Kulturális turizmus
Megkerülhetetlen és a mítosz problémájához szorosan kapcsolódó motívum Szerb regényeiben az utazás. Az Utas és holdvilágot illetően csak a legismertebb nevek-re utalnék: a Goethétől Freudon át Thomas Mannig ívelő elegáns "kulturális turizmus" hagyománya, az egzisztenciális kalandkeresés, az alvilági utazás képeit variáló mitológiai sémák aktualizálása és átélése, az "úton lenni" liminális tapasztalatának megjelenítése egyaránt szerepet játszik a regény-ben. De divatszerű elem a könyvek tudománykritikája is, különösen ahogy A Pendragon legenda lapjain előttünk áll. Ez a tudománykritika egyrészt bírálja az úgynevezett "normál tudomány" célkitűzéseit, és azt hangsúlyozza, hogy a természetben a részletek helyett a nagy egészet szükséges tanulmányozni, ahogy a reneszánsz és a kora újkor mágikus-ezoterikus tudományának képviselői tették. "Nem tudom, önnek mi a véleménye, de ma nagyon sokat tudunk a természet apróka részleteiről; de akkor az emberek többet tudtak az egészről. A nagy összefüggésekről, amiket nem lehet mérleggel mérni és felvágni, mint a sonkát" - közli dr. Bátky Jánossal példaképe, Earl Gwynedd. Szerb könyve bírálja a tudományos professzionalizmust is, tulajdonképpen az amatőr tudós öncélú tudásvágyát idealizálja, ami inkább hóbort vagy rögeszme, mintsem hivatás. Mindez együttesen a visszarendeződés irányát mutatja: amit Szerb regénye ideális tudományos tevékenységnek tekint, az a huszadik századi tudomány regressziójaként értelmezhető: "Intuícióm azt mondta, íme az utolsó példány, a ritka illusztráció a titkokat kutató, aranycsináló főurak fajtájából. [É] Az ember, akinek Fludd (1574-1637, angol okkultista orvos, természettudós) 1933-ban többet mond, mint Einstein."
Az időhöz, a mítoszhoz és a tudományhoz való viszony természete Szerb műveit első pillantásra a két háború közötti tradicionalizmus - René Guénon, Julius Evola, Mircea Eliade, nálunk Hamvas Béla és mások - törekvéseihez teszi hasonlatossá. Az új tradicionalizmus érdekes szellemi alakulat (volt): a hermetikus tudást, a keleti vallásokat, az alkímiát stb. integráló tanításaik sok tekintetben az európai szellem önmegértésének izgalmas fejezeteként olvashatók. Ugyanakkor Szerbből hiányzott a felsorolt gondolkodókra jellemző különös önhittség: nem alkotott és nem propagált semmiféle, az úgynevezett tradíciókhoz illeszkedő normatív társadalom-, illetve kultúrafilozófiát. Szerb tisztában volt a tudományos módszer jelentőségével, és pontosan tudta, hogy az aranykor csak a betűkből felszálló szellem médiumán keresztül térhet vissza, egyébként pedig visszafordíthatatlanul "varázstalanodik" a kultúra, a társadalom, az egész világ. Valószínű, hogy Szerb szépírói és tudományos teljesítményét illetően egyaránt igaz, hogy kételkedése, iróniája és manapság különösen korszerűnek ható, idézetszerű elemekkel operáló eklektikája teszi lehetővé, hogy ma is népszerű és érdekfeszítő szerző legyen.
