehézsúlyú személyiségével. A gátlástalan vigiláns (és természetesen: mélyen elítélendő!) attitűd minden tűréshatáron túllép – éppen ez teszi a számot olyan valószínűtlenné, majdhogynem szürreálissá. Maguk a rajongók is a durva, ámde célját elért tréfa mellett teszik le a voksot – a zenekar pedig számos nem PC-számmal küzdött szélbalos beskatulyázása ellen. (Nem csak a PICSA együttes életműve iránt érdeklődőknek ajánlanánk Gróf Balázs A Mecsek legalja című, szociografikus pontosságú könyvét.) Annyi biztos, hogy nem fárasztották magukat holmi komponálással – helyette inkább egy az egyben átemelték a Dead Kennedys (később a Faith No More által is feldolgozott) Let’s Lynch The Landlordját. (A mellékelt klip rögtön két tematikus művet illeszt egymás mellé!)
3. Akela: Bolhacirkusz
Egy másik megkerülhetetlen klasszikus, amit mintha a politikai napilapok legszorgalmasabb levelezőinek munkáiból vágták volna össze. A szám születésének 1993-as dátumát is tekintetbe véve elmondható, hogy ezúttal majdnem mindenki megkapja a magáét (és itt Árpi sem bácsi, hanem – tisztesség ne essék – vén kecskebak!), igaz, főleg a képes beszéd és az ezópusi fabulák nyelvén. A kínrímek mellett a teljesen fantáziátlan özönthrash zenei alap is sokat ront az összképen – de ettől legalább még fájdalmasabb az egész!
4. Sickratman: Mi a szar ezen a magyar ugaron?
A szerző (Paizs Miklós) saját bevallása szerint afféle keserű szatíraként alkotta botrányos művét – amit remélhetőleg azóta alaposan meg is bánt! Ihletője mindenesetre a közbeszéd végletes eldurvulása, amit az alapvetően könnyed, laza, Ibiza house-alapú zenemű megszületése óta eltelt évtized még tovább erodált. A mű formailag ismét a jobboldali kultúrkampfra reagáló zenés lincselés kategóriájába sorolható, de ahogy akkor is, azóta is nehéz másként olvasni, mint az elfogult szélbal törzsközönség érzületét karikírozó alkotást. A bíróság mondjuk nem így értékelte, úgyhogy a művész meg is bűnhődött érte (erről bővebben a Magyar Narancs február 14-i számában található interjúban olvashatnak!). A „Balra, át, balra át, áldja meg az isten Horn Gyulát” refrén pedig már-már megelőlegezi az egyik legsikerültebb Facebook-mémet, a Lorán Lenkéből szublimált Szoci Nyugdíjast.
5. Flash: Képviselő funky
„Hányást csipeget a galamb a sarkon, édesanyádat kurvanagyra tartom” – szól Barcs Miki egyik legütősebb sora – és ez a lendületes punk/funk tényleg megadja mindenkinek, amit csak a mocskos, vágyteljesítő fantázia kínál (a szerző lírai énje még a potenciális feldicsérőket is megkínálja egy „kongó-müllerrel”). Az ellenállhatatlan grúvba cementált trágárság ebben az esetben kétségtelen emancipatorikus eszköz – az emberi érzéseikben megsértett, megtaposott önérzetű közszereplők számára pedig nem marad más vigasz, minthogy a kutya ugat, a karaván viszont annál inkább halad!
6. Anyátok: Kádár
A rendszerváltás idejének legendás, akcionista punkzenekara (némi dokumentáció itt) sajnos kevés audiovizuális emléket hagyott maga után – néhány rossz minőségű koncertfelvételt és a kegyetlenül lo-fi, Erdő című műsoros kazettát. Ám az idősebbek még emlékezhetnek rá, hogy az 1990-es választási kampány alatt az ő szövegeikkel volt kitapétázva a Deák téri aluljáró! Sajnos ezekből a felvételeken egy kukkot sem lehet érteni, éppen ezért jön jól sorvezetőként a szövegkönyv. Ráadásul ebből is kiderül, hogy a csak később megizmosodó Kádár-nosztalgiát tökéletesen prognosztizáló (alapvetően persze a Dead Kennedys Holiday In Cambodiáját recikláló) kulcsdalban a szereplők is felcserélhetők. Hol a Fidesz (per. def. taknyos), hol a kisgazdák pribékjei nyírják ki Kádárt, s ezért eredetileg Tamás Miklós Gáspár (sic!), később inkább már a valós közhatalmi súlynak megfelelően Antall József Sátán (!) esik a vendetta és a rímkényszer áldozatául. A kulthős zenekar szurokfekete humorral felfestett tablója akkor (s attól tartunk: azóta is) tökéletesen érvényes – a „gazdasági mutató” pedig napjainkban szintén „a tönk szélén stagnál”.
Egy másik számukból kihalászott „Laci bácsi szép az élet, nézzen meg egy pornófilmet” refrénjük pedig remekül illusztrálja azt a ma már könnyes-flitteres nosztalgiával szemlélt korszakot, amikor először akarták bevezetni a kötelező hit- vagy/és erkölcstanoktatást.
