212 dühös ember - Tizenkét dühös ember (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. május 4.

Zene

A termet formázó játéktér mindkét keskenyebbik oldalán van egy ajtó. Az egyik a folyosóra, a másik a vécébe vezet. Ha lehetne, kis lyukat vágnék bármelyikbe, és azon át, oldalról nézném Reginald Rose darabjának előadását Balikó Tamás rendezésében. Akkor ugyanis egy térben lehetnék a színészekkel - azazhogy színházban lehetnék.

A termet formázó játéktér mindkét keskenyebbik oldalán van egy ajtó. Az egyik a folyosóra, a másik a vécébe vezet. Ha lehetne, kis lyukat vágnék bármelyikbe, és azon át, oldalról nézném Reginald Rose darabjának előadását Balikó Tamás rendezésében. Akkor ugyanis egy térben lehetnék a színészekkel - azazhogy színházban lehetnék.

Momentán ugyanis az a helyzet, hogy egy jókora akváriumot bámulunk a hosszabbik oldalai felől, mindkét oldalról nagyjából száz-száz ember; de benne nem aranyhalacskák, hanem tizenkét dühös ember jön-megy, beszél és kiabál - utóbbit a fejem fölött lévő hangszóróból hallom, a színészeket csak tátogni látom. Sokszor elmondják, milyen meleg van; képzelem, elképzelem, nem érzem.

A Tizenkét dühös ember című darab bizonyos értelemben örökzöld - van-e idő, amikor nem aktuális szembefeszülni vagy kételkedni a magabiztos és indulatos többség igazában? Aki meg először látja, annak bizonyára reveláció. Tizenkét esküdtből a vita elején tizenegy találja bűnösnek a vádlottat, a végén tizenkettő ártatlannak. És közben van minden, ami kell: faj- és osztályhátrány, emberi gyarlóság, rosszindulat, sorstöredékek és Pilinyi Márta jó jelmezei, megannyi öltönyvariáció. Ügyes dramaturgiai szerkezet tartja a jó dialógusokat, szabott ritmusban haladhatunk a játszókkal a megnyugtató és fölemelő vég felé, markáns karakterek mutatkoznak az asztal körül - és hát jól sikerült Hamvai Kornél új fordítása is, a terhelt szavak és kifejezések, mint a "húzzunk bele", a "torkunkon lenyomni", az "activity", a bunkózás és európaizás ellenére vagy épp azokkal együtt.

Plexiakvárium

Ráadásul a Nemzeti Színház stúdiójában még jó színészek is vannak a plexiakváriumban - energiájuk nagy része ugyan arra megy el, hogy a hermetikusan zárt tér klausztrofób és antiszínházi erejével viaskodva úgy csináljanak, mintha látnák, éreznék, hallanák a közönséget, és annak látható, hallható és érezhető reakcióit beépítenék (össz)játékukba. Szóval feltételezik a színház másik alapelemét: a nézőt.

Mert látni nem látják, hallani nem hallják; Rose darabjának alaphelyzetét, a bírósági esküdtek bezártságát az ítélethozatal idejére szó szerint találta itt venni a rendező, illetve nem is szó szerint, hiszen színdarabról van szó, hanem azon is túl: valóságot csinált a színdarabból. A színészekből meg esküdteket, és jól bezárta őket.

A plexi zavaró - akkor is, amikor még sötét a játéktér, és mi tükörnek látjuk, és akkor is, amikor már világos, és ők látják tükörnek, mi meg ablaknak. De a bemikrofonozás egyenesen katasztrófa. Nemcsak azért, mert jó néhány színészt, például az egyik legfontosabb szerepet játszó, indulatos állapotban kissé hadaró Sinkó Lászlót vagy a szintén sokat kiabáló Szarvas Józsefet a lényeges pillanatokban egyáltalán nem érteni; nem is csak azért, mert a többi, egyébként jól beszélő színész hangjának is vannak olyan mélyebb regiszterei, amelyeket durván elnyel a mikrofon, hanem azért, mert a hang és a beszéd forrása ilyenformán nem ugyanaz. A túlsó sarokban beszél a színész, én meg a fejem fölül hallom.

Világos, hogy Horesnyi Balázs díszlete maga a koncepció, Balikó Tamás rendezői koncepciója. De koncepciónak éppígy - sőt sokkal jobban - megtette volna a tizenkét színész is: micsoda ereje lehetett volna annak, hogy Sinkó László kést emel Kulka Jánosra - ha meglegyint például a suhintás ereje! Kész színház, nem?

Stohl András cinikus-közönyös és nagyon primitív esküdtjének hatalmas lendülete éppen úgy elhal a plexin, mint Schmied Zoltán esküdtjének visszafogott, kínlódós tétovasága vagy Trokán Péter esküdtje bürokratikus eszköztárának fokozatos lehámlása. A Hevér Gábor által játszott figura külön drámájának a szövege jön át, a játéka odabent ragad, és Kaszás Attila elegáns karakterének veszélyes és fenyegető tónusát is tompítva kapjuk.

Garas Dezső halk öreg bölcse a rezignációt átnyomja azért a falon, és Kulka János szelíd állhatatossága is átjön. Spindler Béla, Csankó Zoltán és Bródy Norbert milyen jó lehetne!

Kifulladásig

Nem tudom, hol tarthattak a színészek a próbafolyamatban, amikor elkészült a díszlet és álltak a falak. Fölteszem, addig - és hát azután is - szépen dolgoztak a szerepükön, rakták össze ezt a nem túl bonyolult, mégis precíz munkát igénylő darabot. Azt sem tudom, hogy amikor először próbáltak az akváriumban, tudták-e, érezték-e rögtön, mi történt: a játékból kiszippantyúzták a szuflát. Azt pedig végképp nem tudom, hogy amikor erre ők is rájöttek - merthogy rájöttek, afelől csöppnyi kétségem sincsen -, miért nem döntötték le a falakat.

Most sincs késő. Lelkesen bejelentkezem az első olyan előadásra, amikor normális színházi térben együtt lélegzik színész és közönség, amikor a színész szájából jön ki a hang, egyenesen az én fülembe. Jó lesz, várjuk ki - Balikó Tamás DLA meg fog lepődni.

Nemzeti Színház Stúdió, április 25.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.