- minek -
Tummy Touch/Neon Music 2005
*****
www.feliratok.hu Mindenekelõtt: a feliratok.hu mint webcím jelenleg nem takar mást, mint pár sornyi információt arról, hogy holnap ezen a címen már nem mûködik. A hangsúly az "ezen a címen" van, mert például a feliratok.hu-ról is elérhetõ különbözõ transzformá-ciók és tartalomtükrözések na-gyon is élnek. A feliratok.fpn.hu és pre.kiccsaj.hu például ugyanannak az ingyenesen hozzáférhetõ tartalomnak kétféle közzététele. Az egyszerû kivitelû, kilinkelt táblázatoldalakkal dolgozó honlapok semmi más missziót nem vállalnak, mint hogy az internetes felhasználók beküldött filmfeliratait profitszerzési machinációk nélkül hozzáférhetõvé teszik.
Amióta az országot tavaly levette a lábáról az asztali DVD-vásárlási láz, és az olcsó lejátszókat is felvértezték az eredetileg csak számítógépek által kezelt formátumok (DivX, avi és mpg) és a hozzájuk rendelhetõ feliratfájlok (sub, srt) kezelésével, a feliratok.hu szellemiségû weboldalak fontossága megnõtt. Az eddig csak monitoron nézhetõ filmek élvezhetõ minõségben a tévéképernyõre tolakodtak. A feliratokat hozzáférhetõvé tevõ honlapok azonban nem csak azért lettek népszerûek, mert az új, éppen premieres, neten fellelhetõ mozifilmekhez tartozó feliratokat lehet megszerezni általuk, sokkal inkább azért, mert egy-egy film esetében nem igényelnek mozivásznat vagy a DVD-minõséget, de még nem kell, hogy filmipari tudatlanságban maradjanak. Arról nem is beszélve, hogy több, itthon nem is forgalmazott filmhez (legutóbb egy Svédországból letöltött Polanski- és egy Antonioni-alkotáshoz) is megtaláltam a magyar feliratot. Lehet, hogy a kiadóknál és a filmforgalmazóknál kimutathatóan kevesebbet csenget a kassza az effajta gyakorlat miatt, és az is könnyen elõfordulhat, hogy a feliratok.hu nem tetszik a szerzõi jogvédõ szerveknek (ezért költözik állandóan), de amíg nem ütközik törvénybe, hogy az otthoni felhasználó saját magának filme-ket (hozzá feliratokat) töltsön le, az efféle Robin Hood-site-ok nélkülözhetetlenné válnak az informatikai szupersztrádán otthonosan mozgó generációknak.
- szami -
****
KERESZTESJózsef: Csillagok alól jött ember Bár nem ez az elsõ jelentkezése (1978-ban verseskötete, az utóbbi években két regénye jelent meg), alig valamit tudni róla. Ennek legalább két oka van: egyrészt vidéki származású, manapság is ott él, élete java részét fizikai munkásként dolgozta végig; másrészt (éppen indíttatása okán) a realistának nevezett prózai hagyomány folytatója (Nagy Lajost, Gelléri Andor Endrét szokás elõdeként emlegetni). Mindkettõ külön-külön is elegendõ, hogy valaki messze kerüljön az irodalom - mijétõl is? Fogalmazzunk semlegesen: azon mûhelyeitõl, ahol a jelenkori kezdemények kanonizációja zajlik.
