- csonta -
EMI/Veritas, 2 CD
**** és fél
Cezary Michalski: A nácizmus ezoterikus forrásai Intellektuális pokolra szállás. Röviden így jellemezhetnénk e könyv témáját, hiszen a tudós lengyel szerzõ a náci ideológia gyökereit kutatva egészen az eszelõs bornírtság legmélyebb bugyraihoz kalauzolja olvasóit. Oda, ahol teljes korú és amúgy átlagos értelmi képességekkel megáldott német és osztrák polgárok Wotan és Graal-Elektron istent venerálták, s ahol kiugrott szerzetesek, vizionárius "történészek" és majdnem komoly tudósok (mint a geopolitikus Karl Haushofer) egyesítették törekvéseiket a pángermán misztika jegyében. E megkergült elmék elõbb csak szolid és félig-meddig titkos ellen-szabadkõmûves társaságokban, meg "völkisch" orgánumok hasábjain gyártották hagymázas elméleteiket, s ágáltak a Habsburgok, a katolicizmus, a szociáldemokrácia és más nemzetietlen formációk ellen, hogy azután a harmincas évektõl immár a hivatalosság kényeztetett kedvenceiként folytassák mûködésüket. Ott is elsõsorban az SS (a Fekete Rend), illetve annak kutatóintézete, az Ahnenerbe kebelén belül, melynek szerteágazó vizsgálódásai a legendás ulsteri hárfa rejtett szimbolikájára éppúgy kiterjedtek, mint az etoni csúcsos kalapok titkos jelentésére. A kutatóintézetet pedig maga az eredetileg baromfitenyésztésre szakosodott Reichsführer, Heinrich Himmler istápolta, aki alkalom-adtán maga is elõszeretettel propagálta az õsök kultuszát meg az egész ál-ógermán hablatyot.
Michalski, noha a forráskritika nem az erõssége, s erõs hajlammal bír a spekulációra, figyelemre méltó feldolgozását adja a témának. Csak ne érezné kötelességének, hogy fejtegetéseivel rendre üssön egyet korunk keresztényietlen szinkretista New Age-érdeklõdésén! Mert hát tudomásunk szerint eddig még egyetlen Szepes Mária-hívõ sem rohanta le Lengyelországot, hogy alávesse azt a Tarot-jóslás és a vegetarianizmus ördögi uralmának.
László Ferenc
Európa Könyvkiadó, 2005, 168 oldal, 1400 Ft
****
A vásárcsarnok minõségét korlátlan ideig megõrzi - ez a kissé suta címe annak a kiállításnak, mely e nemes és nagy múltú intézmény történetét foglalná össze, különös tekintettel persze a budapesti viszonyokra. Vásárcsarnoknál lakom (Hold utca), és a Fõvám (akkor még Dimitrov) téri Központi Vásárcsarnok tõszomszédságában töltöttem bol-dogult úrfikorom nagy részét. Így a téma iránti némi fogékonyságom nehezen tagadható, tágult orrcimpákkal léptem hát a termekbe. De már az elsõ részben némi csalódás ért, itt ugyanis nem tudni, ki(k)tõl fotókat láthatni, csarnokipari dolgozók, régi tapasztalt pultosok portréit. Rendben, de nem ezért jöttem. A második rész már inkább a témába vág, az egy napon, 1897. február 15-én egyidejûleg használatba vett hat nagy pesti csarnok (István/Klauzál tér, Bomba/Batthyány tér, Hold utca, Fõvám tér, Hunyadi tér, Rákóczi tér) történetét idézõ szoba informatív, de sajna, igen szegényes. Alaprajzok, pár csodás Klösz-fénykép, mindössze ennyi. A harmadik terem már minden elgondolást nélkülöz: kirakodóvásár, amolyan diszkrét bolhapiac, melynek persze van némi köze a csarnok fogalmához. Aztán zárlatként egy Kristina Leko által arranzsált terem: egy jópofa fotó (Csoportkép Beba tehénnel), valamint a zágrábi tejesasszonyok melletti demonstráció, és egy videofilm sajttal és tejföllel mélyen eljegyzett tevékenységükrõl. Együtt érzek e horvát õstermelõkkel, és meghat Beba õsvilágian szomorú tekintete. Átgondolatlan, lapos ki-állítás, melynek szavatossága rég lejárt.
