A győri Wakachuka zenekar több mint tíz év után váltott nevet, mivel stílusuk annyira megváltozott a kezdetekhez képest, hogy hitelesebbnek érezték, ha e téren is tiszta lappal folytatják. A trióként (Szilágyi Balázs – ének, gitár, Koczor Ádám – dob, Sülecz Roland – basszusgitár) működő csapat saját bevallása szerint alternatív, pszichedelikus elemekkel átitatott funkot játszik, gyakran rappelős, zakatoló szövegekkel. Cím nélküli első EP-jük négy számmal ad ízelítőt ebből a világból.
A felállásból fakadó letisztultságot maximálisan kihasználják: míg korábban fúvósokkal és ütősökkel is dolgoztak, most semmi sallang, a hangszerelés nyers és lényegre törő. Ehhez jönnek hozzá Szilágyi költői képekben bővelkedő sorai, amelyeket már többször elismertek, legutóbb a Fülesbagoly Tehetségkutatón nyert értük különdíjat. „Ilyesmi lehet a magány egy hajótörött szemszögéből, amikor hosszú küzdelem után természetessé válik az állapota, és ha végül megérkezik a segítség, inkább elbújik a fák között” – jellemzi a szerző a Csillagtalan című számot, melynek szövegében a képzavart tovább fokozva tengerről és űrről egyaránt szó esik.
A Csatatérben a sehova sem tartó végtelen várakozás jelenik meg, amit egy vasútállomáson forgatott klippel tettek metaforikusabbá, a Pasztell szintén a hétköznapok monotonitásából kitörni vágyódást szimbolizálja, a továbblépésről szóló Hurrikán pedig egy reptéri szalagon hagyott csomag allegóriájára épül, amely megunja a köröket és beleugrik egy éppen arra tomboló hurrikánba. Bemutatkozó anyagnak több mint ígéretes, érződik az évtizedes rutin.
Szerzői kiadás, 2020
