Zene

2006. február 3-án elsüllyedt a Vörös-tengeren az Al-Salam Boccaccio 98 komphajó. Szaúd-Arábiából Egyiptomba tartott, részben Mekkából visszatérő zarándokokkal, főleg azonban többhavi, esetenként többévi megtakarításukkal hazafelé igyekvő egyiptomi vendégmunkásokkal a fedélzetén.

A termet formázó játéktér mindkét keskenyebbik oldalán van egy ajtó. Az egyik a folyosóra, a másik a vécébe vezet. Ha lehetne, kis lyukat vágnék bármelyikbe, és azon át, oldalról nézném Reginald Rose darabjának előadását Balikó Tamás rendezésében. Akkor ugyanis egy térben lehetnék a színészekkel - azazhogy színházban lehetnék.

Pár hónappal ezelőtt, a lengyel Motion Trio Pictures from the Street című albumát ajánlván, szóba került az avantgárd harmonikaegyüttesek "programadója", a szlovén-amerikai Guy Klucevsek által gründolt Accordion Tribe. Éppen tíz éve, hogy Guy maga mellé állította a finn Maria Kalaniemit, a szlovén Bratko Bibicet, az osztrák Otto Lechnert és a svéd Lars Hollmert, akikkel előbb Accordion Tribe (1996), majd Sea of Reeds (2003) címmel készített lemezt.

Lassan öt éve, hogy megjelent a Gotan Project módfelett sikeres bemutatkozó lemeze (La Revancha Del Tango), azóta viszont szinte semmi - leszámítva egy amúgy érdekes mixlemezt (Espiración - Inspiración). Most, hogy a kezünkben a Lunático, elgondolkodhatunk azon, vajon mennyit fejlődött a Gotan, és mennyiben ismétli magát.

Paul Weller nemcsak azért megkerülhetetlen alakja a brit punk-rock színtérnek, mert Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb punkzenekara, a The Jam élén már 19 évesen nemzedéke öntudatos, baloldali szócsöve lett, de azért is, mert a Style Council zenekarral a nyolcvanas éveket is átvészelte, s a kilencvenes évektől megjelenő szólólemezei után manapság is aktív, friss és izgalmas tudott maradni.

"Hiszek Amerikában. Vagyont szereztem ebben az országban" - mondja a temetkezési vállalkozó Francis Ford Coppola híres filmjének legelső kockáin.

Bozsik Yvette mégiscsak táncol, és - ahogy egyszer nyilatkozott - haláláig táncosnő marad.

Alighanem a sznobizmus vásott élfanyalgói, de még a hírlapi kritika éber perzekutorai is a honi köztelevíziózás legüdvösebb fejleményének tekintik a Magyar Televízió kulturális műsorainak látványos megszaporodását.

Nyolc kis kritika

Nyolc kis kritika

India egyik legősibb hangszerét, a bambuszfuvolát, hagyományos nevén a banszurit hiába kerestük volna száz évvel ezelőtt a színpadokon, hiszen addig gyakorlatilag csak a népzenében használták. A múlt század néhány nagyszerű muzsikusának - leginkább Pannalal Ghoshnak - köszönhetően azonban szerencsére végérvényesen behódolt neki az amúgy igencsak válogatós klasszikus zenei közönség.

Ez az egyszerű cím azt takarja, ami: brutális egymásra találása két vaddisznónak. Zorn altszaxofonon ad ki olyan hangokat, amelyekért azonnal eltávolítanák a legtöbb zeneiskolából, Yamantaka Eye pedig a saját hangja és különféle elektronikák segítségével sokkolja a hallgatót.

Eddigi két albumukkal bejárták az országot és Európát. Sokan a Parno Graszt zenéje révén kerültek közelebb a cigány folklór világához. Most újra nemzetközi színpadokra készülnek. Harmadik albumuk felvételei befejeződtek, de a lemez megjelenésére még várnunk kell. Az együttes vezetőjével előbb paszabi otthonában, majd Budapesten beszélgettünk a jelenlegi helyzetről.

"Ember önnek / Csak használatra kell már, semmi másra, / S éppoly kevéssé élhet önmagáért, / Akár a szem, a fül. A koronáért / Van csak a világon.