Nyolc kis kritika

  • Narancs
  • 2006. április 27.

Zene

Nyolc kis kritika

Richard Wagner A nürnbergi mesterdalnokok címû operáját a szakszerûség legmagasabb követelményeit kielégítve játszották Zürichben. Remek a zenekar, melyet kifogástalanul irányít Franz Welser-Möst. A szereposztás ideálisnak látszik, José Van Dam (Hans Sachs), Matti Salminen (Veit Pogner) igazi húzónév, s a vokális adottságokkal nem szûkölködik Petra Maria Schnitzer (Eva) és Peter Seiffert (Stolzing) sem. Utóbbi, úgy tûnik, hogy a lehetségesnél esendõbb, szánalmasabb személyiségeket formál szerepeibõl, valahogy úgy, mint a közelmúltban recenzeált Tannhauserben (MaNcs, 2006. április 6.). A nagy jelentõségû színházrendezõ, Nikolaus Lehnhoff összetett, sematikus vonásoktól megtisztított Beckmesser-alakításra kérte Michael Vollét, aki derekasan meg is felel a rendezõi óhajnak. A három felvonást három történelmi korszakban látjuk, a középkorból indulunk, a 19. század adja a középsõ felvonás vizuális köntösét, és végül megérkezünk a mába. Nem különösebben zavaró ez a megoldás, a magam részérõl a Zürichi Opera egyik modorosságának tartom, helyi érdekességû, sajátos íznek. Nem kétséges, hogy a mû a lehetõ legpontosabban szólal meg, a rendezés minden pillanatban feszes, nyoma sincs lötyögésnek, elnagyolt részletnek, az énekesek - még a kisebb szerepekben is - klasszisok. Ennek ellenére ez az elõadás nem jó sem a darab, sem Wagner, sem a mûfaj megszerettetésére, megfertõzés elõtt álló gyermekek és felnõttek elõl elzárva tartandó. Ami nagyon hiányzik belõle, az egy szerethetõ vagy gyûlölhetõ, de mindenképpen izgalmas színpadi személyiség, aki így vagy úgy, de magára vonja a nézõ figyelmét.

Molnár

EMI, 2006

** és fél

Ormos Mária: A történelem vonatán Bõ két évtizeddel ezelõtt egy már elhunyt kitûnõ történész, Szücs Jenõ a Valóság címû folyóiratban nagyobb írásban elemezte az akkortájt új erõre kapott honi okkultizmust: a hun-magyar, a sumer-magyar rokonságot hirdetõ meg a többi hasonló "elméletet". Fõbb megállapításai - hogy ti. végsõ soron a történeti tudat, a történelmi (ön)szemlélet kóros zavarairól van szó - és az azokat alátámasztó argumentáció azóta sem vesztettek érvényességükbõl. Nem véletlenül idézzük föl e hajdani munkát: Ormos Mária jelen tanulmánykötete ugyancsak szenvedélyesen száll szembe a történetírás kontárjaival, s próbál a helyére tenni jó néhány tévhitet és mítoszt, legyen szó Trianonról, a nemzetiszocialista államról vagy éppen a Horthy-korszakról. A szerzõ minderrõl közérthetõen igyekszik beszélni, hiszen könyvének egyik tézise épp az, hogy számos, valóban értékes, ráadásul a témaválasztása okán közérdeklõdésre is joggal számot tartó tanulmány azért nem képes alakítani a közgondolkodást, mert a szakszövegek világa túlontúl eltávolodott a história iránt érdeklõdõ laikusokétól. Ormos Mária a történettudomány nyelvezetének bulvárosításával kísérletezik e szövegekben - s a végeredmény egy jól olvasható, de a vállalt szándék miatt olykor önismétlõ, itt-ott feleslegesen túlmagyarázó, helyenként szakállas közhelyekbe torkolló szöveg. (Például: "A történelmet nem lezárni és nem is büntetni kell, hanem megérteni, és amennyire lehet, levonni belõle a levonható következtetéseket.") Mindazonáltal maga a felismerés - valamit tenniük kell a céhbelieknek is a mind burjánzóbb és népszerûbb történelemhamisítások ellen - rokonszenves. Már csak azért is, mert a szerzõ több évtizedes tapasztalattal rendelkezõ oktatóként nyilván sokszor szembesült azzal az elképesztõ színvonalromlással, ami a felsõoktatási intézmények (s különösen a fõiskolák) történelem szakos átlaghallgatójának - a jövendõ tanárának - a felkészültségét jellemzi.

