Lemez

Feist: Pleasure

  • - minek -
  • 2017. június 4.

Zene

Leslie Feist kanadai gitáros-dalszerző-énekesnő, a Broken Social Scene zenészkollektíva tagja az ezredforduló idején még kedves barátja, Peaches show-műsoraiban végzett hasznos háttérmunkát, de hamarosan szólólemezeivel (Let It Die, 2004; Reminder, 2007) és remek dalaival immár milliók agyába költözött be. A 2011-es Metals után gyereke született, ezért hosszabb szünetet tartott, de friss albuma arra bizonyíték, hogy kreativitása a régi.

A korai PJ Harvey-t idéző címadó szám kemény bluesos, néha szinte punkos dühe egy megújult, megkeményedett előadót sejtet, pedig hangja és az izgalmasan kibontakozó gitárjáték is ismerős, ráadásul minden egyes dal új, az előzmények tekintetében némileg meglepő irányba tereli a figyelmet. Ez persze annak is köszönhető, hogy Feist igen ravaszul építi fel a számokat; finoman és elegánsan bont ki azok szövetéből addig rejtett, majd váratlanul előbukkanó hangokat, futamokat. Az egymás erejéből is táplálkozó dalok csalódásról, reményekről, kiábrándultságról, a kor­ral is kevéssé gyarapodó tudásról tudósítanak, egy nagyon is érett, remek előadó tolmácsolásában. És most sem egyedül dolgozik: a Century-ben Jarvis Cocker, a Pulp legendája kommentál a maga morózusan sármos hangján, de felbukkan a régi alkotótárs Mocky, a billentyűs Brian LeBarton, sőt még Colin Stetson szaxofonja is megszólal (The Wind), csak hogy hangsúlyosabbá tegyen egy harmonikus, mégis izgalmasan nyugtalanító hangot.

Universal 2017

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.