Két megszállott gyûjtõ 15 évvel a rendszerváltás után az Állami Biztosítótól kapott és házilag átszabdosott, majd a bólogatós kutyus mellé a hátsó szélvédõre ragasztott casco matricára em-lékezve "csao sorozat" címen könyvsorozatot indított. A magyar kártyanaptárról szóló, most megjelent könyvet a tervek szerint hamarosan A magyar gyufacímke és A magyar lemezborító címû opusok követik. A mûvet könnyen el lehetne intézni azzal, hogy az nem más, mint a 70-es, 80-as évek iránti nosztalgia-divathullám legújabb hozadéka, a Retró-repró - A magyar kártyanaptár azonban ennél szerencsére sokkal több. Az alkotók, Gabo Rindo és Hollódi Gergely a gyûjtõk megszállott aprólékossága mellett éppen azzal az egyszerre kritikus, távolságtartó és mégis szeretetteljes iróniával nyúltak a kártyanaptárok mûfajához, ami miatt a Retró-reprót csak tátott szájjal nosztalgiázva, egyszerre vihogva és szörnyülködve lehet lapozgatni.
Most kiderült, hogy semmi sem tudja olyan hánytató intenzitással felidézni a romlott és ideológiáját veszített, a polgárait lenézõ, de tõlük mégis rettegõ, mindenkit elvtelen kompromisszumra kényszerítõ, de "cserébe" idióta konzum-kispolgárságra nevelõ késõi Kádár-rendszer kilátástalanságát és furcsa élhetõségét, mint a kártyanaptárok. Bárhol is nyitom fel a Retró-reprót, az oldalanként 8-9, tematikus rendbe gyûjtött naptár láttán rám tör a 80-as évek elejének fülledt belterjessége, miközben muszáj mégis vidáman nosztalgiázni az ezerszer látott bárgyú termék-és szolgáltatásreklámokon, cégismertetõkön, bugyuta felvilágosító és propagandaanyagokon.
A viszonylag kisszámú közvetlen állami megrendelõ mellett a kártyanaptárok zömét a vállalatok adták ki, hogy ezúton is hírt adjanak magukról és termékeikrõl. Egy-egy cég reklámjainak évenkénti változása plasztikusan illusztrálja, hogy a fogyasztói igények kielégítésére való törekvés hogyan mosta el mindinkább a kurzus eredetileg puritán ideológiai alapjait, másrészt pedig miként vált a kártyanaptár a pornótól eltiltott kádári (férfi-) alattvalók erotikus fotókhoz juttatásának médiumává. Mai szemmel a gyûjtemény épp a reklám és az erotika terén kínálja a legnagyobb meglepetést. A reklámfotókat, mivel hiányzik belõlük a mostani újsághirdetések és óriásplakátok agresszív rámenõssége, átlengi valami békebeli ártatlanság. Ugyanez vonatkozik az általában teljesen öncélúan a naptárokra tett, az évek múlásával mind lengébben öltözött, végül teljesen meztelen lányok látványának tökéletes erotikamentessé-gére is. Az ok persze nem a 80-as évek hamvasságában keresendõ, hanem abban, hogy a mindenhonnan ránk ömlõ erõs képi ingerek és a sok meztelenség miatt mi magunk veszítettük el "vizuális ártatlanságunkat".
Miközben a gondos szerzõk jóvoltából valódi idõutazásban lehet részünk, muszáj némi kritikával is illetni õket: a Retró-repró jelen formában alig több, mint egy jól válogatott katalógus. A 190 oldalas könyv az elõszót, a két leghíresebb modell (Bíró Ica és Pataki Ági) rövid portréját, valamint a mûfaj talán legnagyobb klasszikusát, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács megrendelésére készült sorozatot rajzoló Balázs-Piri Balázs életútját leszámítva nem más, mint az 1960 és 1990 közötti magyar kártyanaptárak enciklopédikus, de semmiképpen nem kritikai gyûjteménye. Az anyag képileg (a fotók érdekessége mellett a grafikák igényessége gyakran emlékeztet a mûvészi plakátok fénykorára) és hangulatilag annyira erõs, hogy a mû ettõl még nem élvezhetetlen, de a monotónia mindenképpen zavaró, és ezen az sem változtat, hogy e hiányosságot az elõszóban az alkotók is elismerik. Megengedhettek volna maguknak jóval több szerkesztési szabadságot, szubjektivitást és kritikai élt: az oldalakat meg lehetett volna törni egy-egy húzósabb naptárkép kinagyításával, az egykori gyártókkal és a megrendelõkkel készített interjúkkal, de jót tett volna a könyvnek egy, a kártyanaptár mûfaját és korát, illetve a kettõ összefüggéseit kivesézõ tanulmány is. Mindezek ellenére a Retró-repró olyan hiányt pótol, melynek eddig a létezésérõl sem tudtunk.
Miklósi Gábor
Chelsea Kiadó, 2004, 190 oldal, 3150 Ft