- banza -
Ernst Múzeum, megtekinthetõ 2006. január 1-jéig
**
Matthew Pearl: A Dante-kör Az elsõ befogadói körben némileg kénytelen elszakadni a recenzens az általa képviselt fogyasztóktól, akiket a cím és a kötetre vont szalag azzal szólít meg, hogy most egy A Da Vinci-kódhoz hasonlatos remeket kaphat megint. Noha Dan Brown regénye rekordideje tombol a sikerlistákon, remeknek távolról sem nevezhetõ, nem is azért szeretik annyian. Ugyanakkor e nemes elõddel karöltve jelen címünk megfesti a szép jövõt. Kinéz nekünk eszerint még néhány Shakespeare-titok, Michelangelo-kulcs, Botticelli-szindróma, Petrarca-összeesküvés, állunk elébe.
A séma valóban kísértetiesen hasonló, cudar gyilkosságok történtek a XIX. század második felében (az amúgy is gyanús, teadélutánjáról és fojtogatójáról híres) Boston városában. S ami azt illeti, az emberiség, de legalább a helyi lakosság kulturális épülésének szempontjából kife-jezetten rosszul jönnek épp ezek a bûnesetek, hiszen a városi intelligencia utólag kétségkívül haladóbb-nak tetszõ része azzal van elfoglal-va, hogy megismertesse a közzel (az egész Amerikával) Dante nagyszerû mûvét, az Isteni színjátékot, a nemkülönben nagyszerû Longfellow mester fordításában. Amivel mellesleg azt is elintéznék, hogy Boston megmutassa New Yorknak, hol van a kulturális kutya elásva. Csakhogy akadnak a nagy ívû projektnek szép számmal ellenzõi is, akiknek derékhada éppenséggel a Harvard egyetemen székel (s egyéb esetekben bõségesen támogatja a korabeli könyvkiadást). Nos, retrográd szándékaikhoz kifejezetten kapóra jön nekik a gyilkosságsorozat, amely körmönfont módon épp a nagy mû pokolbéli részének útmutatása szerint zajlik.
Az ismerõs keretet Pearl egy lendületes bûnhistóriával és nagy-fokú hangulatteremtõ erõvel tölti ki. A Dante-kör így rafináltan élvezetes olvasmány, szörnyû és könnyû egyszerre, okkal lesz siker (s nevel alkalmi hobbi-irodalomtörténészeket). Szerintem valaki írja már a cáfolatát is.
- ts -
Gabo Kiadó, 2005, 556 oldal, 2490 Ft, fordította: Wertheimer Gábor
****
The Prodigy: Their Law - The Singles 1990-2005 CD+DVD Te jó isten, már megint egy tizenöt éves zenekar - gondolhatnánk, pedig jobban tesszük, ha végighallgatjuk/végignézzük az utóbbi másfél évtized termését. Legalább nem kell vitatkoznunk a szelekciós ismérvekkel: ezek jöttek ki maxin, aztán kész. Annyit most így, retrospektíve is megállapíthatunk (már ha nem tettük volna meg az említett szûk emberöltõ valamely ihletett pillanatában), hogy nagyon erõs a felhozatal - annyi energia feszül ezekben a számokban, hogy nem is csodálható (bár meg nem bocsátható), ha máig is õket próbálják a lejátszóba imádkozni a dj-pultnak nyomuló, naiv rajongók. Változni persze változtak az idõk folyamán: a korábban e hasábokon is méltatott idei lemez igen sokban más, mint az 1992-es, korai slágereket összegyûjtõ elsõ. Csak annyi a közös, ahogy a punk-hagyományt (igen, most már ez is tradíció) oltogatják koruk elektro-nikus zenéibe: hardcore és rave, breakbeat és metál, techno és rockandroll, elektro és funk feszül egymásnak, s az eredmény hol vészjóslóan lassú, mint a Poison, hol meg idegtépõen gyors, mint a Voodoo People vagy a Juliette Lewis-szal súlyosbított, újabb keletû Hotride. A külön beszerezhetõ DVD-n végignézhetjük az egykor kultikus klipeket is, bennük az elmaradhatatlan tág pupillák, az olajos sárban való fetrengések, ágy alól elõmászó krokodilok, meg a lecsós szubkultúra többi rekvizítuma - a csúcspont persze a Jonas Akerlund-féle Smack My Bitch Up-klip hatásvadász meséje a politoxikománia ártalmairól (?) kólával, durva szexszel és csapba hányással. Ehhez társul még sok vicces koncertjelenet - engem speciel élõben mindig fárasztott a zenekar, fõleg Maxim Reality, a túlmozgásos feka MC, de utólag már minden megszépül, még a randa, hüllõszem hatású kontaktlencsék is.
