A több zenekarból (Heaven Street Seven, Pegazusok Nem Léteznek) ismerős Németh Róbert 2016 után újabb izgalmas szólólemezt adott ki, amelyet csak ajánlani tudunk. Nagyon jó dalokat írt, amelyek apránként engednek bebocsátást a titkok és a személyesség birodalmába. A szövegekben űr, tér és idő, klímakatasztrófa, környezetszennyezés – mintha a lapok tudományos rovata ihlette volna a szerzeményeket, persze vastag irónián átszűrve, elvégre itt a kozmikus folyamatok egyszerre adnak kontextust és allegóriát mindahhoz, ami vele és „ott belül” megtörténik. Ráadásul jó előadó, az orgánuma is megvan a produkcióhoz, ehhez pedig dukál egy remek hangzás is, ami engedi megszólalni az üdítően változatos zeneanyagot. Az Egy sosem volt lány című nyitószámban jól összerakott, hangulatos elektronika keretezi Németh keserédes-nosztalgikus hangját, de a lemez nagyrészt jóféle, hol csilingelős, hol zúzós gitárzene, afféle izgalmas poptörténeti kalandozás például egy jól elhelyezett Bowie-parafrázissal. Mindebben kulcsszerepe van a remek kísérő zenekarnak is, amelyben közreműködik többek között a gitáros Szalay Péter, a dobos Lázár Ágoston, a szinte mindenen játszó Lázár Domokos, az album egyik producereként is fungáló Takács Zoltán Jappán, illetve a régi zenésztárs Bihari Balázs is. A lemezen elszórt szinte filmzenés betéteknek is (El Prat, Erős rengés [#2]) megvan a maguk helye, hogy azután olyan dalok jöjjenek, mint a Világvége vagy a Még egy este.
Klinik, 2019
