Egy unterman portréja (Marc Ribot)

  • Czabán György
  • 2004. július 15.

Zene

Marc Ribot neve nem sokat jelent a legtöbb zenehallgató számára, pedig alighanem gyakran hallgatta, vagy ha nem, hát fogja, csak nem tud róla. Kilenc Elvis Costello-, több David Sylvian- és Sam Phillips-, valamint a legjobb Tom Waits- és Marianne Faithfull-albumokon szerepelt, de ha magyar vonatkozás kell, megemlíthetjük Bálint Esztert is, akit mi inkább a Florida, a paradicsom címû filmbõl ismerünk. Ribot egy igazi unterman - nem feltétlenül tolakszik az elõtérbe, de garantálja a minõséget. Akivel együttmûködik, annak érdemes utánanézni; én például így jutottam el Sam Phillipshez.

Marc Ribot neve nem sokat jelent a legtöbb zenehallgató számára, pedig alighanem gyakran hallgatta, vagy ha nem, hát fogja, csak nem tud róla. Kilenc Elvis Costello-, több David Sylvian- és Sam Phillips-, valamint a legjobb Tom Waits- és Marianne Faithfull-albumokon szerepelt, de ha magyar vonatkozás kell, megemlíthetjük Bálint Esztert is, akit mi inkább a Florida, a paradicsom címû filmbõl ismerünk. Ribot egy igazi unterman - nem feltétlenül tolakszik az elõtérbe, de garantálja a minõséget. Akivel együttmûködik, annak érdemes utánanézni; én például így jutottam el Sam Phillipshez.

Marc Ribot a hatvanas években Beatlesen, Rolling Stoneson és Jimi Hendrixen szocializálódott, de trombitán kezdett, s csak Franz Casseus - a család barátja - ösztönzésére fordult a gitár felé. A hetvenes évek végén költözött New Jerseybõl New Yorkba, ahol aztán súlyos hatást gyakorolt rá John Zorn, Eugene Chadbourne, Fred Frith és Sun Ra. Innen bon-takozik ki az életmûve, mely a dzsessztõl az alternatív rockon át a radikális zsidó zenei mozgalomig terjed. Kitûnnek belõle a John Zornnal közös ügyei, eddig húsz albummal. Olyan kiadványok, mint a Zevulun, a Gift vagy a Masada Guitars, melyben Ribot egyenrangú alkotótárs, illetve a legújabb projekt, az Electric Masada, amit az idei Mediawave-en élõben is hallgathattunk.

A saját neve alatt 1990-ben jelent meg az elsõ lemeze Rootless Cosmopolitan címmel, s ezt tizenegy követte azóta. Filmzenék, a Shrek nevû avantgárd dzsesszrock csapat felvételei, szerzõi lemezek és két latin kirándulás. Az utóbbiak érzéki finomságú dzsesszes albumok, s ezeken Ribot a maga dünnyögõs módján énekel is. Kedvencem, a Marc Ribot y Los Cubanos Positizos helytállna egy táncmulatságon.

A Saints címû szólóalbum 2001-ben jelent meg az Atlanticnál. A rejtõzködõ Ribot itt kitárulkozik, és kulcsokat ad a világához. Feldolgoz Albert Aylert, John Zornt, John Lurie-t, Leonard Bersteint, Beatlest, dzsesszstandardokat és tradicionálisokat. A zene tiszta, színekben és textúrákban gazdag, a gitár hol akusztikus, hol elektromos, de mindig személyes és elmélyült. Az anyag mélyén végig ott bujkál a blues, mégsem érezhetõ mûfaji kényszer. Meditációk egy szál gitárra, ahol nem a virtuozitás, hanem a dallam áll a középpontban.

Aztán Ribot visszatért Zorn Tzadik nevû kiadójához, és 2003-ban két albuma is kijött a Modern Composers sorozatban. A Scelsi Morning felvételei nálunk nem forgalmazott filmek zenéi, eklektikus anyagok, melyeket Ribot személyisége tart össze. Zajos, a Shrek-idõszakra emlékeztetõ dolgokon át a minimalista kamarazenéig terjed a skála, amit egyfajta távolságtartás, mondhatni, finom humor szõ át. Megemlítendõ a számos közremûködõ között Ned Rothenberg klarinétjátéka, finoman egyensúlyoz-va a vér avantgárd és az éteri könnyedség között. A folytatás, a Soundtracks, Vol. 2. úgyszintén nem egy könnyed anyag - ezen a neodixielandtõl a gurulós klezmerig sok minden elõfordul. De hogy egy különösen impresszív zeneszerzõ darabjai, ahhoz nem férhet kétség.

Mint ahogy ahhoz sem, hogy lassan Marc Ribot lesz a legfontosabb gitáros a placcon.

Czabán György

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.