B. I.

Múlt és Jövõ, 2005, 278 oldal, 2300 Ft

*****

KÉZIMUNKA Szíj Kamilla és Szijj Ferenc nem rokonok, csak majdnem azonos vezetéknevük kapcsolja õket össze, illetve az, hogy Várnagy Tibor - a Liget Galéria vezetõje - úgy ítélte meg, hogy e véletlen és esetleges egybeesésen túl is igen érdekes lehet, ha egy közös kiállításon egymás mellett mutatják be mûveiket. Egy grafikus, aki teljesen fellazította a kamaramûfaj határait és egy költõ-író, aki fotókat készít, továbbá rajzol is. A teremben sok-sok, tenyérnyi rajz mellett három, a plafontól a padlóig húzódó óriási tekercs látható. Férfikéztõl származik az intim méretû, egyértelmûen figuratív grafikák sora, míg a nõ hatalmas, apró vonalhálóból felépülõ rajzai szándéka szerint nem kapcsolódnak a létezõ valósághoz. Egyiknél a téma ismétlõdik monotonul, míg a másiknál a rövid ceruzavonások, s bár mindkettõjükre jellemzõ egyfajta befelé, önmagába fordulás, mégsem tehetünk egyenlõségjelet a kettõ közé. Szijj kicsinyke testtorzói ugyanis csak önmagukkal vannak elfoglalva: klasszikus férfiszóval élve kézimunkáznak, azaz maszturbálnak. A sötétre satírozott alakok úgy merülnek el ebben a furcsa, szomorú, de mégis brutális szexualitásban, hogy az önaktusból kilúgozódik minden érzékiség. Ellenben Szíj rajzait csak felszínesen kapcsolhatnánk hímzõfonállal bíbelõdõ nõi kacsókhoz: az elmélyült és meditatív rajzok szavakkal le nem írható mélységekbõl bukkannak elõ, s mintegy belsõ "sugallatra", a kéz médiuma által teremtõdnek meg. S maguk a nonfiguratív mûvek, a vonalcsíkok tapogatódzó, bolyongó, szinte örökké áramló halmazainak objektumai olyan szexuális érzékiséget sugároznak, amelynek kiindulópontja nem a testben, hanem a lélekben lakozik. A vonalak hullámaiból kialakuló lágy örvények ugyanúgy befelé húznak, mint az öntárgyiasított vágy kiélése. A virtuális örvénybe belezuhanó látogató élménye jótékonyan elfedi a mûvek kvalitása közötti különbséget - s így van ez jól. Kézimunkázni érdemes.

- dck -

Liget Galéria, május 4-ig

*****

Afrikai szeretõk Akik eleget járnak moziba, jó ideje tudhatják, csak úgy nyaralgatni a világban csuda veszélyes dolog. Ha az efféle filmek számosságát komolyan figyelembe vennénk, aligha merészkedhetnénk mondjuk a némileg kétségkívül egzotikus Sárisápon túlra. Mindazonáltal e mûnem is kitermelte a maga gyöngyszemeit, gondoljunk csak Alain Tanner Fehér városban címû mûvére, de akár említhetnénk a valamivel nyilván vitathatóbb Oltalmazó eget is. Talán azért pont ezt a kettõt, mert ha összeadjuk õket, elhanyagolható különbséggel kijön jelen filmünk veleje, ám bizonyos irányokba még tovább is jutunk - voltaképpen szerencsére.

Most konkrétan Kenya a mágikus csapda. Helyesnek mondható fiatal pár megy lépre, pontosabban a hölgy tag. Jön egy maszáj harcos teljes díszben, és muszáj maradni. A szerelem mindent legyõz - leglábbis kezdetben. Ha akarom, így jutunk a Lányom nélkül soháig - majdnem (voltaképpen szerencse).

Mindazonáltal az Afrikai szeretõk egy átgondolt és gondosan megvalósított darab, amibõl a kivitelezésen felesleges lenne fogást keresni. A nehézségek inkább arra keresendõk, hogy meddig is jut ez az átgondoltság. Hisz azt aligha állíthatjuk, hogy Afrikában elérkeznénk egy nõ szerelmének legmélyére, viszont jócskán nyílik módunk elszöszögni a kulturális különbözõségeken (s benne az ellentétek már-már törvényszerû, épp ezért talán el is túlzott vonzásán) - ez meg, mint már utaltunk rá, megvolt néhányszor (persze bizonyára nem elégszer).

