A nép ópiuma - Bizalmi műsorfolyam - Kultúrház, Magyar Televízió

Zene

Alighanem a sznobizmus vásott élfanyalgói, de még a hírlapi kritika éber perzekutorai is a honi köztelevíziózás legüdvösebb fejleményének tekintik a Magyar Televízió kulturális műsorainak látványos megszaporodását.

Alighanem a sznobizmus vásott élfanyalgói, de még a hírlapi kritika éber perzekutorai is a honi köztelevíziózás legüdvösebb fejleményének tekintik a Magyar Televízió kulturális műsorainak látványos megszaporodását. E frissen szárba szökkent televíziós produktumok közül a míveltséget szomjúhozó társadalom különös figyelmét és elismerését érdemli ki a képernyőn napi rendszerességgel föltünedező, Kultúrház című tematikus műsorfolyam alkotógárdája. Pár hónap alatt nemcsak adásórák százait töltötték ki felettébb változatos témákkal, de egyúttal kváziértelmiségi majdnem-toposszá emelték műsoruk széles körű elismertségét. Magunk is kalaplevéve tisztelgünk áldásos tevékenységük előtt, ám őszinte becsülésünket előrebocsátva azért szabadjon alább néhány bíráló megjegyzéssel nagykorúsítanunk ezt az életerős produkciót.

Egy műsor, amely a lehető legszélesebben értelmezett kultúra teljes területéről veszi témáit, szükségképp bizalmi jellegű: a néző nem lehet minden művészeti ágban és valamennyi diszciplínában egyformán tájékozott, s így

jobbadán elfogadja

a szerkesztők és műsorvezetők judíciumát. No, de mi van akkor, ha mondjuk A sevillai borbély zavarba ejtően híres áriáját a Kultúrház alkotói hirtelenjében, mindazonáltal szemernyi kétely nélkül Mozartra testálják, azt állítván, hogy e szcéna a Figaro házassága című operából való? És ha azután az ária lement (tokkal-vonóval, vagyis komplett téves fel- és lekonferálással meg inzerttel), háromszor hangzik el kisebb-nagyobb variációkkal az ugyancsak fals tényállítás, miszerint Kovalik Balázs Mozart-maratonja az Opera színpadára került? Az operaművészet terén mégoly felületes ismeretekkel bíró tévénéző e ponton menthetetlenül elbizonytalanodik, s lelkébe befészkeli magát a kínzó kétely: vajon mármost helytálló lehet-e az a sok szép minden, amit a számára eladdig terra incognitának számító világzenéről vagy az "irodalomtörténelemről" hallott?

Sajnos, aligha. Annál is kevésbé, mivel - fájdalom! - egyik-másik műsorvezető néha-néha még láthatóan kedves témáiban is meglepő tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot (az ezekből összerótt lajstrom szerkesztőségünkben megtekinthető!), inklinál az értelmet nélkülöző mondatkerekítésre, s hozzá bugyuta kérdésekben utazik. Ez utóbbi zsáner örök időkig emlékezetes példájaként említhetjük a Vámos Miklóssal szembeszegezett beugró kérdést: Ön az én helyemben mit kérdezne önmagától? (Az eszélyes íróember mosolyfakasztó válaszát s a dialógus folytatólagos buktatóinak fölidézését helyszűke okán mellőzzük.) Ráadásul az előzetesen akkumulált téves információk gyakorta teljes beszélgetéseket temetnek maguk alá, mint legutóbb Spiró György esetében, aki Rózsa Péterrel csevegve öt perc alatt sem tudott kikászálódni az Árpádház című drámája kapcsán sulykolt félreértések sűrűjéből.

Szinte ilyesforma probléma gyanánt említhető, hogy a műsor, különösen az úgynevezett extra fertályában

a bulvárral kokettál,

illetőleg szégyenszemre azzal lép vadházasságra. Nem magyarázhatjuk ugyanis másként, hogy a némiképp allürisztikus csigalépcsőről zsebre dugott kézzel aláereszkedő moderátor oly módfelett égető gondok megvitatására hívja vendégeit, mint amilyen a munkaalkoholizmusnak elkeresztelt kórkép. A társadalmunkat vészesen megtizedelő, s nyilván kulturálisan tételezett nyavalyáról röviden elmondja véleményét a beidézett lélekgyógyász, valamely mobilszolgáltató találomra kiválasztott főembere (ezeknél a cégeknél tudvalevőleg látástól vakulásig szokás dolgozni) meg az obligát művészvendég, az orgona Horowitza, Varnus Xavér. Ez utóbbi személyiség kiszámíthatóan intranzigens ellenszegülésével némi színt visz a beszélgetésbe, hiszen ő - dacára a beharangozó szövegnek - éppen ellenkezőleg, a legkevésbé sem, sőt mi több, hovatovább egyenesen... Ráadásul az örökkön a zeneművek mögé rejtőzködő muzsikus szőrmentén és kutyafuttában szóba hozza aktuális művészi ténykedéseit, s imigyen nagy szolgálatot téve szolid összeköttetést teremt a műsor választott témája, valamint úgy általánosságban a kultúra között. Mert hát ezeknek a műsoroknak ugye váltig a kultúrát kellene tárgyazniuk. Ám biz' ehhez - a nyilvánvaló jó szándékon túl - elkél még némi profiltisztítás meg önépítő elmélyülés.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.