Koncert

Elefánt

Zene

Farsangi koncertet adott napjaink egyik legnépszerűbb alternatív rockzenekara, amelyről egyre többen mondják, hogy belátható időn belül akár a Kispál és a Quimby szintjére is elérhetnek. December végén zsinórban két este csináltak telt házat az A38-on, a mostani bulira pedig rekordidő, alig másfél nap alatt kelt el minden jegy. Ezúttal mindenkit arra biztattak, húzzanak olyan jelmezt, amelyet valamelyik dalszövegük inspirált. Mivel a szövegíró-frontember, Szendrői Csaba elég gyakran használ meglepő költői képeket és képzettársításokat, bőven lehetett miből válogatni.

A versenyt teljesen megérdemelten egy Plüss húsdarálónak öltözött fiatal lány nyerte, aki a koncert közben is nagy sikert aratott: amint elkezdték játszani a számot, ahonnan az idézet származik, egy másik ember a nyakába vette, ellopva ezzel a show-t. De a tömegben felbukkant egy Szuicid légy, voltak Részeges angyalok, és a Hinta című számból az „én vagyok az ördög” sor is többeket megihletett. A zenekar tagjai űrhajósruhában léptek fel, hiszen azt éneklik az Ikarosz című dalban, hogy „pont jó rám a szkafander”.

Két kisebb közjáték is történt az este folyamán. Először elájult valaki az első sorban, akit a zenészek emeltek fel a színpadra, majd vitték be a backstage-be. Szerencsére nem esett komoly baja, így pár perc után folytatták a bulit. A másik jelenet már vidámabb volt: Szendrői a koncert másnapján lett 33 éves, úgyhogy a színpadon tortával köszöntötték, no meg a Halász Judit-féle Boldog születésnapottal.

Az Elefánt zenéjét képtelenség megunni: annyira erős atmoszférát teremtenek, hogy akkor sem ül le a hangulat, ha épp egy lassabb szám van soron. Sőt, a leghidegrázósabb pillanatokat talán az egy szál gitárral kísért Macskák című dal okozta, azt leguggolva, végig teli torokból énekelte a közönség. A zúzósabb részeknél – ezekből azért jóval több volt – pedig féktelen pogózás zajlott a nézőtér közepén.

Dürer Kert, február 29.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.