Nyolc kis kritika

  • .
  • 2006. december 14.

Zene

Nyolc kis kritika

Csókolom Valami furcsa okból, és talán a rendszerváltás sokkjából idén magához tért Víg Mihálynak köszönhetõen is, a Gödör lett a fõváros intergenerációs alternatív zenei központja, így teljesen normális, hogy a Csókolom itt mutatta be új, rock-reggae-tangó-induló-kocsmadal lemezét, a Repetát. Hat év búvópatak üzemmód után tavaly kezdték el újra az intenzív koncertezést és a soraik rendezését. Azóta lett egy új ütõs, Karesz, és társult a csapathoz egy Kaori nevû, látvány és zene tekintetében is elbûvölõ billentyûs lány, aki kedveli a japán vidéki fürdõket. (Bõvebben a www. kancso.hu honlapon.) A Csókolom magja és héja: Spenót, Lackó és Ujj Zsuzsi pedig örök. Az Isten hozott a babaházban megátalkodott fõhõsére és Marianne Faithfullra egyaránt emlékeztetõ, ám teljességgel leírhatatlan Ujj Zsuzsi maga a nõi zenészekrõl alkotott sztereotípiákat lebontó antisztár. Spenót zenei tudása és új, délszaki horgász imidzse mellett õ a "vivõanyag", kevés ilyen nõi egyéniséggel dicsekedhetünk a magyar rockzenében (Bárdos Ági és Ruttkai Bori talán). A szemüveges kislányban egy kivégzõosztag veszett el, a XXI. század haldokló romantikájának Karády-figurája. Férfiakról, vad szerelmekrõl, kínzó magányról énekel, de vér szellemesek a szövegei, a zenei aláfestés meg, a rákendroll, a reggae meglehetõsen vidám. A reszelõs, egykedvû hang és az umcaumca (az elõ- meg utózenekarkodó Balatonba ékelve is) maradéktalanul jó buliban kulminált. Volt Nuku kuki, nuku nuni címû opus a Tutti Frutti dallamára, de az új lemezrõl játszottak egzisztencialista Tangót, kétségbeesett Indulót, kurvázós tvisztet, és nem utolsósorban a lemez címadó dalát, amely egy szerelmes, kocsmai hangulatú párbeszéd: "Ágyba bújunk? / Persze. / Mindig így lesz? / Persze." Nyomtak Balaton-számot, csókolomosan, de bõven jutott a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji Ujj Zsuzsi-versekbõl is.

Ha üres a város, csak mocsok van benne és sár, kizárólag ilyen koncertre tanácsos betérni.

- sisso -

Gödör, december 9.

*****

Kossuth Lajos, a "magyarok Mózese" A pódiumon álló Székhelyi József, úgy is, mint Homer Simpson magyar hangja, élénk taglejtések kíséretében eltörli a hegyvámot és a dézsmát. Töredelmesen bevallom, számomra ez a kicsiny mozzanat a legemlékezetesebb a 2002-es Kossuth-év megannyi ünnepies eseménye közül, ám a muris vagy épp kötelességszerûen letudott kommemorációk mellett (a tojásdobálás és a hazaárulózás, s szintúgy a tankfoglalás és az autógyújtogatás tudnivalóan csak utóbb vált nemzeti megemlékezéseink integráns részévé) akadtak azért komoly, a magyar polgári átalakulás vezéralakjának szentelt tudományos konferenciák is. Kiválólag ilyen volt az a Debrecenben megrendezett kétnapos történésztanácskozás, amelynek elõadásait a Hermann Róbert által szerkesztett kötetbõl most a szélesebb közönség is megismerheti.

Az elõadók, illetve a tanulmányok szerzõi között a magyar historikuscéh valódi mestereit találhatjuk (Gergely Andrástól Csorba Lászlóig), akik túlnyomórészt több évtizedes kutatásaik eredményeit sûrítették egy-egy csekély terjedelmû dolgozat keretei közé. S noha a kötetcím zavaró közhelyessége épp az ellenkezõjét sugallná, a nemzeti múlt beszentelése helyett mindahányan a történettudósi elmélyülést s a tankönyvi tételmondatok féligazságait cáfolgató tárgyszerûséget választották, amikor tanulmányaikban Kossuth pályafutásának egy-egy szakaszát vagy a kor valamely aktuális kérdésében (pl. német egység, nemzetiségek) kifejtett álláspontját s annak változásait taglalták. Az élményszerû és helyenként revelatív, új eredményeket ismertetõ szövegek közül - a lelkes tanítvány elfogultságával - a Kossuthnak az 1832-36-os diétán kifejtett tevékenységét, az Országgyûlési Tudósítások megteremtését tárgyazó Pajkossy Gábor-tanulmányt külön is a reménybeli olvasó nagybecsû figyelmébe ajánlom.

