Marc Ribot neve nem sokat jelent a legtöbb zenehallgató számára, pedig alighanem gyakran hallgatta, vagy ha nem, hát fogja, csak nem tud róla. Kilenc Elvis Costello-, több David Sylvian- és Sam Phillips-, valamint a legjobb Tom Waits- és Marianne Faithfull-albumokon szerepelt, de ha magyar vonatkozás kell, megemlíthetjük Bálint Esztert is, akit mi inkább a Florida, a paradicsom címû filmbõl ismerünk. Ribot egy igazi unterman - nem feltétlenül tolakszik az elõtérbe, de garantálja a minõséget. Akivel együttmûködik, annak érdemes utánanézni; én például így jutottam el Sam Phillipshez.
Marc Ribot a hatvanas években Beatlesen, Rolling Stoneson és Jimi Hendrixen szocializálódott, de trombitán kezdett, s csak Franz Casseus - a család barátja - ösztönzésére fordult a gitár felé. A hetvenes évek végén költözött New Jerseybõl New Yorkba, ahol aztán súlyos hatást gyakorolt rá John Zorn, Eugene Chadbourne, Fred Frith és Sun Ra. Innen bon-takozik ki az életmûve, mely a dzsessztõl az alternatív rockon át a radikális zsidó zenei mozgalomig terjed. Kitûnnek belõle a John Zornnal közös ügyei, eddig húsz albummal. Olyan kiadványok, mint a Zevulun, a Gift vagy a Masada Guitars, melyben Ribot egyenrangú alkotótárs, illetve a legújabb projekt, az Electric Masada, amit az idei Mediawave-en élõben is hallgathattunk.
A saját neve alatt 1990-ben jelent meg az elsõ lemeze Rootless Cosmopolitan címmel, s ezt tizenegy követte azóta. Filmzenék, a Shrek nevû avantgárd dzsesszrock csapat felvételei, szerzõi lemezek és két latin kirándulás. Az utóbbiak érzéki finomságú dzsesszes albumok, s ezeken Ribot a maga dünnyögõs módján énekel is. Kedvencem, a Marc Ribot y Los Cubanos Positizos helytállna egy táncmulatságon.
A Saints címû szólóalbum 2001-ben jelent meg az Atlanticnál. A rejtõzködõ Ribot itt kitárulkozik, és kulcsokat ad a világához. Feldolgoz Albert Aylert, John Zornt, John Lurie-t, Leonard Bersteint, Beatlest, dzsesszstandardokat és tradicionálisokat. A zene tiszta, színekben és textúrákban gazdag, a gitár hol akusztikus, hol elektromos, de mindig személyes és elmélyült. Az anyag mélyén végig ott bujkál a blues, mégsem érezhetõ mûfaji kényszer. Meditációk egy szál gitárra, ahol nem a virtuozitás, hanem a dallam áll a középpontban.
Aztán Ribot visszatért Zorn Tzadik nevû kiadójához, és 2003-ban két albuma is kijött a Modern Composers sorozatban. A Scelsi Morning felvételei nálunk nem forgalmazott filmek zenéi, eklektikus anyagok, melyeket Ribot személyisége tart össze. Zajos, a Shrek-idõszakra emlékeztetõ dolgokon át a minimalista kamarazenéig terjed a skála, amit egyfajta távolságtartás, mondhatni, finom humor szõ át. Megemlítendõ a számos közremûködõ között Ned Rothenberg klarinétjátéka, finoman egyensúlyoz-va a vér avantgárd és az éteri könnyedség között. A folytatás, a Soundtracks, Vol. 2. úgyszintén nem egy könnyed anyag - ezen a neodixielandtõl a gurulós klezmerig sok minden elõfordul. De hogy egy különösen impresszív zeneszerzõ darabjai, ahhoz nem férhet kétség.
Mint ahogy ahhoz sem, hogy lassan Marc Ribot lesz a legfontosabb gitáros a placcon.
Czabán György
