Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 16.

Zene

65 éves volt.

"Szomorúan tudatjuk mindenkivel, hogy Gallai Péter ma éjszaka álmában elhunyt. Péter a Piramis zenekar billentyűse, énekese, szerzője, a zenekar örökös tagja. Döbbenten és mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, osztozunk családja fájdalmában" – hozta nyilvánosságra a hírt a Piramis együttes a közösségi oldalán.

Gallai Péter a Nautilus nevű együttesben kezdett zenélni, amellyel egyetemi klubokban lépett fel. Egy koncert után odament hozzá Som Lajos, Köves Miklós valamint Horváth Attila szövegíró és elhívták az alakuló Piramis együttesbe – írják az együttes honlapján.

Gallai 1974-től 1982-ig volt a Piramis tagja, majd 2009-től újra a klasszikus magyar rockbandában játszott, 1985 és 2002 között pedig a Bikini zenekarban zenélt.

A "Szállj fel magasra!" című számot is szerző Gallaira a szombati várkertes koncertjükön is megemlékeznek – írja az együttes közösségi oldala.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.