film - EGY NÉMA KIÁLTÁS

  • - kg -
  • 2011. január 20.

Zene

Csád a mezei turizmusban fokozott biztonsági kockázatot jelentő célország, a filmfesztivál-turizmusban viszont egzotikus helyszín, ahol állandó a dúlás, annak is a polgárháborús fajtája. Létezni és filmezni egyaránt veszélyes elfoglaltság a térségben; az immár Párizsban élő Mahamat-Saleh Haroun mindkettőt kipróbálta, az Egy néma kiáltással pedig a zsűri díjával távozott Cannes-ból.
Csád a mezei turizmusban fokozott biztonsági kockázatot jelentõ célország, a filmfesztivál-turizmusban viszont egzotikus helyszín, ahol állandó a dúlás, annak is a polgárháborús fajtája. Létezni és filmezni egyaránt veszélyes elfoglaltság a térségben; az immár Párizsban élõ Mahamat-Saleh Haroun mindkettõt kipróbálta, az Egy néma kiáltással pedig a zsûri díjával távozott Cannes-ból. Ennél azért izgalmasabb, hogy mivel érkezett: Adammal, a kisemberrel. A mindig szívóágon lévõ, bármikor beáldozható, és a körülményein még önerõbõl is rontó csontozattal, melyre a gondos dramaturgia és az értõ színészi játék rakosgatja a hús-vér rétegeket. Csádból eleinte csak egy szálló medencéje látszik, ennek partján teljesít szolgálatot az egykori úszóbajnok és egyetlen gyermeke. De jön a globalizáció, már fordul is be a sarkon; a luxusszálló kínai kézre kerül, ami létszámleépítéshez és apa-fiú konfliktushoz vezet. A fiú feljebb bukik, az apa úszómesteri örökébe, Adam pedig lejjebb, a bejárati sorompókhoz. Csádtól meszsze van a német expresszionizmus, de mint egy filmes Rorschach-tesztben, a megalázott csádi hotelszolgába jó érzéssel lehet belelátni. Aztán Adam fiát elviszik katonának (a biztos halálba), így oda a filmtörténeti merengésre szánt pillanat. Csádban csupán egy film van, az is Mahamat-Saleh Harounnak köszönhetõ, de érdemei közé sorolhatjuk a higgadt hangnemen túl az Adamot alakító Youssouf Djaoro térképszerû arcát, amely, mint egy precíziós mûszer, kínos pontossággal mutatja ki a csádi élet éppen aktuális árát.

A Mokép bemutatója

*** + fél

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.