László Ferenc

Osiris, 2006, 322 oldal, 2480 Ft

*****

Patrick Marber Közelebb (Closer) címû ügyes darabját a Vidám Színpadon mutatták be Magács László ügyes rendezésében, ügyes elõadásban. Szeretném most visszaperelni e jelzõ pozitív tartományát; ebben az esetben azt jelenti: találékony, épp megfelelõ, flott és pergõ.

És noha nevetni is lehet bõven, a dolog maga nem túl vidám: négy ember szerelmi (ki)csapongásait, eléggé elkeseredett és elkeserítõ próbálkozásait taglalja a vagy tucatnyi jelenet, mind sûrítmény, az idõ meg csak rohan.

A legelesettebb mind közül a vetkõzõmûvész és balesetvonzó Alice, aki látszólag afféle "laza csaj", valójában súlyosan és mélyen szerelmes típus - erre a kombinációra rá szokás fázni. Bánfalvi Eszter e. h. biztosan fogja a figura tartalmait, érzelmi karakterét és álflegmáját - rúdnál riszálni magát meg még van ideje megtanulni. Simon Kornél anyakomplexusos, egyszerre szelíd és kíméletlen Danje nekrológíró: mások halála az õ élete, de ez nem õt viseli meg, hanem õ viseli meg a nõket. Miután Alice-t kiszedi egy taxi alól, mindjárt bele is szeret, leginkább abba, hogy a lány szereti õt.

Mert Annát, az érett nõt, a fotográfust (Kovács Vanda szordínós alakításában) nagyobb kihívás szeretni - ezért aztán õt szereti jobban; az élet ilyen bonyolult. De Anna - nem annyira józan eszére, mint szexuális vágyaira hallgatva - inkább Larryhez, a farokvezérelt bõrgyógyászhoz megy feleségül; aztán majd jól elhagyja Dan kedvéért, de leginkább mégis azért, hogy Mihályfi Balázs kissé harsány, túlhabzó Larryje jól bosszút állhasson rajta Alice-szel.

Az egynemûek viszonyát leszámítva minden kombináció lepereg a hatalmas, színét váltó vászon elõtt, minimáldíszletben és jó tempóban. A tanulság viszonylag egyszerû: sehogy se jó, valaki mindig szenved, nagyon. Nem mondom, hogy végig kell gondolnunk saját, jól szervezett életünket - de azért érdemes megnézni ezt az ügyes elõadást.

- ki -

Vidám Színpad, december 7.

****

Csendes éj Toprongyos csavargó kerekezik egy düledezõ kalyiba felé a téli erdõ közepén. Távolról sem csendes ám ez az éj: karácsonyi éneket és háborús zörejeket hallunk. A fizimiska és az antré Chaplinre emlékeztet, a faház az Aranyláz bányászkunyhójára, amely elõtt hõsünk amúgy börleszkesen elvágódik a bringával. Katonadolog, felpattan, leporolja cilinderét, és továbblépne, ám egy feneketlen zománcos vödörbe érkezik a bal lábával. Politzer Péter tizenegy perces fekete-fehér kisfilmje (a Mûvészben meg a Puskinban adják, Robert Altman Az utolsó adás címû mûvének kísérõfilmjeként) Vajdai Vilmos szerencsétlenkedését követi: a kunyhóban talált konyhai eszközökkel strucctojásból próbál karácsonyi rántottát összeütni. Miután az összeset összetörte, várjuk, mikor kezdi fõzni a bakancsát. Elõbb mindenesetre fenyõfáért indul. Távollétében a menedékházat ripityára bombázzák. Természetesen a pusztításban is érdemes észrevenni a jót: a fenyõfa talpazatának, ebédlõasztalnak jó lesz a zongora, vacsorának megteszi a szénné égett csirke, a ház lángjai karácsonyi fényekké nemesülnek. Röpke sóhaj a vetítõteremben: a buta mosolyú kisember kedves egyszerûsége gyõz a háború felett. Közhelyekbõl csillagszóró. Politzer rövidfilmje hozza ugyan az ilyenkor kötelezõ burleszkelemeket, de a katarzis messze elmarad.

