Játssz Strindberggel! - Bozsik Yvette Társulat: Miss Julie (táncszínház)

  • - sisso -
  • 2006. április 27.

Zene

Bozsik Yvette mégiscsak táncol, és - ahogy egyszer nyilatkozott - haláláig táncosnő marad.

Bozsik Yvette mégiscsak táncol, és - ahogy egyszer nyilatkozott - haláláig táncosnő marad. A megfagyott mozdulatok, a bebetonozott lábak ideje, úgy tűnik, nála lejárt. A kortárs tánc anti-csárdáskirálynője a démoni tüzet, a lázas álmokat most is meglehetősen zabolázott mozgásrendszerben bontja ki ugyan, de virulnak a mozdulatok. A Bozsik Yvette Társulat Strindberg Júlia kisasszony című drámájának egy valódi XXI. századi átdolgozását készítette el. Mégpedig úgy, hogy a hatalom és a vágyak bonyolult lelki viszonyának eredetileg naturális, rideg és befelé forduló krónikáját meghökkentő módon a szexualitás vad drámájává koreografálta át. Most sikeresebben betekinthettünk a fékezhetetlen libidó, a birtoklási vágy, a veszteségek elviselni nem tudásának kicsi, sötét poklába, mintha egy pszichiáter ócskapiac szagú díványán tettük volna - megjegyzem, jóval több pénzért - ugyanezt.

Konstruktív és expresszív adaptáció, ami nem mondható el például Mike Figgis idevonatkozó kalandfilmjéről. A tánc ez esetben tort ült a film felett. Az 1888-ban írt darab ugyanis attól függetlenül, hogy matuzsálemi korú, nem színes és szélesvásznú klasszikus, hanem modern dráma; azaz egyetlen, röviden kifejthető konfliktusra épül. A gazdag grófnő története, aki kikezd apja épp házasodni készülő inasával, valójában nem látható, csak a pőre, legallyazott dialógusok hordozzák a brutális vonzásokat és taszításokat. Bozsiknak sikerült táncdarabbá alakítania a nő és férfi közötti évezredes, idióta állóháborút. Egyébként ez mindig is sikerült neki.

A főszerepre egy remek londoni táncosnőt (Samantha Kettle) hívott meg, de a zavaró tényezőt, a figyelmeztető menyasszonyt kivéve mindenkiből kettő van a színpadon, és ez egyébként a humor forrása is, aminek Strindbergnél ugye nyoma sincs. Miss Julie másik énjét Bozsik alakítja. Anya nevelte Júliát is, férfigyűlölő, domináns anya, ezért, bár vonzódik a másik nemhez, előszeretettel uralkodik a partnerén. Irtózik a szextől, mégis szívesen játssza el a szexőrült kokott szerepét. Strindberget nőgyűlölő drámaíróként ismeri az utókor, pedig csak rettegett a nőktől, és ezt a darabot látva úgy tűnik, minden oka meg is volt rá. A női emancipáció legkeményebb útja Júlia kisasszonyé. Bozsik vitathatatlan érdeme, hogy a nem is olyan rég megtalált érzékét a groteszkhez nem veszítette el. Így, bár a boldog vég elmarad, fel tudja lazítani az élet és a szex kegyetlenségére vonatkozó pontos kérdéseket. A zenét egy svájci zeneszerző, Jan Philip Herithie komponálta. Erősen rásegített, hogy a történet igazán mai legyen.

Trafó, április 22.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.