Keresztes mostani novelláskötete nem egyenletes nívójú gyûjtemény. Önéletrajzi ihletettségû, gondos megformáltságra törekvõ mondatokból álló írásai nem mindig tudják szépprózává transzformálni az élményanyagot: néhány darab-ja inkább írói ambícióval készített szociográfiának hat. Igaz, ezekbõl is kiviláglik: szerzõjük nagyon sokat tud egy jól körülhatárolható társadalmi réteg kilátástalan helyzetérõl. A legjobbak - mint például az 'k odalent vagy a kifejezetten jó színvonalú Falun címû írás - azonban képesek felülemelkedni az ábrázolt mikroközegen: ezekben a munkákban a szereplõk kiszolgáltatottsága, nyomorúsága egy közös szenvedéstörténet részeként is értelmezhetõ. Ráadásul poétikailag is jó arányérzékû novellák ezek: a múlt századforduló Petelei Istvánját idézõ ki-hagyásos technikának itt valódi, az összképet árnyaló és elmélyítõ funkciója van. Keresztes József prózája nem kimagasló, de helyenként jó és mindvégig tisztességes elbeszélõ irodalom.
- bund -
Noran, 2005, 181 oldal, 1500 Ft
***
Elszabott frigy Akárcsak a nagyszerûen magyarított címben szereplõ frigy - az eredetiben a bûntény -, a film sem felel meg a perfekt minõségnek - de még sajnos a ferpektnek sem. Ugyanakkor azonban ez tipikusan olyan film, amely - hiába ordító blõdsége - sokaknak fog kellemes másfél órát szerezni (bár ne így lenne).
A véletlen felakasztás mint dramaturgiai góc "egyedi" halálnemének kiötlésekor Álex de la Iglesia rendezõnek minden bizonnyal nem villantak fel stoplámpák a szeme elõtt, pedig morbid vígjátékot már eljátszottak párszor ezen elcsépelt fordulattal. A történet tétje az egyáltalán nem szerethetõ - mi több, irritáló - fõhõs, Rafael elõrejutása a nõiruha-osztályon, ám útját állja riválisa, a parókás rém, Don Antonio (lásd késõbb a ruhafogason). Nyilvánvaló, hogy a fekete vígjáték nem követeli meg a hõssel való azonosulást, ám legalább minimális szimpátiát kelthetne a nézõben a puszta undor helyett... A többiekkel sem járunk jobban: a fõhõsre kullancsként tapadó szemtanú, az áruház legrondább nõszemélye már szándékoltan riasztó. Rafael tehát kénytelen átadni magát a sorsnak és testi vágyakkal alaposan felszerelt zsarolójának. De mi tegyük túl magunkat a szereplõk okozta sokkon, amíg meg nem érkezik a perfekt bûntény ötlete...
A rendezõ éppoly ambiciózus, mint hõse: túlzások mindenütt, színészi játékban, a karakterek egysíkúságában, cselekményben, rendezésben. A nagy akarás pedig csak a felszínig enged, a görcsös igyekezet minden kockán látszik. Görcsölve pedig egyvalamit biztos nem lehet: nevettetni.
Vörös Adél
A Budapest Film bemutatója
*
Puccini: Tosca Meglehetõsen kínos elõadás a Bakáts téren. Pedig az idõjárás tökéletes ("Tiszta csillagos ég voltÉ"), Puccini zenéje úgyszintén, s az énekesek - tehetségükhöz mérten - ugyancsak kitettek magukért. Sümegi Eszter például majdnem elsõrangú Tosca, igazi operai egyéniség, éppen csak csinált nyersesége vált ki cseppnyi fönntartást. A mindig megbízható Anatolij Fokanov sem okoz csalódást Scarpia szerepében, s ez egyszer színpadi görcsössége is majdhogynem elõnyére válik, hisz merevsége - kellõ távolságból szemlélve - akár arisztokratikus gõgnek is beillik. Még a láthatóan formán kívül éneklõ Kiss B. Atilla sem hagy maga után kellemetlen emlékeket: nyilvánvalóan nem ideális Cavaradossi, de azért fölöttébb rokonszenves fickó, és hozzá formátumos tenorhang birtokosa. A Kaposi Gergely által vezényelt Liszt-Wagner Szimfonikus Zenekar teljesítménye, a hangosítás, no meg az énekesek olasz kiejtése már jócskán bírálható, de az este megkeserítõje mégis elsõsorban és mindenekalatt a rendezés. Fájdalom, a bárgyún stílustalan díszletek között a rendezõi hozzá nem értés és izzadékony ötlettelenség ûzi rettentõ orgiáját. Koltay Gábornak (a díszletek is tõle) sokat el lehet nézni, hiszen tudvalevõleg nagyon szereti a hazát, ám ezt az elõadást aligha. Gyerekes bakik zavarba ejtõ tömkelege, amelyek közül helyszûke miatt csak néhány említhetõ: a bigott Scarpia a templomban játszódó elsõ felvonás során mindvégig ka-lapban van, s a Te Deumot is úgy énekli, ugyanitt ministránsok helyett megmagyarázhatatlan okból népség, papság, katonaság lepi el a színpadot, s ez az elsõ ismert Tosca-elõadás, ahol Scarpiát nem egy, hanem négy késszúrással iktatják ki a cselekménybõl. Ez utóbbi jelenet (a II. felvonás fináléja), akár az elõadás több más sírnivaló pillanata, vészes fantáziátlanságával és megrendezetlenségével bátran a hazai operajátszás történelmi mélypontjai közé sorolható.
