A huszonkét éves zenekar Emerson csatlakozásával nyerte el mostani hangját. Rövid ideig Lemon Interrupt néven próbálkoztak, de ´93-as bemutatkozó albumukat (dubnobasswithmyheadman) már ismét Underworldként jegyezték, és elnyerték vele mind a szakma, mind a közönség kegyeit. A lemez húzószámai (Dark and Long, Cowgirl) felkerültek fősodorbeli listákra éppúgy, mint neves lemezlovasok privát kedvencei közé, kezdetét vette egy sikertörténet, könnycsepp szem sarkában elmorzsol. Az album amúgy igazi alvilági esszencia: sötét tónusok, Hyde szürreális dalszövegei és az a megfoghatatlan, őrülettel határos melankólia, amely később védjegyessé tette az Underworld zenéjét. A folytatás Second Toughest in the Infants jungle-lel operáló zenéje elmozdulás volt a technokezdetekhez képest, ráadásul a Trainspotting betétzenéi közé bújtatott, harmatgyenge Born Slippy végképp mainstreammé tette a zenekart. A sorban harmadik Beaucoup Fish szigorú, 4/4-es trackjeiből, életidegen szövegeiből már érződött, hogy gondterhes időszak következik, a következő hároméves mozdulatlanság alatt (amit a 2000-es koncertlemez-DVD Everything, Everything tört meg) pedig csak igen magas szorzóval lehetett fogadni az együttes túlélésére.
A holtpontról ismét Emerson mozdította el a csapatot: 2000-es kiválása után a zenesajtó nagy szipogva el is temette az Underworldöt, hogy aztán két évvel később már az újjászületésének tapsoljon. A Hundred Days Off napfény az esős évszak végén, Hyde leküzdötte alkoholizmusát, nem károg, hanem énekel, a kötött technoformákkal is szakítottak, a lazább dallamvilág hol trip-hopba (SolaSistim), hol countrys popba (Trim) ágyazódik. A dalokat inkább az elszállás, mint az alagútban sétálás érzete kíséri, az első kislemez Two Months Off szövege egy privát megváltás története Hyde-módra, már-már optimizmusgyanús darab. Felkelt a nap és beragyogja az alvilágot, lehet örülni!
Kesjár Ádám
BMG, 2002
