Egy ismeretlen karmester - Sir John Eliot Gardiner Beethoven-estje (koncert)

  • - csont -
  • 2005. július 21.

Zene

Ha rajtunk múlik, még e cikk megjelenésekor is zúg a taps; a siker minden képzeletet felülmúlt, és ezúttal joggal.
Sir John Eliot Gardiner ugyanis olyan estet adott a Londoni Szimfonikusok élén, melyet soha nem lehet elfelejteni. Nem pusztán arról van szó, hogy csodálatosan muzsikáltak, hogy a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjének művei makulátlan, hihetetlenül átgondolt, valóban katartikus, azaz az életünket kissé megváltoztató előadásban hangzottak el egy valóban világszínvonalú hangversenyteremben - és ezért a világ homlokán táncoltunk két órán át. A koncert tanulságai szinte bénítóak, ugyanis világosan hallatszott ezúttal, hol tart a magyar zenekari kultúra, hol tartunk az interpretáció terén. Az egyébként is ragyogóra sikerült évad hatalmasai leckéinek egyike volt ez, miután a legjobb zenekarok (chicagóiak, berliniek) fellépése már korábban is sokkolhatta a zenehallgatót. Gardiner estjén hallhattuk, hol jár az úgynevezett világ a Beethoven-játékban, hallhattuk, hogyan lehet minden erőlködés nélkül, ám több évtizedes erőfeszítés és munka révén megújítani a legjátszottabb repertoárt. Nekünk egyelőre a szakadatlan munka marad.

Már a Coriolan-nyitány első akkordjai és a bevezető téma ritmikus feszültsége székhez szögezett, aztán a melléktéma éteri tisztasága, táncos lejtése nyűgözött le. Elmondhatatlan, ahogy a karmester felépítette a művet, a démonian lecsapó c-moll hangzatoktól a hős pianissimo kiszenvedéséig. De azért világos volt, hogy ez a kissé gőzös romantikus pátosz nem Gardiner kenyere. És a második szám valóban világváltást hozott. A Pastorale-szimfónia bevezető ütemei a megkívánt rusztikussággal hangzottak most fel, a vonósok vibrato nélküli játéka a szó legjobb értelmében vett parasztos hangulatot keltett. Gardiner előadásának egyik legszembeötlőbb eleme a ritmikus feszültség és plaszticitás. Minden hang pregnáns, minden ütemindítás jelentős és világos, de soha nem erőszakolt. És a tökéletes ritmikus pontosság mellett ebben a játékban mégis óriási szerep jut egyfajta rubatónak, ám ez soha

nem vezet lötyögéshez

vagy sleppeléshez, s az improvizáció üde szellemét csempészi az előadásba. Ez egészen megdöbbentően hatott. Miként a félelmetes piano-forte váltások is. A Pastorale második tételét ("Patakparti jelenet") Gardiner pálca nélkül vezényelte, mintegy jelezve, hogy ezúttal tökéletesen együtt akar élni a zenekarral. Ez sikerült is, mintegy puszta kézzel alkotta meg a szólamokat, ott a helyszínen, még kemencemelegen. A tétel 12/8-os, táncos ringása, évődő bája, a természeti kép megkapó szépsége mégsem vezetett giccshez; itt hallhattuk talán a legtisztábban, mit is jelent a megújított Beethoven-játék. Gardiner és a zenekar képes volt valamiféle impresszionista képet felfesteni, olykor azt hihettük, az Egy faun délutánját halljuk. A tétel végén felhangzó, sokat bírált madárfütty (mintegy Mahler ter-mészeti hangjainak előfutára) pedig egyszerűen humoros volt, így idézőjelbe került, és az előadás bemutatta, ez nem bárgyú bécsi kedélyesség, ez tréfa, noha nem a vaskosabbik fajtából. Mintha Gardiner nem venné komolyan Beethoven agyonidézett szavait, miszerint a mű inkább az érzelmek kifejezése, semmint festészet. És nagyon is komolyan vette az ugyancsak Beethoventől származó feliratokat a té-telek elején. Itt a vihar vihar volt, cikázó villámokkal, távoli morajlással, égiháború a javából.

A zene mondani akar valamit; olykor gesztikus, már-már beszédszerű - ez volt az egyik legnagyobb tanulság vasárnap, és ez jellemezte a kinyilatkoztatásként ható 7. szimfónia előadását is. Gardiner itt aztán kiélhette magát, hiszen az egész mű a ritmuson alapul, ráadásul minden tételben más, ám mindig makacsul ismétlődő, azonos ritmusképleteken. A karmester mintegy

két részre osztotta

a hatalmas darabot, az első két tétel olykor hősies, olykor melankolikus hangja után (még soha életemben nem hallottam ilyen szomorúan, ugyanakkor játékosan a másik tétel fugatóját) szinte egybefüggően eljátszott utolsó két tétel hajmeresztő scherzóvá és üvöltve eltáncolt ünnepléssé alakult. A negyedik tétel előadásának nyilván legnagyobb nehézsége: hogyan lehet fokozni a már fokozhatatlant, van-e még forte a fortissimón túl, van-e még egy dobbantás, miután kirúgtuk a csárda falát. Ez is ment, mégpedig a világ legtermészetesebb módján. A záróütemekben szinte felugrottunk a székből, hogy együtt röpüljünk Beethovennel az értelemig és tovább.

A világ élvonala így játszik Beethovent manapság. Egy ismeretlen mestert üdvözölhettünk ezen a hátborzongató estén. A hangoktól részegen mindössze egy sört sikerült legurítanom.

Nemzeti Hangversenyterem, július 17.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.