- minek -
XL Recordings/CLS 2005
*****
Zbigniew Namyslowski ha erre jár, akkor nincs kifogás, magyarázkodás, a koncertjén megjelenni becsületbeli kötelesség. Még akkor is, ha az Intro Fesztivál helyszínein akkora volt a programfel-hozatal, hogy a hallani-, néznivalók puszta tudomásulvétele is meghaladta az átlagfogyasztó befogadó-képességét.
A kelet-(közép)-európai dzsessz negyed századdal ezelõtti aranykorának legnagyobb alt- (és szoprán-)szaxofonosának stílusa sokat kemé-nyedett az évtizedek során, és amit most adott elõ ifjú kvintettjével, az valami egészen különös egyvelege a kortárs komolyzene határvidéke felõl áramló hûvös precizitásnak, egyfajta kíméletlen nyerseségnek, a végletekig csiszolt improvizatív bravúrnak, a dühödten sodró, lazításnak teret nem engedõ ritmikai szigornak.
Ezt a zenét nem a dohányfüstös lüktetés, hanem a kompozíció íve felõl lehet és érdemes befogadni. Itt-ott talán egy kissé bonyodalmasnak tûntek a szaxofon-harsona unisonóban felvezetett alapmotívumok, amelyeket nem is egy, hanem két Namyslowski - apa és fia nyilván, és ilyen szigor mellett az ifjú Jaceknek aligha volt könnyû gyerekkora, viszont nagyra nõtt és bravúrzenész lett belõle - vezetett elõ. Slawomir Jaskulke, az öntörvényû, magába fordulni nagyon is hajlamos pianista aztán elég vadakat csavarintott a dallamokon, de olyan intenzitással, hogy nehéz volt nem benne éreznünk magunkat a szándékoltan nyers billentésekben. Ola Walicki, a bõgõs pedig az alázatos minimál-kíséret és a tomboló elõiramlások végletei között riogatta - igen helyesen - az elandalodni tûnõ részekbe belepihenõ hallgatóságot, és megmutatta, hogy bármilyen bonyodalmas ritmusképlet kifejezhetõ a legritkásabb és legtávolibb ráutalá-sokkal. Ha pedig mindezek mögé odaképzelik Grzegorz Grzyb dobjátékának feszült, samanisztikus monotóniáját, átélhetik a minden maszatolástól mentes intellektuális, mégis gyomorba markoló európai dzsessz megdicsõülését, melynek tanúi lehettünk.
- kyt -
Millenáris Park, december 6.