A világpolgár nyomában
Szerb regényei megjátszott vagy komolyan vett életidegenségük ellenére jól diagnosztizálják a korszak problémáit. Mindenek-előtt ilyen az identitás kérdése: a jellegzetes Szerb-hős - dr. Bátky A Pendragon legendában, illetve Mihály az Utas és holdvilágban - identitások keresztmetszetében he-lyezkedik el, az alapképlet szerint egyszerre magyar és európai, vagy ha úgy tetszik, világpolgár. Ezek a kategóriák persze üres címkék is lehetnek, fontosabb ennél, amit értelmeznek vagy megragadnak: ilyen Szerb műveiben a mindig sokszorosan rétegzettnek tűnő nemzeti, etnikai és kulturális identitás. Mindez azonban nem nélkülözi az ellentmondásokat sem. Szerb egy szempontból kissé esszencialista, szívesen gondolkodik típusokban: a német, az olasz, az angol, a kelta, a perzsa, az amerikai, a szláv. E gondolkodásmódban nyilván szerepet játszanak az általa nagy kedvvel olvasott, ma kissé avíttasnak ható nemzetkarakterológiák. Talán az sem véletlen, hogy az Utas és holdvilág második részének a címe - "A bujdosó" - is egy Szerb által nagyra becsült nemzetkarakterológiai sikerkönyv (Prohászka Lajos: A vándor és a buj-dosó) címére rímel. De a nemzet-karakterológiai típusok egyúttal maszkok vagy álcák is: elrejtenek valami lényegeset vagy - akár - egy másik álcát. Ilyen például a Rómában váratlanul megpillantott gyerekkori barát, Ulpius Éva, akit Mihály a római temetőben tökéletes angol nőnek lát. Végül a nemzeti karaktert felülírja, az ebből szőtt álcát megsemmisíti a Szerb számára ugyancsak fontos egyetemes humanitás, ami a világpolgár, az européer alakjában vagy a Szerb szívének oly kedves titkos társaságok testvériségeszményének ké-pében jelenik meg. Amikor az író ezekkel az identitásokkal kísérletezik, eltávolodik lényegkereső önmagától, és az identitás(ok) flexibilitását, határjelenségeit elemzi, tekinti át. Ilyen esetekben szilárdabb talajon mozog, és mai kérdéseink felé is konvertálhatóbb válaszokat fogalmaz meg, mint amikor a detektívtörténet vagy valamely sze-relmi história szálait szövi: mintha az identitásproblémák a jellemeknél és a regénydramaturgiai helyzeteknél jobban és mélyebben foglalkoztatnák.
Az identitás azonban nemcsak az individuum és valamely csoport, illetve a csoportok közötti azonosság határterületein fogalmazódik meg, hanem a létezés és az eltűnés határán. A harmincas évek (és ami utána következik) az eltűnés korszaka, az irodalomban és a való világban egyaránt. Az Utas és holdvilág mellett három fontos könyvet említenék: Bulgakov: A Mester és Margarita, Mircea Eliade: Honigberger doktor titka, Leonardo Sciascia: Majorana eltűnése. Bulgakov a derék moszkvai polgárok, Eliade a bukaresti Zerlendi doktor, kicsit később Sciascia a szicíliai Majorana professzor titokzatos eltűnéséről írt regényt. (Ettore Majorana fizikus, Fermi és Heisenberg munkatársa 1938 márciusában tűnt el, egyes feltevések szerint kolostorba vonult, akár az Utas és holdvilág Ervinje. Sciascia regénye már a háború után íródott.) Csak az nem tűnhet el, aki valójában nincs is, ennek parádés példája Rejtő Jenő hőse, Senki Alfonz, a hamisítatlan fölös példány, aki azért nem létezik, mert a világ összes országából kitiltották. Az eltűnés - ha nem külső kényszer, például a titkosrendőrség műve - mindig afféle szimbolikus "társadalmi öngyilkosság". Mihály eltűnése az Utas és holdvilágban egyrészt vé-letlen: nászútja során feleségével Róma felé utazik, egy állomáson leszáll egy kávéra, majd néhány perccel később rossz vonatra száll. Másrészt az eltűnés élet-, de még inkább küszöbhelyzet, beszippantja őt a gyerekkori örvény, magába kebelezi a halálmítoszokkal átszőtt Olaszország. Azt teszi, amit gyermekkori barátai kivétel nélkül: felszívódik, kivonul, eltűnik, és természetesen (szimbolikus értelemben) meghal, mint a régi társaság központi alakja, Ulpius Tamás.