Mindazonáltal határozottan nézhetõs moziról beszélünk, ami vélhetõen alig is fogja rontani az ilyesmikre szakosodott utazási irodák boltját.

- bruno -

A Forum Hungary bemutatója

*** és fél

John Updike Eastwicki boszorkányok címû kellemes mûvét egy szintén kellemes film tette népszerûvé, melyben három igen jó nõi alakítás (Cher, Susan Sarandon, Michelle Pfeiffer) mellett a kénköves pokol ellenállhatatlan ördögét játszó Jack Nicholson volt az adu ász.

Jack Nicholsonnak éppen úgy csúszott le a fenekén a mintás alsógatya, mint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház elõadásában (a budapesti Tháliában, a vidéki találkozón) Gáspár Tibornak. Más kérdés, hogy színpadon a nyers, fizikai valóság mindig durvább hatást kelt.

Mindazonáltal az ördögöt, azaz a Daryllt (majdnem devil!) játszó Gáspár az elõadás legjobbja; az õ figurájának van a legszélesebb regisztere: a titokzatos idegentõl a vehemens hódítón, az önelégült pasán át az erõszakos zsarnokig, a cinikus gyilkosig. Gáspár mindegyik "alkarakterben" megfelelõ, azazhogy van neki színe, több is.

A nõknek kevésbé, pontosabban leginkább egy-egy. Még Széles Zita Alexe a legélénkebb árnyalat - mélyvörös, mondjuk -, õ ugyanis a kényszerûségbõl (férje halála után) újra szinglivé lett nõbe egy teljesnek látszó sorsot, kerekdednek tûnõ életformát nyom bele. Gerle Andrea Jane-je belevész a piálás aktusába, Kuthy Patrícia Sukie-ja a helyi (nagyon) kisvárosi médiatyúk kliséjébe.

A látványt - azaz a díszletet - Csík György tervezte; "ahogy Móricka az amerikai kisvárosi házat elképzeli" stílusban, de elég jól képzeli el, a böhöm piros kanapéval, a rengeteg mütyürrel. Pregitzer Fruzsina - a szomszédasszony - bébikék toalettje is telitalálat, túlzóan parodizáló szerepformálása kevésbé. Illetve lehetséges, hogy az elõadás egészét a túlzás felé nyomhatta volna a rendezõ Tasnádi Csaba, akkor lett volna tragigroteszk horrorparódia belõle.

Így leginkább közepes, jól-múlik-az-idõ típusú színházi este, izgulnivaló nincs, ne féljünk, minden a lehetõ legjobban alakul. Éljenek a boszorkányok!

- ki -

Thália Színház, április 18.

***

Hess Is More: Captain Europe Mikael Hess, a kiváló dán producer/zeneszerzõ/ütõhangszeres, a barkácszene királya ismét lépett egyet az örökkévalóság felé: új lemeze simogató, ringató ajándék, mindamellett sikeres kísérlet a tökéletes elektropop megteremtésére. A hallgató fülét már az elsõ szerzemény is mintegy hájjal kenegeti, s a nyitó tétel ráadásul bátor címválasztásával (Aben og lukket som en Jorgen) is kitûnik. A Yes boss bájos duettje ehhez képest tökéletes telitalálat - nemkülönben a Farfisa Rumba minimal-elektro prüntyögése. A mester rendre rejtélyes tárgyakon dobol, egyébként is lehetõség szerint maga szólaltat meg minden hangszert, s csak ezután jöhetnek a gondosan összegyûjtögetett hangminták. Az eredmény meg hol bájos dzsesszetûd, mint a Grafolog, vagy repetitív dubkollázs - lásd a Piano Waltz címû szerzeményt. A jelentõs, videoklippel is megtámogatott sláger sem hiányozhat: a The Magic Intervention Of The Divine Presence Research Center igazi fülbemászó darab, rendes, táncra termett electrohouse-ütemekkel. Amikor éppen nem vadul, akkor szép csendes, nyugodt hangulatokat gyárt, s hallva az éteri csörömpölést eszünkbe sem jutna, hogy most éppen egy kávéfõzõbõl és gyerekxilofonból álló kimérán játszik gumikalapáccsal.