*****
KOZMIKUS TEOL"GIA. FORRÁSOK A GÖRÖG FILOZ"FIAI ISTENTAN TÖRTÉNETÉHEZ Lehet, hogy Isten képzel minket, lehet, hogy mi képzeljük Istent. Lehet, hogy egész mást képzelünk, mint amit képzelnünk kellene, ha Istent akarnánk elképzelni. Lehet, hogy nincs is mit elképzelnünk. Honnan hát az elképzelés? Egyes ógörögök szerint tõlünk olykor függetlenül létezõ képek hatnak ránk, mi csupán be-bepillantunk ebbe a miénknél igazibb valóságba, tehát az istenek találtatják ki velünk, mik is az õ szándékaik. Megint mások szerint nem a mögöttes valóságot kell leskelnünk, ott van a törvény a nappali és éjszakai égre írva: a szemmel föltérképezhetõ kozmoszból ki lehet olvasni a világrendet. Vagyis a jelenségek egyfajta olvasható törvénytárként szolgálnak a tökéletesedni vágyó embernek. Mai fülnek is ismerõs teória szerint hajdani királyok "találták fel" az isteneket, mindjárt ki is szemelve magukat erre a rangra, hogy megemelt tekintélyükkel féken tartsák az alattvalókban ólálkodó anarchikus vadállatot. Egy további lendületes gesztus kellett ahhoz, hogy emberi történetekkel népesüljön be a teljes éjszakai és nappali égbolt, hogy bosszúszomjas, szerelmes, bûnhõdõ emberpárok és családok tükrébe nézzen a halandó, ahová csak vetõdik tekintete akár odafönt, akár idelent, a földkerekségen. Az emberiség magányán gyõzött a panteisztikus történetmondás. Ám a görög filozófus, ha részben hiszi is a mítoszt, idõvel enged az ész csábításának, és fütyörészve pottyan bele a szillogisztikus következtetések vadászhálójába. A szkeptikusok például Homérosz isteneit próbálták nem létezõknek nyilvánítani, mondván: ha az isten határtalan, akkor mozdulatlan, mivel ha mozog, akkor van valahol: nem határtalan, hanem határolt. Ami határolt, az nem isten. Bugár M. István izgalmas, szórakoztató forrásgyûjteményt állított össze. Arisztotelész, Xenophón, Philon, Corpus Hermeticum... Csak tessék fogyasztani, de kis dózisokban!
- halasi -
Kairosz Kiadó, 2005, 534 oldal, 3500 Ft
*****
Szégyen és gyalázat John Watersrõl mostanában nemcsak közönségének, de John Watersnek is mindig ugyanaz jut az eszébe. A Divine névre hallgató néhai transzvesztita felfedezõjének nemcsak kackiás bajuszkája és cukrosbácsis mosolya a régi, de a polgárpukkasztásra bekészített poénok sem változtak sokat az elmúlt évtizedek során. A Rózsaszín flamingók után bõ harminc évvel persze alig van mit egymás szemére vetni. Régóta tudott dolog, hogy Waters szégyenszemre megtanult viselkedni és filmet készíteni, aki tehát még mindig többet vár egy színes-szagos mûbalhénál, magára vessen. Új filmjében mint egy kedélyes, öreg pofozógép szinte kötelességszerûen veszi célba a jól fésült amerikaiak szexuális perverzióit, s bár láthatóan elemében van, azért neki sem könynyû. Ahogy szexõrült hõsei sem egykönnyen találnak rá a megváltást jelképezõ vadonatúj aktusra, Waters is egyre nehezebben talál ledönteni való tabukat. A Farrelly testvérek óta akkorát esett az úri közönség ingerküszöbe, hogy Waters vadul smacizó, agg nyugdíjasai vagy a rejszoló postásokról értekezõ öregasszonyok kis túlzással matiné idolnak is elmehetnének. A mester új dobását valahogy úgy kell nézni, mint az ismert kabarétréfa-töredék szereplõjét, a Hadtörténeti Múzeumban talált, máig harcoló német alakulatot. Röhögve és elnézéssel. Ebben, mármint a röhögésben nagy segítségünkre van a remek fordító (Heltai Olga), aki a kisvárosi szexfüggõk és az ellenük felvonuló erkölcsrendészek ízes szóvirágait olyan nyelvi leleményekkel adja vissza, mint például a "lebullantani a bulát" szûk baráti körben máris elhíresült terminus technikusa.
- köves -
Forgalmazza a Warner Home Video Hungary
***
