A nép ópiuma - Bizalmi műsorfolyam - Kultúrház, Magyar Televízió

Zene

Alighanem a sznobizmus vásott élfanyalgói, de még a hírlapi kritika éber perzekutorai is a honi köztelevíziózás legüdvösebb fejleményének tekintik a Magyar Televízió kulturális műsorainak látványos megszaporodását.

Alighanem a sznobizmus vásott élfanyalgói, de még a hírlapi kritika éber perzekutorai is a honi köztelevíziózás legüdvösebb fejleményének tekintik a Magyar Televízió kulturális műsorainak látványos megszaporodását. E frissen szárba szökkent televíziós produktumok közül a míveltséget szomjúhozó társadalom különös figyelmét és elismerését érdemli ki a képernyőn napi rendszerességgel föltünedező, Kultúrház című tematikus műsorfolyam alkotógárdája. Pár hónap alatt nemcsak adásórák százait töltötték ki felettébb változatos témákkal, de egyúttal kváziértelmiségi majdnem-toposszá emelték műsoruk széles körű elismertségét. Magunk is kalaplevéve tisztelgünk áldásos tevékenységük előtt, ám őszinte becsülésünket előrebocsátva azért szabadjon alább néhány bíráló megjegyzéssel nagykorúsítanunk ezt az életerős produkciót.

Egy műsor, amely a lehető legszélesebben értelmezett kultúra teljes területéről veszi témáit, szükségképp bizalmi jellegű: a néző nem lehet minden művészeti ágban és valamennyi diszciplínában egyformán tájékozott, s így

jobbadán elfogadja

a szerkesztők és műsorvezetők judíciumát. No, de mi van akkor, ha mondjuk A sevillai borbély zavarba ejtően híres áriáját a Kultúrház alkotói hirtelenjében, mindazonáltal szemernyi kétely nélkül Mozartra testálják, azt állítván, hogy e szcéna a Figaro házassága című operából való? És ha azután az ária lement (tokkal-vonóval, vagyis komplett téves fel- és lekonferálással meg inzerttel), háromszor hangzik el kisebb-nagyobb variációkkal az ugyancsak fals tényállítás, miszerint Kovalik Balázs Mozart-maratonja az Opera színpadára került? Az operaművészet terén mégoly felületes ismeretekkel bíró tévénéző e ponton menthetetlenül elbizonytalanodik, s lelkébe befészkeli magát a kínzó kétely: vajon mármost helytálló lehet-e az a sok szép minden, amit a számára eladdig terra incognitának számító világzenéről vagy az "irodalomtörténelemről" hallott?

Sajnos, aligha. Annál is kevésbé, mivel - fájdalom! - egyik-másik műsorvezető néha-néha még láthatóan kedves témáiban is meglepő tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot (az ezekből összerótt lajstrom szerkesztőségünkben megtekinthető!), inklinál az értelmet nélkülöző mondatkerekítésre, s hozzá bugyuta kérdésekben utazik. Ez utóbbi zsáner örök időkig emlékezetes példájaként említhetjük a Vámos Miklóssal szembeszegezett beugró kérdést: Ön az én helyemben mit kérdezne önmagától? (Az eszélyes íróember mosolyfakasztó válaszát s a dialógus folytatólagos buktatóinak fölidézését helyszűke okán mellőzzük.) Ráadásul az előzetesen akkumulált téves információk gyakorta teljes beszélgetéseket temetnek maguk alá, mint legutóbb Spiró György esetében, aki Rózsa Péterrel csevegve öt perc alatt sem tudott kikászálódni az Árpádház című drámája kapcsán sulykolt félreértések sűrűjéből.

Szinte ilyesforma probléma gyanánt említhető, hogy a műsor, különösen az úgynevezett extra fertályában

a bulvárral kokettál,

illetőleg szégyenszemre azzal lép vadházasságra. Nem magyarázhatjuk ugyanis másként, hogy a némiképp allürisztikus csigalépcsőről zsebre dugott kézzel aláereszkedő moderátor oly módfelett égető gondok megvitatására hívja vendégeit, mint amilyen a munkaalkoholizmusnak elkeresztelt kórkép. A társadalmunkat vészesen megtizedelő, s nyilván kulturálisan tételezett nyavalyáról röviden elmondja véleményét a beidézett lélekgyógyász, valamely mobilszolgáltató találomra kiválasztott főembere (ezeknél a cégeknél tudvalevőleg látástól vakulásig szokás dolgozni) meg az obligát művészvendég, az orgona Horowitza, Varnus Xavér. Ez utóbbi személyiség kiszámíthatóan intranzigens ellenszegülésével némi színt visz a beszélgetésbe, hiszen ő - dacára a beharangozó szövegnek - éppen ellenkezőleg, a legkevésbé sem, sőt mi több, hovatovább egyenesen... Ráadásul az örökkön a zeneművek mögé rejtőzködő muzsikus szőrmentén és kutyafuttában szóba hozza aktuális művészi ténykedéseit, s imigyen nagy szolgálatot téve szolid összeköttetést teremt a műsor választott témája, valamint úgy általánosságban a kultúra között. Mert hát ezeknek a műsoroknak ugye váltig a kultúrát kellene tárgyazniuk. Ám biz' ehhez - a nyilvánvaló jó szándékon túl - elkél még némi profiltisztítás meg önépítő elmélyülés.

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.