A sajátos mutáns popzene újabb csodás példáját nyújtja a Love Me Do címû tökéletes, duettbe ágyazott (partnere, mint fentebb: az izraeli Michal Cohen) zenei kollázs, s a dicséretesen takarékosra szabott lemezt egy szép tangóval zárja a mûvész. Na jó, a második talán nem annyira zseniális, mint a debütáló album (Tip Top Dynamo), de csalódást semmiképpen sem kelt, a kettõ együtt pedig verhetetlen.

- minek -

Music For Dreams/Neon Music, 2006

****

Utolsók könyve Nagyon szép képanyaggal ellátott, áttekinthetõen és szellemesen tördelt, érdekes, olykor haszonnal forgatható ez az eredetileg Londonban 2005-ben megjelent kultúrhistóriai kötet - sok-sok vitatható megoldással, rengeteg tárgyi tévedéssel. Az elõszóban az ûrhajós Gene Cernan, aki 1972. december 14-én utolsóként lépett a Holdra, megkapóan mondja: "Az utolsók jelentõségét nem szabad alábecsülni." Nem is tesszük, de azért megjegyezzük: hogy egy adott témában mi az utolsó, az nyilván vita tárgya lehet, ráadásul a fogalom viszonylagos. Mert korántsem biztos, hogy nem lesz több holdséta. Ráadásul az "utolsó" fogalomhoz olykor kegyelet szülte tévedés társul. Például Mozartnak a közhiedelemmel ellentétben (mint a kötetben is állítják) nem A varázsfuvola az utolsó operája, hanem a La clemenza di Tito, csakhogy ezt különféle okok miatt elõbb mutatták be, ám az elõbbi kétségkívül jobban alkalmas a hátramaradottaknak szóló hattyúdalnak. Noha léteznek kétségkívül utolsó dolgok, pl. az itt tárgyalt Utolsó vacsora, Leonardótól. Igaz, rajta kívül még számtalan "utolsó vacsora" festmény létezik. De Az utolsó tangó Párizsban aligha táncolható el még egyszer. A sok tévedés bosszantó, a Kafka-fejezet hemzseg tõlük: Kafka soha nem járt Münchenben egyetemre, nem Kieslingben, hanem Kierlingben halt meg Bécs mellett, nem õ volt szülei egyetlen túlélõ gyermeke, hisz ott volt a három lánytestvére, Elli, Valli és Ottla. És még sorolhatnánk. De inkább a képeket nézegetjük.

- banza -

Ventus Libro Kiadó, 2006, 288 oldal, 6500 Ft

Kiállítás: *****

Tartalom: ***

Underworld 2. - Az evolúció Megint egy film, ami szereplõk híján feature-öket vonultat fel; operációs rendszerek méhében fogant vizuális objektumok kalandjait kísérhetjük figyelemmel, noha egynémely közülük kísértetiesen hasonlít Görög Zitára. Fantasy-horror vagy mi (komiko-pasztoriko-tragiko), vérfarkasok, vámpírok, vérfarkas vámpírok, minden variáció mutálódik. A történet túlzsúfolt, ezernyi oda-visszautalás bonyolítja, a felépítmény csak úgy roskadozik a Marcusok, Williamek, Corvinusok, egyéb mitológiai hangzású nevek tömegétõl, akár egy jófajta kelet-venezuelai szappanopera. Ám e téren a helyzet istenes, látni például abszolút semmit sem lehet. A meghitt félhomály tudniillik a vámpírok lételeme, és hogy ennek áldozatul esik az akciójelenetek megannyi részlete és a háttér java része, csak azért nem sajnálatos, mert amúgy az egész tényleg teljesen érdektelen és kiszámítható. A mítoszi történetet teljesen elhitelteleníti a szakmányban esedékes feltámadás, újjászületés; fájdalom, harag, szenvedély csak afféle doomos szinten, dark hangulatelemként van jelen, a történések (akció-magyarázat ritmusban) elsöprik a tét lehetõségét - így jár, aki számítógépes játékot filmesít meg. Hab a tortán, hogy a történet magyar sötétben játszódik, Budapest a legutolsó szibériai tanyánál is hidegebb, szegényebb, elhagyatottabb hely lett, ráadásul a város határában lánchegység is húzódik. A feliratos verzió ugyanakkor médiatörténeti eseménnyel szolgál: elõször hallhatjuk elhangozni amerikai fantasyfilmben azt a nevet, hogy Müller György.

- dercsényi -

Az SPI bemutatója

* (Müller miatt)

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.