mi a kotta?

Raevius ezredes balettje

  • mi a kotta
  • 2013.02.24 15:01

Zene

Nagy művek, nagy előadók - a kiábrándítóan szürke, ám ezúttal egyszersmind helytálló közhely szintjén megfogalmazva így sommázhatnánk az előttünk álló hét koncertprogramját.

Merthogy például mindjárt csütörtök este Brahms Hegedűversenye tölti majd ki a Nemzeti Filharmonikusok bérleti estjének első felét (Nemzeti Hangversenyterem, január 24., fél nyolc), méghozzá az 1985-ös születésű, örmény származású Szergej Kacsatrian szólójával, aki vagy fél évtizeddel ezelőtt egyszer már hatalmas furorét váltott ki a Müpa közönségéből, midőn beugróként - mint a mellékelt ábra mutatja - emlékezetes szólóval teljesítette a B-sor másik nagy hegedűversenyét, a Beethovenét. A koncert másik felét azután egy sosem hallott, sosem látott mű, az ötven éve elhunyt Lajtha László hetven éve komponált balettje, azaz A négy isten ligete alkotja majd, méghozzá mozdulatművészeti teljességében. E művét Lajtha sosem láthatta színpadon, ami nem is oly meglepő, ha megismerjük A négy isten ligete alkotói programját, amely a komponista munkatársául szegődött Révay József (tudják, a Raevius ezredes utazása kiváló szerzője) szavaival így hangzott: "Megmutatni, mily nevetséges és aljas a buták diktatúrája: megmutatni nagyzolását, [...] gyávaságát, a tömegek szolgalelkűségét, meghunyászkodását, a gerinctelenség tragikomédiáját." Talán nem meglepő, de erre sem 1943-ban, sem utóbb nem sikerült a felsőbb hatóságok engedélyező pecsétjét ráüttetni.

Lajthán túl a 25. Mini Fesztivál programja ígérkezik a hét végére, ám mi folytassuk a már nem is egyszerűen nagy, de direkte monumentális alkotásokkal. Így vasárnap a Magyar Rádió 6-os stúdiójában A nürnbergi mesterdalnokok részletei adják a Zenebeszéd című sorozat témáját: az MR zenei együtteseinek előadásában - és Fischer Ádám vezénylete alatt (január 27., három óra). Szerdán azután a német művészet és az annak alapot adó klasszikus polgári derekasság egy másik főműve, Mendelssohn Paulus című oratóriuma vonul majd koncertdobogóra, nem meglepő módon Vashegyi György együtteseinek előadásában, mintegy az első, korabeli hangszereken abszolvált magyarországi megszólaltatással kecsegtetve (Nemzeti Hangversenyterem, január 30., fél nyolc). Mendelssohn e műve - részben mindmáig - a testvérremek, az Éliás árnyékában áll, s mellesleg szólva mindkét oratórium előadás-történetének van egy-egy erős angol vonala. A Paulust például már az ősbemutató évében, 1834-ben műsorra tűzték Liverpoolban, míg az Éliás legelső előadására éppenséggel Birminghamben került sor 1846-ban.

Liverpool és Birmingham némiképp kimódolt egymás mellé ügyeskedése pedig ezúttal a német-angol kultúrkapcsolatok egy másik, de immár jelenkori nagyságát említteti fel velünk: Simon Rattle-t, aki Liverpoolban született, s aki Birmingham szimfonikus zenekarának éléről emelkedett a komolyzenei univerzum tán legnagyobb presztízsű állásába, a Berlini Filharmonikusok vezető karnagyi tisztébe. Nyilvánvalóan ő lesz az elkövetkező hét sztárvendége, s persze Mozart-koncertje, melyet A Felvilágosodás Korának Zenekara élén vezényel majd, méltán tarthat igényt a főesemény rangjára (Nemzeti Hangversenyterem, január 28., fél nyolc). A lezser lovag és zenészei Mozart utolsó három szimfóniáját játsszák majd, a Juppiter melléknevű C-dúr szimfónián végezve a sort. Így aztán azok a szerencsések, akik ott lesznek e hangversenyen, mérlegre tehetik magukban Glazunov érzékletes meghatározását, aki e szimfónia fináléjáról azt mondta tanítványainak (s köztük az ifjú Sosztakovicsnak), hogy az olyan, mint a kölni dóm.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.