Bánky Bea

Forgalmazza a Budapest Film

**

Frankl Péter mintegy kétórás, véget nem érõ drámai tetõpontnak tûnõ koncertje Brahms-mûvekkel kezdõdött: Két rapszódia (op. 79), f-moll szonáta. Noha a nyitó h-moll darab csak a második nekirugaszkodásra indult el, mintha a kompozíciók súlyos feszültsége bénította volna meg, és így eleinte idegesen elmosódott, tömbszerû hangzás jellemezte Frankl játékát, hamarosan különös, hátborzongató világot teremtett, amelybõl hiányzott minden távolságtartó tervezés. Ellenállhatatlan erejû sodrását nem a lendületnek, hanem iszonyú súlyának köszönhette. A szerkezet kíméletlenül áttekinthetõ folyamat helyett robusztus szarkofágra emlékeztetett, amely körül Schubert-kísértetek szinkron hangzavara zsongott szüntelenül. A bonyolult, küzdelmes f-moll szonáta elsõ két tétele - különösen a Hammerklavier-szonáta lassú tételével rokon második - inkább Beethovent, az utolsó kettõ pedig Schumannt idézte. Érthetõ, de sosem hangsúlyosan magyarázott formai építkezése, szenvedélyes, noha elbûvölt pillanataiban inkább egészségesen idilli hangja, virtuóz befejezése ellenére azonban kissé végeérhetetlenné vált, mintha az egyértelmûen jelölt pontok és a száguldó folytonosság közti küzdelem eldönthetetlennek bizonyult volna, olyanformán, ahogyan ezt a letartott pedál mellett lendületesen felemelt kar zárógesztusa tükrözte.

A koncert második felének négy Chopin-balladája a komponista Delacroix által festett arcképéhez hasonlított. Erõteljes hangsúlyaiktól, néha szinte nehézkes, máskor önmagukon túlszaladó lendületüktõl egyaránt idegen volt a szentimentális finomkodás és a hûvös tárgyilagosság csillogó tökéletességre törekvése. Kegyetlen eltökéltség uralkodott, olyan célratörõ száguldás, amely sohasem veszít lendületébõl, jóllehet valójában nem létezik cél, amelyet elérhetne, egyedül a ráadásként játszott f-moll mazurka mozdulatlan, tükörsima fájdalma, amelyet Frankl Péter a közelmúltban elhunyt Strém Kálmán emlékének ajánlott.

Rákai Zsuzsanna

Zeneakadémia, december 7.

****

TM Juke: Forward A fenti néven ügyködõ Alex Cowan egyike a brightoni Tru Thoughts kiadó legszorgalmasabb és legügyesebb kezû producereinek. Alig néhány év leforgása alatt csinált egy albumot magának (Maps Of Wilderness), egy másikat a souldíva Alice Russell számára, ehhez jött még számtalan maxi és remix, s máris itt a második nagylemez (Forward), amely még az eddigieket is felülmúlja. Cowannak sosem jelentett gondot eligazodni a számára kedves zenei hagyományban: jazz, blues, funk, soul, bossa, effélék foglalkoztatják, és e forrásokból mintázgatja-tapasztgatja nagy alapossággal a maga szerzeményeit, emellett sosem mulasztja el igénybe venni képzett zenésztársai és remek vokalisták (Alice Russell mellett Kinny, Sophie Faricy, Naim és Elmore Judd) segítségét. A Forward vitaminokban és ásványi sókban különösen gazdag, gusztusos zenei gyûjtemény: kellemes és egyben tanulságos látni, hogyan lehet összefûzni egymástól látszólag jókora távolságra esõ stílusokat. Nem hiába a precíz szerkesztés, elvégre itt zökkenõmentesen követi egymást telivér soul (Damn, So Good - utóbbi Alice Russellel), dögös, hangszerszólókkal teliküldött bossa-dzsessz (Come Away), úszós, vokális downtempo (Skin) és szinte direkt filmzene (Grounded In Fargo, Life Rain Fall). A záró Pencils For Dolphins a maga repetitív szerkezetével és gyilkos grúvjaival szintúgy tökéletes aláfestõ zene lehetne egy oktató jellegû rajzfilmhez, amely játékos formában mutatná meg a népnek, miért is ajánlatos tartózkodnia a lejárt szavatosságú húskészítmények (s fõképp a vérsajt!) fogyasztásától.

