Magyar Narancs: Egészen biztató az új lemez címe, de a dalok korántsem derűsebbek, mint a korábbi albumokon. Arra törekedtél, hogy ezzel valami ellensúlyt teremts?
David Eugene Edwards: Ezt a sort már akkor kiválasztottam, amikor még egyetlen számmal sem voltam kész, bár azt nem tudtam, hogy egy dal vagy az album címe lesz-e. Nem mondanám, hogy ellensúly, mindössze arra utal, hogy nem kell aggódnunk. Fölösleges aggódni, hiszen nem mi vagyunk a sorsunk urai. Az ember azt hiszi, hogy õ irányítja az életét, de téved. Isten kezében - s egyben jó kezekben - vagyunk. Errõl persze sokszor én is megfeledkezem. Idegeskedõ alkat vagyok, úgyhogy olykor magamat is emlékeztetnem kell arra, hogy mindez hasztalan - lényegében a lemez címe is egy ilyen emlékeztetõ.
MN: Ismét felvettél egy népdalt a lemezre (Down in yon forest), és jól ismert a népzene iránti rajongásod. Csak azt nem tudjuk, él-e még a hagyománya az efféle daloknak felétek? Járhatsz-e olyan helyekre, ahol népzene szól?
DEE: Nem nagyon. De az az igazság, hogy amikor egy turnéról hazamegyek, már elegem van a zenébõl, s nem is nagyon hallgatok otthon. A házamban szoktam játszani, a családommal, de nem járok sehová. Amúgy szerintem az emberek inkább kocsmába mennek szórakozni, mint hogy népzenét hallgassanak. Ugyanakkor nálunk a templomokban is szoktak olyan népdalokat énekelni, mint a Down in yon forest - nem mindig különül el élesen az egyházi zene a népzenétõl. Gyerekkoromban a templomban hallottam elõször ilyen zenéket. Meg Johnny Cash lemezeirõl - õ volt az egyetlen, akinek a számait a nagyapám is hallgatta.
MN: Több olyan szám is szerepel az albumon, amelyet korábbi Woven Hand-turnékon már játszottál. Van azonban egy, a Sparrow Falls című, mely amolyan régi-új: a szövegének egy része visszaköszön a Phyllis Annbõl.
DEE: Általában úgy alakulnak ki a szövegeim, hogy egy-két szót vagy egy mondatot leírok a jegyzetfüzetembe, majd késõbb - néha hosszú idõ elteltével - köréjük építek egy dalt. És az is gyakran megesik, hogy egy ideje már megvan egy szám, aztán máshogyan rakom össze az elemeit. A Sparrow Falls esetében most szilárdabb formát kaptak a Phyllis Ann képei.
MN: Úgy hangzik ez a Sparrow Falls, mint egy helységnév.
DEE: Egyrészt tényleg egy helyszínre utal, egy képzeletbeli helyre, másrészt a bibliai sorra: egy veréb sem esik le a földre az õ tudta nélkül. Ez is a lemez címéhez kötõdik; madarak több számban is megjelennek, eredetileg minden dalba szerettem volna egyet beleszõni.
MN: Másféle kapcsokat viszont használtál. Az Oil on Panelt mintha Hieronymus Bosch a hét fõbűnt ábrázoló asztallapja ihlette volna. S ugye Bosch sem az a tipikus keresztény művész, mint ahogyan te sem.
DEE: Hát igen, ez az egyik kedvenc képem; s talán az valóban közös bennünk, hogy mindketten egészen közelrõl mutatjuk meg a dolgokat. Márpedig ha egy mikroszkópon át nézzük az ember bõrét, nem a legszebb látvány... Én itt három bűnt - a haragot, a falánkságot és a bujaságot - választottam ki, ezekre épül a dal.
MN: Azt is énekled benne, hogy "Roma, Roma" - csak nem a katolikus egyházra gondolsz?
DEE: Nem, a cigányokra, a romákra gondoltam. Hogy folyton vándorolnak, nincs hazájuk egyik országban sem. Valójában minden keresztény ember ilyen, hiszen nem ezen a Földön van az otthona, nem a földi életében kell a hazáját keresnie.
*
A tíz órai kezdésre úgy kétszázan gyűlnek össze; David megköszöni mindenkinek: "Nem gondoltuk, hogy bárki is eljön." S már csak percek dolga, hogy az udvarias német közönség visszafogottságát felváltsa a döbbenet: a halk beszédű, vékonyka emberbõl olyan erõ és szenvedély árad, hogy még a legmegátalkodottabb "hitetlenek" arcáról is lefagy a mosoly. Ritka alkalom, hogy ilyen "felszabadultan" játszhasson, most nem kell figyelnie az együttesre, arra mehet, amerre akar. Vagy, mint többször is az est folyamán, amerre a dal viszi. A régi szövegek új sorokkal bõvülnek, vagy összeolvadnak más számokkal. A ráadásban öreg Lóerõ-számok (a 16 Horsepower David alapzenekara - a szerk.) is felcsendülnek százéves mandolinjából, elõbb a Golden Rope, aztán a Black Soul Choir, kis kiegészítéssel: "Ami jó neked, az neked jó - ami jó nekem, az nekem jó?" - Nem, mutatja a próféták utóda, egyre dühösebben rázva a fejét. Majd csendesen hozzátoldja, még egyszer, emlékeztetõül: "Minden ember gonosz, és minden lány hazug." - Mit lehet ilyenkor tenni? Az udvarias német közönség szétszéled, bennünk pedig tovább él a remény, hogy jövõre, öt év múltán Magyarországra is eljut, valamelyik együttesével.
Drezda, StarClub, november 23.