Szerb-szerelem
Apropó, Ulpius Tamás. Ez az egzaltált figura átvezeti az olvasót a Szerb regényeit átszövő szerelemfilozófia rejtélyeihez. A szexualitás és a szerelem Szerb Antal szépirodalmi írásaiban - itt nyugodtan utalhatunk novelláira is - a platonista filozófia, a középkori trubadúrszerelem, a századvégi dekadencia, illetve a jazzkorszak szabadosságának fura egyvelegeként jelenik meg. Nőalakjai kissé idézetszerűek, többnyire ballasztként cipelik azt a sikeres európai regényt, ahol lényegében már megírták őket, de azt is mondhatjuk, hogy ügyes kollázsok: divatos nőala-kok, nőtípusok konglomerátumai. Szerb - nem csak a nőkről szólva - mindig idéz és mindent idézeteken keresztül lát. A platóni szerelemfelfogás persze annyira meghatározza a nyugati gondolkodást, hogy hatása alól a legtudatlanabb ember sem vonhatja ki magát, de Szerb regényei esetében a platóni szerelemtan tételesen, doktriner formában jelenik meg. Dr. Bátky János nem más, mint a tanítványaiba szerelmes Szókratész irodalmi reinkarnációja; mindez megtűzdelve a harmincas évek intellektuális társasági regényeinek kissé fárasztó jópofaságaival. Suta-fura egyveleg jön így létre: A Pendragon legenda nemcsak Bátky csetlését-botlását, a "várkisasszony" Cynthia körüli tudálékos udvarlását jeleníti meg, hanem azt is, hogy Szerb mint szerző - minden írói-mesélői kiválósága és minden derűs látszat ellenére - kissé nehezen kezeli ezt a témát.
Az Utas és holdvilág szerelmi és szexuális motívumvilága pedig végképp követhetetlen, Szerb itt kissé elvetette a sulykot. A regény Budapesten játszódó részét átszövi a vérfertőzés (Ulpius Tamás és Ulpius Éva testvérszerelme), továbbá a nem is olyan latens homoszexualitás. Párizsban felbukkan a buja "keleti szerető", a túlfűtött perzsa sex machine figurája, Olaszországban pedig a futólag megismert amerikai művészettörténész-lány testies - és ezért Szerb számára szükségképpen buta - szerelmi és esztétikai pragmatizmusából kap ízelítőt Mihály. "Párizsban, Bécsben és egyéb jó helyeken hallgatott féléveket - de semmi sem fogott rajta. [É] Vonzotta Millicent butasága is. A mélységes butaságban van valami szédítő és törvényszerűen vonzó. A vákuum vonzereje." E szerelmi statisztéria egyrészt épp összetettségében és mélyen problematikus mivoltában érdekes, van mit tépelődni rajta, másrészt sztereotip is egyúttal. Szerb nemrégiben kiadott naplójegyze-tei (Magvető, 2001) megvilágítják valamelyest ezt a zűrzavart: jól-rosszul leplezett ifjúkori homoszexualitás, jókora adag ressentiment, továbbá a testi és a spirituális szexualitás szélsőségesen körmönfont, agyonspekulált felfogása rejlik mindezek mögött. Persze mindezek az író sajátos személyiségéhez tartoznak leginkább, ráadásul úgy tudjuk, hogy a Szerb-naplók nagy része is afféle megkomponált irodalmi alkotás.
A Pendragon legenda és az Utas és holdvilág mégsem divatkönyv. A divatkönyvek elavulnak, Szerb regényeivel azonban ez nem történt meg, ha nem is nemesültek klaszszikusokká. A Pendragon legenda szerintem jobb és maradandóbb könyv: viccesen tálalt anglomániája, mulatságos sznobizmusa, gyerekes izgalmai, a titkos társaságok iránti rajongása mindig meg fogják érinteni az olvasót. Kényesebb kérdés a jóval ambiciózusabb - és mostanság olasz és német földön is sikert arató - Utas és holdvilág. A könyv gócpontja, a Mihály könny-fátyolos nosztalgiáján átszűrt "Ul-pius-legenda" túl jelentős ahhoz, hogy az olvasó és a kritikus valahogy megkerülje, viszont kulisszahasogató hatáselemei túl erőteljesek ahhoz, hogy egyértelműen jó véleménnyel legyünk róla. Ez egyrészt ízlés kérdése is, sokan minden bizonnyal vonzónak találják. Másrészt fáraszthatja, rosszabb esetben untathatja is az olvasót a "színház a színházban" motívum agyonreflektáltsága vagy a harmincas években oly izgalmasnak látszó, ma kissé lilának ható androgyn erotika és a testvérszerelem keveréke, plusz a Kerényi Károly vallástörténeti írásain átszűrt romantikus halálvágy.
A Pendragon legenda, Utas és holdvilág; mindkettő Magvető, 2005, 424 és 392 oldal, mindkettő 2490 Ft