- minek -

Tru Thoughts/Deep Distribution, 2006

**** és fél

Philip Reeve: Ragadozó városok "London városa épp egy kis bányászvárost üldözött a kiszáradt északi tenger üresen tátongó medrében" - kellõképpen meghökkentõ indítás, s a folytatás sem szûkölködik bizarr ötletekben. A IV. évezred második felében - több mint ezer évvel a "hatvanperces háború" után, amelyben az addigi (mai) földi civilizációnak befellegzett - Európa kietlen pusztasággá vált. A Nagy Vadászmezõn guruló erõdvárosok, a hajdani metropolisok örökösei robognak fel s alá. Az "új-darwinizmus" szellemében a nagyobbak - szó szerint - felfalják a kisebbeket, így csökkentve a konkurenciát, ám egyszersmind saját túlélési esélyeiket is (innen a cím, ámbár a magyar változat nem adja vissza az angol eredeti - Mortal Engines - többértelmûségét) - fõleg, hogy a földön megtelepedett emberek szövetségbe tömörültek a mobil monstrumok ellen.

A fantasztikumból a kevesebb tán többet érne; hogy mást ne mondjunk, a valamiféle technikai kultúrát feltételezõ hernyótalpas meg repülõ meg úszó települések léte sehogyan sem fér össze a megjelenített neoprimitív miliõvel. Ámbár ilyen problémák végiggondolására nincs idõ, mert egymást érik az akciódús jelenetek: menekülés, üldözés, csata, halott minden menynyiségben, különösen a jók hullanak nagy százalékban. Negatív utópia, pesszimista hangulat, pont olyan, mint amikor kifestett metálzenekarok hirdetik a színpadról a világvégét. És a kamaszok talán éppúgy megkajálják ezt is.

B. I.

Animus, 2006, fordította Acsai Roland, 280 oldal, 2290 Ft

**

Holiday Volt szerencsénk már furcsább dolgokhoz is asszisztálni, de azért ez se semmi, íme egy szerelmes film, melyben a leghevesebb szerelembe éppenséggel a rendezõnõ esik, méghozzá saját magával. Egészen pontosan magával és a neki munkát adó médiaiparral. Nancy Meyers karácsonyi romkomjának igazi fõszereplõjét Oscarnak hívják; mélynövésû, aranybevonatú, és történetesen ott porosodik az egyik mellékszereplõ könyvespolcán. Joggal kérdezhetik, miként is került a csizma az asztalra, illetve az Oscar-díj egy romantikus komédia segédeszközei közé? Meyers asszony erre biztosan azt mondaná: nézzék, filmemben nem szénporos ábrázatú bányászok vagy karót nyelt ügyvédek szeretgetik egymást, hanem egy filmzeneszerzõ, egy filmelõzetes-készítõ, továbbá egy veterán filmforgatókönyv-író, egy gömbölyded hírlapíró és egy jó svádájú könyvszerkesztõ szeret bele a neki rendeltetett médiamunkásba. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a nappali falán Hitchcock lóg (bekeretezve), a spájzban egy Oscar-díj állomásozik, a dolgozóban pedig Jack Nicholson vigyorog önelégülten egy poszterrõl. Elégedett mosolya filmünk mottójának is elmehetne, bár azt azért közölhette volna valaki Meyers asszonnyal, hogy egy jó romantikus komédiához az egészséges önszereteten kívül romantika és komédia is szükségeltetik. Ezek hiányában ugyanis nem marad más, mint a poén utáni csend. A társasági érintkezések rettegett pillanata, amikor nevetni kéne, de nincs min, a hatásszünet azonban beállt, az óra ketyegni kezdett, és a viccmesélõ már ránk is emelte várakozásteljes tekintetét.

- kg -

A UIP - Duna Film bemutatója

**

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.