Fekete makrovízió - Depeche Mode: Playing the Angel (lemez)

  • - szami -
  • 2005. december 1.

Zene

Az Exciter-tour (2001) befejezése és némi lustálkodás után Gahan, Gore és Flech is külön projektekbe kezdett. Dave és Martin egy-egy szólólemezt készített, Andy viszont a pour-electrices Client két nagylemezének munkáját vette a nyakába.
A DM-tagok privátkodásának négy CD-nyi gyümölcse a piacon éppen csak befért a "tisztes helyt-állás" kategóriába, ám az idei év elején új lemezbe kezdő Depeche Mode munkamegosztásában alapvető változást hozott. A zene- és szövegírást 1982 óta privilegizáló Martin az új lemezen három számot átengedett Dave-nek (I Want it All, Suffer Well, Nothing's Impossible), és Andy is a korábbiaknál jóval több, a 80-as évek elejét idéző analógszintetizátor-hangzást vihetett a Playing the Angel dalaiba. A rugalmasabb és differenciáltabb munkamegosztáshoz hozzáadódott Ben Hillier producer könyör-telensége is, aki nem hagyta, hogy a banda a szokásainak megfele-lően készre hangszerelt számokkal menjen a stúdióba. Egyik-másik dalból öt-hat verziót is kipréselt, mire kipipáltnak nyilvánította. A végeredmény: az utóbbi évek melankolikussá váló Depeche Mode-ja helyett egy felspannolt trió agresszivitásba hajló lemezzel jelentkezett.

A két legutóbbi album (Ultra, Exciter) egyre lassuló tempóját a Playing the Angelen gyorsabbra és erőtől duzzadóbbra cserélték. Ehhez persze az is szükségeltetett, hogy a hagyományosan szenvedés, fájdalom, vezeklés témájú szövegek keményebbek, Gahan hangja pedig - a másfél éve nálunk hallottól is - jóval izmosabb legyen. Az albumot nyitó A Pain That i'm Used To első 18 másodperce szirénaként vonyító gitár - vigyázat, új tempó kezdődik! Ha ehhez hozzátesszük az album megjelenése előtt kihozott kislemez hangzásvilágát, akkor a figyelmeztetés pláne helytálló. A Precious ugyanis klasszikus DM-szám - de inkább az 1991-es Violator album világával rokonítható, és valójában semmi keresnivalója nem lenne ezen a lemezen. Az előtte (The Sinner in Me) és utána (Macro) álló darabok ráadásul ezt ki is hangsúlyozzák. Talán úgy gondolták, hogy egy hagyományos "módos" hangzású dal piaci belógatása után könnyebb lesz a Playing the Angel promotálása. Ezzel együtt én mégis inkább a csak kislemezen megjelent Freet tettem volna a lemezre. Még az olyan lassú számokba is, mint az I Want it All vagy az albumzáró The Darkest Star becsempészett fémes, ipari hangzással a keserűség vagy éppen a megnyugvás helyett is bizonytalanság marad, pláne, ha az ember az album Special Edition verzióján az 5.1-es keverést hallgatja. Nyugtalanságra egyébként más is okot ad: a szövegkönyvhöz készített sima fekete-fehér fotók fantáziatlansága éppúgy kritikán aluli, mint a borító semmit nem (vagy Robert Smitht hátulról?) ábrázoló tollfigurája. A fotós és vizuális dizájner Anton Corbijnt csak a hátoldal Don Corleonésra koreografált színes csoportképe és talán az új betűtípus menti meg a teljes szakmai megsemmisüléstől.

Mute/EMI, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.

Ítélt az utókor

Szerették őket, így az államosításkor maradt 200-200 hold földjük. Később mégis ku­láknak minősültek az utolsó óföldeáki földes­urak, Návay László és testvére, Aranka. Egy cselédjük házában haltak meg. Kúriájukat most uniós pénzből felújítják. Bérelhető lesz, mint a közeli batidai vadászkastély.