Zene

Aggodalommal vegyes várakozással kezdtem olvasni Mesterházi Mónika régi-új verseskötetét. Aggodalommal, mert - régebbi köteteihez nem jutván hozzá - a folyóiratokban megjelent versei nem tűntek meggyőzőnek számomra. És várakozással, mert e versekhez fűződő kételyeim mögött kezdettől fogva mégis ott bujkál egy öntudatlan érzés: annak bizonyossága, hogy tévedek. A Sors bona - egyfelől válogatáskötet, másfelől tartalmaz egy kötetnyi új verset is - eloszlatta a homályt. Valóban tévedtem.

Pikk-pakk, kevesebb mint két óra - nota bene: örökkévalóságnak tűnt -, és máris hullahegyek hevernek a szentendrei MűvészetMalom alkalmi játékterén: vége a Learnek. Vagyishogy annak a csontra húzott változatnak, amit Szász János Gyula és Szentendre koprodukciójában megrendezett a nyári nézőknek.

Nyolc kis kritika

Van egy kocsma, a La Gradisca, biztos ismerik, mindjárt a Fiumei út mögött, nem éppen a város turistáktól sűrűn zaklatott szegletében, de azért ide elég sok külföldi is jár. Amikor leszáll az este, halk taxik stoppolnak a bejárat előtt, a szomszéd utcában lévő buszmegállóban hangos egyetemisták kászálódnak le az utolsó járatról, a sarkon gyanús párocskák fordulnak be.

A romantikus komédiák és egyes élettapasztalatok tanúsága szerint férfi és nő között nem létezik barátság. Szakértők szerint, kik szóhoz is jutnak e becsapósan szokványosan kezdődő dokumentumfilmben, ember és grizzly közt sem létezhet ilyesféle kapcsolat, az erre irányuló próbálkozások rendre megakadnak a ragadozó nagy medvék gyilkos közönyén.

Vannak műfajok, amikről a dolgos hétköznapokon megfeledkezik az ember, úgy van velük, mintha kihaltak volna, de ha valaki rákérdez, vagy szembejön egy ilyen az utcán, nyilvánvaló: köszöni, jól van, csak most épp búvópatak - gondoljunk például a westernre.

Kiszely Gábornak az ÁVH történetéről szóló könyve a politikai rendőrség (PRO, ÁVO, ÁVH) több mint ezer munkatársát sorolja fel név szerint a negyvenes évek második és az ötvenes évek első feléből. A politikai rendőrség természetesen ügynöki hálózatot is működtetett, annak létszáma a munkatársak létszámának sokszorosa lehetett. És akkor még ott voltak az ilyen-olyan szintű párttitkárok és egyéb felelős beosztásban dolgozók, akik emberek sorsáról döntöttek, és magát az úgynevezett Rákosi-rendszert működtették. Mindezek egy részének feltehetőleg vannak leszármazottaik, fiaik, lányaik, unokáik, akik sok egyéb mellett a múlt egy sötét, titokzatos darabját is örökségül kapták, valami "nem kívánt hagyatékot". Ki tudja, szembenéztek-e ezzel a hagyatékkal? Vagy hányan közülük?

Hol az ember teremti a legendát, hol a legenda az embert, aztán megy ez kis időeltolódással párhuzamosan is, a dialektika érvényében oda-vissza, szakadatlan, míg mégis vége nem szakad mindennek.

Eredeti neve Valituskuoro, ez finnül csoportos méltatlankodást jelent. Az ötlet az Angliában élő finn-német művészházaspár, Tellervo Kalleinen és Oliver Kochta-Kalleinen fejéből pattant ki: mi lenne, ha a panaszkodásba ölt energiát egy kórus felállítására fordítanák.

Nyolc kis kritika

Tavasszal még izgalmas hírnek számított, hogy új Roxy Music-album készül, Bryan Ferry pedig feldolgozásalbumot jelentetett meg. Csakhogy a címlapokra nem emiatt, hanem egy "kis színes", pontosabban egy "kis barna" nyomán került az immár 61 éves nemzetközi playboy: a Welt am Sonntagnak adott interjújában hódolatát fejezte ki a náci parádék és egyenruhák, valamint Albert Speer és Leni Riefenstahl iránt.

A Stateless kétségtelenül egyike a legígéretesebb brit zenekaroknak: a Leedsből származó öt angol szinte mindent tud, amit a kompozíciós technikákról ismerni lehet. Elbűvölő dalokat írnak, melyeket remek hangszerelésben és igen impresszíven adnak elő - mondhatni: mi kéne még?

A borzalmasan hangzó zene az egyetlen, amit érdemes játszani - véli Matt Korvette, kis zajzenei szemlénk egyik főszereplője, a Pissed Jeans frontembere. Oldalunk további játékosai sem gondolkodhatnak erről különösebben másként.

"Az 1956-os forradalom az egykorú nemzetközi sajtóban" - ezt az alcímet viseli a Tischler János szerkesztette válogatáskötet, amely közel harminc napilap írásaiból tallózva rekonstruálja világtörténeti pillanatunk korabeli médiafogadtatását.