Lemez

Elefánt: EL

  • Tóth Julcsi
  • 2019. november 30.

Zene

A 2011 óta működő zenekar negyedik albumára több slágergyanús dal is felkerült, de az EL a korábbiakhoz képest érettebb kitárulkozás. Kissé olyan, mintha egy impulzív, értelmiségi kör baráti beszélgetéseit hallgatnánk átgondolt sorokba szedve, jó sok nosztalgiával, de az eddigi albumok narratívájához képest kevésbé eredetieskedően, több önreflexióval.

A hangzás is változott, úgy tűnik, az eddigi underground hangvétel helyett poposabb, slágeresebb irányba indultak el. Például a lemezt beharangozó Ég veled című dalban, az Elefántra jellemző punkos gitározás a kilencvenes évek szintetizátorhangzásával egészül ki. Ugyancsak a tegnap köszön vissza – immár a ska jegyében – a Nem számít című számban, amelyet simán játszhatna a Prosectura is, és hallunk olyat is (Nincs harag), amikor nagy ívű, lírai zongorafutam keveredik a szintipoppal és a punk-rock zúzással. A lemez záródalának, a Órának a szövegét Murakami mágikus realizmusa ihlette, de a zongora és a dob játéka, valamint a kiállások is igen hatásosan támasztják alá a szövegíró-frontember, Szendrői Csaba mondanivalóját. Vagyis az idő múlását, ami egyébként nemcsak az utolsó számban jelenik meg, hanem a lemez egészét végigkíséri. Az EL az Elefánt eddigi talán legjobb, leg­érettebb – és korántsem régimódi – albuma, pedig a dalok java a 90-es évek végét, a 2000-es évek elejét idézi meg. Azokat az időket, amikor a zenekar tagjai még kissrácok voltak, és betárcsázós neten próbálták megfejteni az élet értelmét.

Launching Gorilla, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.