l. f.
Ferencvárosi Ünnepi Játékok, július 17.
*** (az énekeseknek)
Modernizmus II. Fejezetek a két világháború közötti magyar képzõmûvészeti progresszióból Örömteli, hogy Gábor Anna kurátor igyekszik a múzeum saját gyûjteményébõl válogatni. Ehhez keres hasonló tematikájú darabokat a jól ismert budapesti és vidéki múzeumok, valamint magángyûjtõk anyagából. A márciusi hatalmas Farkas István-kiállításra emlékezhetünk vissza az itt bemutatott két mûvet látva, melyek közül a Falu címû festmény a mutatósabb a második terem végében. Ugyanott Réth Alfréd Déli táj és Bán Béla Olvasó nõ címû alkotásaira hívnám fel a figyelmet. A hosszú teremsor tengelyében Ámos Imre mûvei láthatók. A könyökként hajló terem fõfalán három képét csodálhatjuk egymás mellett, közülük az Anyám emléke címû mû a zsidó múzeum ékessége. Bár a tárlatot kísérõ katalógusban és a képaláíráson is más cím jelenik meg, a monográfiára hivatkozva ez a cím jobban értelmezhetõvé teszi a festményt, amit a mûvész nem sokkal édesanyja halála után készített. Vajda Lajos szokatlan tematikájú, távolról Schielét idézõ tájképe is a fontosabb mûvek sorát gazdagítja.
A legbelsõbb teremben a korszak mûvészeinek önarcképeit láthatjuk. Elhelyezésüknek egyik célja, hogy ne csak alkotásaikról, de saját magukról is képet alkothasson a nézõ. Részben értelmezhetjük "veszteséglistaként" ezt a portrésorozatot, de a háború túlélõi közül Sugár Andor megjelenése már egy következõ tárlatot készít elõ. Kuporgó címû festményének fõszereplõje nemcsak szinte szétfeszíti a rendelkezésére álló képfelületet, de az egész terem meghatározó mûvévé lép elõ.
A kiállítás rendezõje nem törekedett arra, hogy a fõmûveket mutassa be. Éppen ellenkezõleg, egy ismeretlen szálat próbált felvillantani, hogy ezzel járuljon hozzá a korszak jobb megismeréséhez
Faludy Judit
Mazsihisz Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár; 2005. július 31-ig
*****
A 21. Nemzetközi Bartók Fesztivál Az ünnepélyes megnyitót Csengery Adrienne vállalta, úgy is, mint a szerkesztõbizottság tagja. Szerencsére nem hangzott el több közhely, mint amennyi feltétlenül szükséges ilyenkor, s nem is nyúlt annál hosszabbra a várakozás, mint amennyit kényelmes nézelõdéssel ki tud tölteni a publikum.
