Édes gyötrelmek (Három új noise-rock lemez)

  • Greff András
  • 2007. július 5.

Zene

A borzalmasan hangzó zene az egyetlen, amit érdemes játszani - véli Matt Korvette, kis zajzenei szemlénk egyik főszereplője, a Pissed Jeans frontembere. Oldalunk további játékosai sem gondolkodhatnak erről különösebben másként.
A borzalmasan hangzó zene az egyetlen, amit érdemes játszani - véli Matt Korvette, kis zajzenei szemlénk egyik főszereplője, a Pissed Jeans frontembere. Oldalunk további játékosai sem gondolkodhatnak erről különösebben másként.

Pissed Jeans: Hope For Men Brian Eno sokat idézett vélekedése szerint a megjelenésük idején jelentéktelen számú vásárló fizetett be a Velvet Underground lemezeire, ám e szerencsés kevesek később egytől egyig zenekart alapítottak. Valami ilyesfélét lehetett feltételezni a Jesus Lizardról is: a 90-es évek egyik legfelkavaróbb bandájára ma zenekarok tucatjainak illene hivatkoznia - úgy szóban, mint zenében. Ehhez képest mintha sohasem létezett volnaÉ

Milyen szomorú. De azért nem kopott még ki egészen a remény széles e világból. Mostanság legalábbis nem is egy olyan, az USA keleti oldalának államaiban tevékenykedő zenekar hívja fel magára a figyelmet, amely éppen ezzel a remek hagyománnyal kezd valamit: ott van például a The New Flesh Marylandből, vagy a kiváló Clockcleaner, amely éppúgy Pennsylvaniában rezideál, mint a recenziónk voltaképpeni tárgyát megalkotó társaság. Melynek e második (immár a befolyásos Sub Popnál megjelent) nagylemeze úgy indul a People Personnel, hogy azt néhány másodpercig talán még Duane Denison is Lizard-számnak hinné. Aztán úgy is folytatódikÉ Matt Korvette egy az egyben David Yow jellegzetes (részeg pszichopata tróger) modorában fröcsögi végig a tíz számot, a hasonlóság döbbenetes, a hangszeresek viszont a lemez második felében szerencsére megpróbálnak másfelé is elkalandozni - sikerrel; főleg az a két zsíros-sludge-os dal (Caught Licking Leather és Fantasy World) meggyőző.

Csak hát ez a zenekar akkor sem különösebben eredeti, amikor nem a Lizard vérét szívja - olyankor többnyire egy másik korpuszba mélyeszti fogait. Ám e fiúk legalább nem az agyonidézett legendáktól, hanem olyan, obskúrusabb bandáktól merítenek, mint a Stick Men With Rayguns vagy a Flipper - az pedig tagadhatatlan, hogy a kölcsönhangokból igen hatásos zaklatott számokat kevernek ki végül. Szóval ügyes lemez, a stílus elkötelezett híveinek voltaképp kötelező - bárki mást azonban egyelőre még nem tudnék jó szívvel rábeszélni a Pissed Jeansre. (Sub Pop, 2007) **** alá

Shellac: Excellent Italian Greyhound Steve Albini triójának új lemeze ismét remekmű, a hét (!) évvel ezelőtti 1000 Hurts-höz képest azonban jóval nehezebben befogadható anyag. Hozzáedződni egy új Shellac-lemezhez mindazonáltal igazán pompás elfoglaltság: a (természetesen Albini saját chicagói stúdiójában, az Electrical Audióban kikevert) megszólalás ezúttal is a szó szoros értelmében páratlan - játszhatnának akármit, ezt a döbbenetesen tömör dobhangot meg az érdes-fémes, teljesen eredeti gitárhangzást akkor is kirívó élvezet volna hallgatni. De persze az is megéri a pénzét, amit a három ember összemuzsikál.

"Hallasz most már?" - ismételgeti a The End Of Radio című, majd' kilencperces nyitószámban kilátástalanul Albini, aztán kábé ebben a tenorban is haladunk tovább. Az ExcellentÉ afféle posztapokaliptikus zene: pusztulás utáni tájkép, sivár és reményvesztett. Itt-ott pedig, akárcsak Albini korábbi zenekarai, a Big Black és a Rapeman, kegyetlenül gúnyos. Szóval mutatós, finom portéka, de nemcsak a hangulati töltete miatt megterhelő, hanem azért is, mert ezúttal, egy-két már-már hagyományosan építkező számot (Steady As She Goes, Be Prepared) leszámítva, a zenekar minimalista oldala vált igazán hangsúlyossá: a daloknak többször is hirtelen végük szakad (Kittypants, Boycott, Spoke), a tempó sokszor nagyon lelassul, kiszállnak a buliból a gitárok, sőt olykor még (Genuine Lulabelle) a dobolás is elhal, és csak a diszkréten tébolyult monologizálás marad.

Más szavakkal negyvenpercnyi édes, semmihez sem fogható gyötrelem. (Touch & Go/Neon Music, 2007) *****

Melt-Banana: Bambi's Dilemma A japán művészek éppen olyan szerepet visznek az egyetemes zajzenében, akár a filmes műfajokban: mindig lehet számítani rájuk, ha az ember valami különösen elvetemült élményre ácsingózik. Ezért okozhatott csalódást sokaknak az 1992 óta ténykedő tokiói Melt-Banana ezredforduló környéki (Teeny Shiny, majd Cell-Scape lemezek) fordulata: a tompa lo-fi hangzás profi csilingeléssé, a disszonáns káosz diszkrétebben experimentális gyakorlatokká szelídült. A Bambi's Dilemma újabb megálló ezen a sztrádán. A lemez első felében hallható szerzemények kilépnek a zajzene keretei közül: Ichirou Agata csúcsgitáros számos bizarr effektjét ezúttal csupán színezésre használja, és meghökkentően dallamos témákkal alapoz, Yasuko Onuki énekesnő pedig nem az ő szokásos modorában (akárha Yoko Onót hallanánk gorombán beszpídezve) kiabál, hanem már-már megnyerően dalol. A ritmusszekció rendre neki-nekivadul azért, ezzel együtt az olyan számok, mint a Cracked Plaster Cast vagy a Cat Brain Land sokkal közelebb állnak az At The Drive-In vagy a Refused világához, mint a klasszikus Scratch Or Stitch zűrzavarához. Mindazonáltal ez az új fazonú Melt-Banana is nagyon meggyőző - igazság szerint ritka szórakoztató számokat hallunk.

A lemez vége felé aztán megváltozik a díszlet: a menetidők egy perc alá csökkennek, és ismét a szélvész tempóké meg az extravagáns gitárzörejeké a főszerep, mint a régi időkben, a Dog Songban Yasuko Onuki egyenesen a nettó ugatásig radikalizálódik. Klassz, klassz, csak hát baromi furán fityegnek ennek az anyagnak a végén. S ez az inkoherencia megakadályozza, hogy a Bambi's Dilemmát egészében is valódi remeklésnek hallhassuk. (A-Zap, 2007) ****

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.