A zenetörténeti rangja rég bebiztosított, Fantasztikus szimfóniáját pedig igazán rogyásig játsszák világszerte, ám azért Hector Berlioz életműve körül egyebekben mégiscsak elkélnek a megszállott propagátorok, a nehéz feladatokra vadászó karmesterek. A nemzetközi színtéren ezek az elkötelezett Berlioz-népszerűsítők valamilyen okból különösen az angolszász muzsikusok közül kerülnek ki. Thomas Beecham meg Colin Davis nyomdokába lépve, illetve John Eliot Gardinerrel párhuzamosan működve ebben a sorban említendő az amerikai John Nelson, aki jószerint a nagy francia romantikus specialistájaként futja be az egész pályáját. A trójaiak nagyszerű lemezfelvétele nyomában idén márciusban az ugyancsak grandiózus koncepciójú „nagy halotti misét” adta elő egy londoni hangversenyen, méghozzá a Szent Pál-székesegyházban. A hatalmas zenekart és kórust megkövetelő, drámai hatásokban igencsak gazdag Requiem a lemezen és filmfelvételen egyaránt rögzített koncerten a legemelkedettebb formájában mutatkozott meg, helyenként szinte rácáfolva a zeneszerzői megalománia jelenlétére. (Jusson minden égtájra egy-egy rézfúvós szekció!) Egészen halk panaszra legfeljebb a két londoni kórust egyesítő énekkar kiegyenlítetlen pillanatai adhatnak okot, míg ellenben a Sanctus tételben szólóhoz jutó Michael Spyres magas hőfokú előadói motiváltságát és tenorjának kiművelt szépségét vajmi nehéz lenne a túlzó lelkesedés látszata nélkül kellőképpen méltatnunk.
Erato CD + bonus DVD, 2019