A nyitóhangverseny mûsorának összeállítására - Sofia Gubajdulina, Berio, Bartók - ugyancsak nem panaszkodhatunk. Az orosz-tatár zeneszerzõnõ játszottsága lassan nálunk is utoléri a húsz év elõtti nemzetközi átlagot. Impromptu címû, 1996-os kamara-zenekari kompozíciója egy Schubert-fesztivál felkérésére készült. Az idézetekbõl, illetve azok zenei kommentárjából álló, vastag hangtömböket és vékony szövésû kamarabetéteket egyaránt felvonultató mûvet és két magánszólamát a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar és tagjai, Szalai Mária és Gyenge Tibor igen nagy koncentráltsággal és füllel hallható ügyszeretettel látták el. Nem volt könnyebb helyzetben az idõközben kibõvült zenekar Berio - világszerte igen sokat játszott - Requies címû, egyetlen, de mindig változó hangfüzérként megszólaló opusával sem. Pál Tamás biztos kézzel, jó (hang)arányérzékkel vezette végig zenekarát és a hallgatóságot a se játszani, se hallgatni/felfogni nem könnyû darabon. Hogy a fentebb említett két kortárs kompozíció milyen szinten szólalt meg, a mûvek elõzetes ismeretének hiányában nem tudhatom. De azt biztosan állítom, hogy Bartók Táncszvitjének lendületes, magabiztos, a lélekre és a zsigerekre egyaránt ható elõadása utólagosan is igazolta azokat. A Bartók Terem a határán mozog annak, hogy egy ekkora apparátusú zenekari mû elférjen színpadán, de akusztikája így is verhetetlen.
Higgyék el, nem csak a hangversenyt követõ fogadás okán - szarvaspörkölt vasi dödöllével! - érdemelte ki az esemény a csillagokat.
- té. pé -
Szombathely, július 12.
*****
Túszdráma A vonal túlsó végén régi ismerõsünk, Bruce Willis, az érzõ-védõ csúcsrendõr. A helyzet komoly, a mester családmészárlási ügyben telefonál, s habár csatakos fürtjei nem mindennapi erõfeszítésrõl árulkodnak, a habzó szájú családapa kezébõl mégsem sikerül kiimádkozni a lõfegyvert. A dumagép csõdöt mond, a lövések eldördülnek, Bruce pedig szorgos vezeklésbe kezd, s nemcsak szolgálati arcszõrzetétõl, de nagyvárosi posztjától is megszabadul, hogy élete hátralévõ részében valami isten háta mögötti kisvárosban osztogassa a gyorshajtóknak járó búcsúcédulákat. Sajnálatos módon azonban az életfogytig tartó köldöknézésbõl nem lesz semmi, hamar kiderül ugyanis, hogy a hõsünknek otthont adó árnyas fõutcából egyenes út vezet a maffia derék pénzmosodásának erõdítményéhez. Az efféle telekszomszédságok csak nagy ritkán vezetnek csöndes lefolyású családi drámához: ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a bajt ezúttal sem a kerítésen átlógó cseresznyefa, hanem a maffia szennyesét tartalmazó diszk eltûnése és a könyvelési szakember házába be-törõ suhancbanda okozza. A kissé szakadt fiatalemberekkel folytatott szóváltást követõen a házigazda a földre kerül, és csak jóval azután hajlandó magához térni, hogy a lemezre igényt tartó, símaszkos kérõk megjelentek a kapuk elõtt. Mindeközben persze a kaptafához visszataláló rendõr is teszi a dolgát: Willis kicsit öregesen, de annak az embernek a magabiztosságával veszi az akadályokat, aki tudja, hogy van még ideje bizonyítani, elvégre a hasonló ügyekben eljáró Clint Eastwoodról is csak hatvan felett derült ki, hogy a ráncok és izmok takarásában egy színész is lakozik.
- köves -
Az SPI bemutatója
**
