Fájdalommentes bónusz - Faithless: To All New Arrivals (lemez)

  • - szami -
  • 2006. december 14.

Zene

Az új Faithless-lemezhez onnan érdemes közelíteni, hogy a To All New Arrivals lényegében a brit dance banda jutalomjátéka.
Miután tavaly csak odahaza másfél millió példányban fogyott a greatest hits Faithless Forever, és az ezt követően DVD-re tett Live At Alexandra Palace örömkoncert is bankot robbantott, a tagok úgy nyilatkozgattak, hogy akkor köszönik szépen, valószínűleg ennyi volt. Sister Bliss szinte már a hátára vette a dj-szettjét, hogy körbeszólózza vele a világot, Maxi Jazz pedig már-már letelepedett Jamaicában, hogy a legjobb és legfüstösebb rnb-soul klub megnyitásán ügyködjék, amikor Rollo Armstrong mégiscsak rávette őket egy ráadáskorong elkészítésére. Innen nézve tán felesleges is mérlegelni, hogy akkor ez a lemez tényleg fényévekkel jobb-e, mint a Faithless-diszkográfia leghaloványabb darabja, a 2004-es No Roots, és hogy akkor ez most visszatérés-e az 1995 óta követett és csak két éve elhagyott nyomvonalra, vagy sem. Inkább élvezni kell, hogy a Faithless nem egy második best offal, hanem tizenegy új számmal villantja fel magát még egyszer. Amibe belefér, hogy az albumkezdő Bombs voltaképpen a Weapons Of Mass Destruction reciklikációja, hogy az olyan számok, mint a Nates Tune, az I Hope és a címadó a faithlessi minimal-dance klasszikus ismérvei szerint voltaképp bármeddig (bár különösebb formahanyatlás nélkül) nyújthatók, hogy az egykor a zenekar farvizéről startoló Didóval énekeltetik a Last This Dayt, s talán még az is, hogy a Rollo-kölök gügyögése is bekeveredett itt-ott a számok átkötésébe.

A God Is A DJ/Insomnia/We Come 1 szentháromsághoz mérhető trance-eposzok számonkérése helyett érdemes inkább a rutinos alapon túli finomságokra és kikacsintásokra figyelni. A Spiders, Crocodiles & Kryptonite-ba bekopizott The Cure-féle Lullaby magas labdája mellett arra, hogy az A Kind Of Peace simán lehetett volna a Morcheebából dobbantott Skye méltánytalanul keveset hivatkozott lemezének (Mind How You Go) egyik száma, vagy hogy az Emergency húzóverziója lehetne egy albumnyi Yello: The Race újrafogalmazásnak. A Faithless utáni kitörési pontok láthatóan megvannak, a többi pedig majd úgyis a dj-szetten és Jamaicán fog múlni.

Cheeky Records / Sony BMG, 2006

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.