"Mintha a Holdról - Oláh József zenész, a Parno Graszt vezetője

  • Pulay Gergõ
  • 2006. április 20.

Zene

Eddigi két albumukkal bejárták az országot és Európát. Sokan a Parno Graszt zenéje révén kerültek közelebb a cigány folklór világához. Most újra nemzetközi színpadokra készülnek. Harmadik albumuk felvételei befejeződtek, de a lemez megjelenésére még várnunk kell. Az együttes vezetőjével előbb paszabi otthonában, majd Budapesten beszélgettünk a jelenlegi helyzetről.

Magyar Narancs: Hogyan született meg az új Parno Graszt-album?

Oláh József: Hat hónap alatt készült el. Volt úgy, hogy reggel felkeltem, kávéztam, cigarettáztam, és olyan gyorsan jött magától az egész, hogy csak a papírt kellett előkapni, már meg is lett a nóta. Ha megfog egy dallam, két-három órán keresztül éneklem megállás nélkül, és akkor szépen jönnek rá a szövegek. Aztán átmentem a többiekhez, és eljátszottam nekik, amit itthon összeraktam. Nem úgy ment nekik egyből, ahogy szerettem volna. Minél többet próbáltunk, annál rosszabb lett. Gézu és Sanyi mondták, hogy te, fiú, miért menne nekünk úgy, ahogy neked a füledben van, mikor te már minden porcikáját ismered? Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy tényleg igazuk lehet, mert én előtte három hónapig ültem az anyaggal. Végül is hagytam, hogy menjen minden a maga útján, nem nagyon gyakoroltunk a felvétel előtt. Bíztam bennük, hogy tudni fogják. Ha valaki rontott, de a nótának megvolt a húzása, akkor az úgy maradt, nem játszottuk fel még egyszer, mert attól nem lett volna jobb.

MN: Sok újítás van a lemezen?

OJ: Nem igazán jó a mai világban, ha az ember leragad valaminél, muszáj fejlődni. Ha a zenénket olyan formában adtuk volna ki, ahogy nálunk otthon anyuék éneklik, akkor azok nyávogós lemezek lettek volna. Próbáltuk hát ezt az újat is a magunk stílusában megcsinálni. Megmutattam az anyagot a családtagoknak, zenészbarátaimnak. Többségében dicséretet kaptunk, azt mondták, hogy ez valami más, mint a két előző lemez. Nem mentünk el az autentikus zenétől, de változtattunk rajta.

MN: Mi lesz a kiadással?

OJ: A harmadik albumot külföldön próbáljuk kiadni. Régebben azt hittem, hogy megcsináljuk a lemezeket, és utána otthon várjuk a pénzt, de ez nem így működik. Nekünk az a fontos, hogy ha megjelenik a lemezünk, akkor minél többet tudjunk koncertezni. Így talán jobban megindul a szekerünk. Szerencsére sok helyütt ismernek minket Európában. Vannak érdeklődők, de ha nem kapunk megfelelő ajánlatot, akkor kezünkbe vesszük a dolgot, és kiadjuk mi. Nem akarok már várni vele, így is rengetegen kérdezik, hogy mi van az új lemezzel. Egy-két hónapon belül biztos kiderül.

MN: Magyarországon nem érdemes próbálkozni?

OJ: Szerintem a cigány folklórzene itthon egyre inkább kihalóban van. Nem akarom azt mondani, hogy mi ezen túl sokat változtattunk volna. Ha elmész egy kazettaárushoz, és azt mondod, hogy kéne valami jó kis autentikus cigányzenei anyag, kitesz neked kettőt vagy hármat, de többet nem tud, ennyi a választék. Ha viszont olyat kérsz, amit szintivel játszanak, akkor kirak eléd tízet vagy húszat. Mi is játszunk szintivel, de csak itthon, a magunk szórakoztatására. Van úgy, hogy összeáll itt a hegedűtől kezdve a szintin át a cimbalomig minden. Magyarországon velünk együtt négy-öt cigányfolklór-zenekart tudok, tőlük lemezt is lehet venni, és ez borzalmasan kevés. Mikor egy itthoni koncertszervező azt mondja a telefonba, hogy "majd visszahívom", akkor az már biztos nem fog összejönni. Külföldön viszont imádják ezt a zenét. Mikor először kint voltunk, láttam az emberek arcán a megdöbbenést: mit akarnak ezek a kannával, a kanállal meg azzal a kis gitárral? Az első három szám alatt nem tudták felfogni, a hatodik-hetediknél már kezdtek ráállni a ritmusra, aztán teljesen átvették. Egyszer egy franciaországi koncerten megjelentek ilyen festett fejű punkok. Nekifogtak tombolni, fel-felugráltak a színpadra. Félelmetesek voltak, gőzöm sincs, hogy kerülhettek oda. Ennek a zenének eszméletlen hatása van a kintiekre. Úgy fogadnak bennünket, mintha a Holdról jöttünk volna. Ezek az élmények megmaradnak bennünk, és ilyen helyekre szívesen megyünk. A mi családunkban biztos meg fog maradni ez a zene, a fiam és a bátyámnak a fia is nagyon ráérzett az ízére, de ez csepp a tengerben. Nem nagyon tudsz ez ellen mit tenni, mert az emberek olyan műfajban zenélnek, amelyből meg tudnak élni.

MN: Előfordult, hogy úgy éreztétek, abba kell hagyni?

OJ: Azt vettem észre a többieken, hogy amikor koncertezni megyünk, nem azt kérdezik először, hogy mennyi a pénz, hanem azt, hogy hová kell menni. Szerintem addig minden rendben lesz, amíg az elsődleges szempont az, hogy tudjunk menni, mert vágyunk rá, és csak utána jön a gázsi. Mi nem vagyunk gazdag emberek, játszhatnánk más zenét is, ha akarnánk, de nem biztos, hogy azt szívvel tudnánk csinálni. Ha pedig valamit nem szívből csinálsz, csak azért, mert megfizetik, akkor már gáz van. A közönség ezt kiszűri. Szerintem ezért van még meg ez a csapat. Egy család az egész, és nincs bizalmatlanság, segítünk egymásnak, mindent meg tudunk beszélni.

MN: Mi foglalkoztat még?

OJ: Elsőnek ezt a lemezt kéne kiadni. De saját terveim is vannak, szeretném valahogy összeszedni a tehetséges zenészeket Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Rengetegen vannak, de nem tudnak kitörni innen. Nincs miért azt mondaniuk, hogy nem hagyom abba, mert ezt megéri csinálni. Ugye, falun mi van? Nincs mivel elfoglalja magát az ember, elmegy a kocsmába, először csak beszélget, utána iszogat, azután meg kajakra iszik. Fiatalkorában tehetséges zenész volt, három év múlva meg lett belőle egy alkoholista, mert egyszerűen nem volt, aki kiemelje. Vannak páran, akiken látom, hogy nagyon meg akarnak tanulni brácsázni, cimbalmozni, hegedülni. Járnak hozzám, foglalkozom velük, próbálom őket arra nevelni, hogy tartsanak ki, ne hagyják abba. Ez nem is annyira elérhetetlen, mert a fülük megvan hozzá, más meg nem igazán kell. Annak vagyok a híve, hogy a gyerek magától tanuljon zenélni, találja meg szépen a hangokat. Engem sem tanított senki, magamtól jöttem rá mindenre, és ez megfizethetetlen.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.