Veni, vidi, vicious... - John Dickie: Cosa Nostra (könyv)

  • - ts -
  • 2006. április 27.

Zene

"Hiszek Amerikában. Vagyont szereztem ebben az országban" - mondja a temetkezési vállalkozó Francis Ford Coppola híres filmjének legelső kockáin.

"Hiszek Amerikában. Vagyont szereztem ebben az országban" - mondja a temetkezési vállalkozó Francis Ford Coppola híres filmjének legelső kockáin. Ez a könyv éppenséggel az efféle - például A keresztapa által is sugallt - legendákkal igyekszik leszámolni, mikor Itália elmúlt csaknem harmadfél évszázadának történelméről és közönséges bűnözőkről mesél.

Persze a mítoszteremtő igyekezet - mint az erőszakipar egyik legfontosabb és nagyon is gyakorlati támasza - jóval korábbról eredeztethető. Ha napra pontosak akarunk lenni - mint a szerző -, 1890. május 17-étől. A római Teatro Costanzi színpadán ekkor zengett fel Pietro Mascagni szicíliai pórok közt játszódó operája, a Giuseppe Verga kisregénye alapján íródott Cavalleria rusticana (Parasztbecsület).

Megölték Turiddút!

- bár kétségkívül nem ez volt az első maffiagyilkosság. Ugyanakkor azóta is legfőbb - ne szépítsük: végtelenül hamis, álságos - "erkölcsi", hivatkozási alapja mindannak az ipari léptékű mészárosmunkának, ami a Cosa Nostra nevéhez köthető.

Egy tipikusnak mondható szicíliai városkából elviszik katonának a parasztlegényt, akit nem vár nagyon vissza a kedvese, hanem inkább hozzámegy a korosodó fuvaroshoz. A seregből visszatérő Turiddu egy másik lánynak, Santuzzának kezd udvarolni, ám a hiúságában sértett Lola ezt nem nézi jó szemmel, s újra magához édesgeti a fiút. A kétségbeesett Santuzza felvilágosítja szarvairól Alfiót, aki nem tűrheti e becsületén esett foltot - vért kíván az. Ennyi csak a voltaképpeni meskete, de hiánytalanul benne van minden, ami azokhoz a félreértésekhez vezetett, melyek oly "jótékonyan" segítették nevezett szervezet áldatlan, ám jószerivel zavartalan működését az idők során.

Dickie alapos tényfeltáró történeti munkája azonban pontosan e látszólagos zavartalanság ellenében építkezik. Nyugodtan tekinthetjük vállalt feladata - a szícíliai maffia történetének összefoglalása - ellentétének is: azon bátor férfiak és asszonyok históriájának, akik a kezdetektől szembe mertek szállni a szervezett bűnözéssel.

Az ilyenformán félreérthetetlenül deheroizáló indíttatású mű már vállalásánál fogva is szigorú történelmi lecke; sok minden, amit tudni kell Olaszországról, egy - alkalmasint kényszerű - amerikai kitekintéssel. Ugyanakkor éppen ez a kitérő nem enged el még minket a startvonalról... Lévén messze nem a Parasztbecsület az egyetlen létalapul megtett vaskos legenda a szicíliai eredetű gengszterbanda tevékenysége körül. Olyannyira nem, hogy a felütésként idézett film, de akár az alapjául szolgáló, ugyancsak felmérhetetlenül népszerű lektűr tulajdonképpen csak apróságnak - bármilyen meglepő is -, másodlagos jelentőségűnek számít ebben a sorban. Egy semmiség például a második világháború idevágó szájhagyományaihoz képest. Jól ismerjük ezt a sztorit is. Úgy hangzik, hogy a szövetséges csapatok szicíliai partraszállása és itáliai előrenyomulása "nem jöhetett volna létre" a maffia áldozatkész segedelme nélkül... Hogy az Egyesült Államok titkosszolgálata szépen letelepedett egy fehér asztal mellé Charles "Lucky" Lucianóval, az ország egyik legbefolyásosabb, szicíliai-zsidó bűnszövetkezetének vezetőjével, és szépecskén lezsírozták, hogy az óhaza csirkefogói, mint afféle stalkerek, boyscoutok, majd jól elnavigálják a szövetséges hadsereget.

Lárifári

- mondja Dickie. És könnyű hinni neki, pontosabban a meggyőzően összegyűjtött információinak. Mindazonáltal nehéz összeméricskélni e két perdöntő legendát. A Parasztbecsület jóval éteribb, "néplélektani" "megalapozottságú" magyarázatát a partraszállás kétségtelen tényeit finoman szólva is célzatosan csoportosító értelmezéssel. A kettő nyilván együtt adja ki a "valót". A Don Corleone megformálásához is szorgalmas beszállítónak nevezett Luciano pályája már önmagában elfogadható cáfolata kellene legyen az utóbbinak, lévén nevezett, amikor az ég zengett, a maffiahistorikum rekord időtartamúra kiszabott börtönbüntetését töltötte.

A Cavalleria rusticana citálása azonban még ennél is messzetekintőbben mutat túl önmagán. Dickie maga csak mérsékelt igyekezetet szán e túltekintésre, ám elfogadhatjuk mentségéül, hogy egyszerűen nem volt érkezése rá, hová is lett volna úgy temérdek anyagával vívott - feltétlenül sikeresnek ható, hovatovább alaposabb utánajárással nyilvánvalóan ellenőrizhető - küzdelme során! Ugyanakkor dolgozatának igen komoly dicsérete, hogy olvasójának módot nyújt erre (mármint a szicíliai maffián túltekinteni), sőt kimondatlanul ösztönöz is ilyesmire. Mi menjünk neki nagyon messziről. Mondjuk valamelyik utóbbi Kusturica-filmtől (szinte mindegy, melyiktől), melyben oly plasztikusan rajzolódik meg egy sok igazságon nyugvó hazugság, jelesül, hogy "milyenek is vagyunk mi, balkániak". Itt a rezesbanda fújja, és vastagok az érzelmek, és élesek a kések, és zsíros a báránycomb, és kemény a szerelem, nem sorolom, s a többi. Minden terrorizmus, minden nacionalizmus kedvenc időtöltése az önreflexivitás... S ebben katedrája van a szicíliai banditizmusnak, kétség nem fér hozzá.

A Cosa Nostra története - pláne, mert a legegyszerűbben így férhettünk hozzá - vitán felül regényes. Ezzel leginkább mint felette valóságos veszélyforrással nézett szembe Dickie - legalábbis ez derül ki alkotói magatartását szemlélve. Hisz - nyilván elsősorban épp a dús legendárium miatt - következetesen e regényességgel szemben iparkodik. Már gyakorlatilag az előszó előtt kimondja, mit is tart az egészről, aztán magára vett szenvtelenséggel sorolja az eseményeket, ömleszti az adatokat. Persze csomószor "elveszti a fejét" és minősítésekre ragadtatja magát, de a felvezetése után ép érzékű olvasó valamennyire nyilván el is várja ezt. Így a Cosa Nostra az elemi felháborodás kérlelhetetlen műve. Mely szorgalmas szárazsága ellenére lebilincselő (milyennek is kellene lennie), fordulatos, letehetetlen olvasmány, melyhez Bihari György észrevétlenül jeles fordítása is hozzáteszi a magáét.

Gabo Kiadó, 2005, 487 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.